Gordon Zsigmond, Az Est tudósítójaként jár utána rejtélyes és szövevényes, valamint nem olyan titokzatos ügyeknek is, hogy a tőle megszokott módon segítse az igazság napfényre kerülését a bűnös főváros útvesztőjében.
Gyilkos cselédek, svindlerek, kasszafúrók, transzneműek és ledér nőszemélyek töltik meg a füstös lebujokat, zugkifőzdéket és a hírhedt Conti utcát, és keltik életre a múlt századi Budapestet, megmutatva annak kevésbé elegáns, ám talán éppen ezért olyan érdekes arcát. Ugyanakkor bármilyen szórakoztató is ez a miliő, bármilyen kisstílűek a bűnök és pitik a bűnözők, a Bűnös Budapest ciklus folyamatosan arra emlékeztet minket, hogy az elmúlt száz évben a színfalak talán részben megújultak, ám voltaképpen semmi sem változott a fővárosban.
A halott részvényes a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes című kötet összes novelláját, valamint az azóta megjelent történeteket tartalmazza - Budapest és Gordon Zsigmond főszereplésével.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sátoraljaújhelyi könyvtáros és maga az elbeszélő is, meg persze ...
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
5
az 5-ből
3 értékelés alapján
Jól illik a Bűnös Budapest sorozatba - ugyanaz a hiteles, korhű stílus és kicsit noir hangulat, magyar sötét tartalmakkal. Mert Budapest még mindig bűnös, és gyakran Gondor Zsigmond az egyetlen, akit érdekel az igazság. Krimis, de annál több is. Nem klasszikus értelemben nyomoznak benne, bár bűnügyekkel foglalkoznak. Tartalmilag: benne van a Magda (még az Agave adta ki) 6 története és 4 új. Így annak is érdemes beszerezni, akinek megvan már a Magda.