Kozma László (1949-2021) bő másfél évtizedig publikált a Kairosz Kiadónál. 2005-ben, a hortobágyi kitelepítésekről Kövesdy Zsuzsával és Hantó Zsuzsa történésszel közösen írt könyvével indult a kapcsolat, majd tizenegy interjúkötete és egy verseskötete jelent meg nálunk.
További közös terveinket Kozma László váratlan halála írta át: 2021. április 14-én a koronavírus áldozataként hunyt el. Néhány hónappal korábban adta át kiadónknak az Árpád-házi királylányokról írott Triptichonját, amelyhez már akkor elkészült Fodor Józsefnek, a nagyváradi egyházmegye helynökének ajánlása. Nem sokkal később az Árpád-házi királyok Triptichonját is megírta. Így most e két, teljességgel összetartozó anyag kerül egy kötetben az olvasók elé - a szerző elképzelései szerint.
Szent István, Szent Imre, Szent László, illetve Szent Margit, Boldog Erzsébet, Szent Erzsébet alakja elevenedik meg előttünk. Jobbára magyaros, ütemhangsúlyos, néhol szimultán verseléssel, a középkor hangulatát megteremtve, de aktuális, mai mondanivalóval.
A Kairosz Kiadó e könyvvel tiszteleg Kozma László munkássága előtt.
Jézus sosem gördeszkázott volna a kicsinyekkel. Vagy mégis? Istennek annyi dolga van, meghalni sem ér rá. Vagy mégis? És pont énértem? Jézus profilképet váltott: I stand with humanity. És bűnösök...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján