A „valakik” társadalma. Az ember társadalmi jelentőségéről és annak hanyatlásáról

Összefoglaló

Amikor Émile Durkheim, a szociológia egyik alapító atyamestere a társadalomtudományok alapvető feladatának a társadalmi tények vizsgálatát tekintette, akkor ő a „társadalmit” mint az egyes embereken felüli, rajtuk kívüli „dolgokként” értelmezte. Ő és nyomában a szociológusok túlnyomó többsége ilyen, az egyes embereken felüli-kívüli „dolognak” értelmezi a társadalmat, a tagjait összekapcsoló normákat és a közöttük lévő viszonyokat, struktúrákat, a társadalom szerveződésének és működésének sajátosságait. E hagyományban elsikkadt az, hogy a társadalmakat nem intézmények és sémák működtetik, hanem a sémákat és normákat kiismerő, azokhoz így vagy úgy alkalmazkodó, a maguk belátása szerint döntéseket hozó emberek. A „valakik”, akik relevánsak, jelentősek, a saját személyiségükre, erkölcsi érzékükre formálják a sémákat, a maguk módján „belakják” a számukra adódó társadalmi helyeket. Ennek a társadalmi jelentőséggel bíró valakiségnek az elméleti tartalmát, társadalmi környezetét és relevanciáját fejtem ki könyvem első felében. A szokásostól eltérő, a valakiket és a valakiséget középpontba helyező nézőpontomból számos, akár kánonná emelt társadalomtudományi nézet, fogalom és koncepció a szokásostól eltérő értelmet nyer. Könyvem további részében a korábbiakban kifejtett nézőpontból ismertetem és értelmezem az elmúlt évtizedek máig tartó válságait. A közelmúlt és napjaink társadalomtudományi eredményeire alapozva azt fejtem ki, hogy e komplex válság egyszerre az emberi cselekvéseket keretbe foglaló és koordináló „vallás”, no meg az e kereteket korrigálni, megújítani képes, ehhez kellő önbizalommal és önbecsüléssel is rendelkező valakik, a valakiség válsága is. Hogy a válságok sorának nemcsak következménye, hanem oka az, hogy az emberek elveszítik saját és egymás jelentőségébe vetett bizalmukat, megbecsülésüket – ezzel együtt vagányságukat, változtatni merő bátorságukat. Hogy miközben egy jó társadalomban mindenki egyéniséggel és jelentőséggel bíró „valaki” a maga helyén és módján, aközben az emberek a saját arcuk és jelentőségük elveszítését élik meg. Ez a folyamat sérülékenyebbé, a válságokkal szemben védtelenné teszi a koordináció kereteit, a vallást is, ugyanakkor frusztrált birkanéppé silányítja az egyéniségeket, a valakiket. No meg hogy ezen ha valaki, akkor csak mi magunk tudunk változtatni: azzal, ha jobban felismerjük és elismerjük a magunk és mások társadalmi jelentőségét, relevanciáját – a „valakiségünket”. (Krémer Balázs)

A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.