Részben elvi, részben nagyon is érthető pragmatikus okokból (cenzúra) Erdély 20. századi történetével sem a kolozsvári, sem a bukaresti történészek, sem más városok helytörténészei nem vagy alig foglalkoztak. Munkásságuk súlypontjai a középkor, az Erdélyi Fejedelemség kora és az újkor volt a 19. század közepéig. Magyarországon úgyszintén a kutatás perifériájára szorult Erdély 19-20. századi története. Csatári Dániel ideológiailag meglehetősen elfogult, ám akkor mégis hiánypótló munkája - Forgószélben, 1969 -, amely a román-magyar viszony 1940 és 1944 közötti történetét dolgozta fel, kivételszámba ment.
A változás első jelei Magyarországon az 1980-as évek második felében (Köpeczi Béla főszerk.: Erdély története. I-III. Bp., 1986), Romániában az 1989-90-es rendszerváltozás után kezdtek mutatkozni. Az azóta eltelt több mint negyedszázadban mindkét ország kutatóinak kitágult a horizontja, s a régebbi korok mellett az utolsó évtizedek történetéről is számos értékes munka látott napvilágot. A fehér foltok száma azonban még mindig igen jelentős, ezért rendkívül fontos azoknak a fiatal történészeknek a tevékenysége, akik a 19. század végi s különösen a 20. századi Erdély történetére specializálódnak. Ez a kötet 7 ilyen erdélyi történész munkájába enged bepillantást." Romsics Ignác
1940. szeptember 5-én reggel a második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség átlépte a trianoni békeszerződésben megállapított magyar-román határt, és ezzel Észak-Erdély 50 hónapra ismét Magya...
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
3 987 Ft
Eredeti ár: 4 690 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján