Ismertető: Szörényi László előszavában Mátyás király alakját és korát vázolja fel. A címként szolgáló latin jelige - Animus regis regna nobilitat et ebscurat - találó választásnak bizonyult. A fordítás pontos visszaadására a latinisták több kísérletet tettek, olykor ellentétes értelmezések is napvilágot láttak. Mindenestre tény, hogy Mátyás kitörölhetetlen nyomott hagyott a magyarság emlékezetében. A romlás évszázadaiban sóhajtoztak utána, a Habsburgok II. Mátyás koronázása idején tudatosan állították propagandájuk középpontjába.
Maga az uralkodó sem fukarkodott a dicső ősökkel, a nagy királyokon kívül Attilát is beállította a nagy elődök sorába. Az utóbbi évtizedek kiterjedt kutatásainak köszönhetően Mátyás királyról szinte lehetetlenség monográfiát írni, mivel az új adatok feldolgozása még nem fejeződött be. (Természetesen születtek vállalkozások, amelyek közül kiemelkedik a tavaly elhunyt kiváló történész, Kubinyi András műve.) Szörényi egy római kori mozaikhoz hasonlítja az Animus Regis-t, amelynek olvasásával közelebb kerülhet hozzánk az 500 éve trónra lépő király személyisége.
Komlóssy Gyöngyi válogatása remekül teljesítette a kitűzött célt: a szövegek ugyanis mind Mátyás király korában alkotó neves mesterek opusaiból valók. Oláh Miklós (1493-1568) esztergomi érsek, humanista historikus jelenti a kivételt, akinek azért még ifjúkorában megadatott, hogy személyesen láthassa Mátyás visegrádi palotáját. Jogosan került be a (be)válogatottak közé Heltai Gáspár, aki Bonfini fordítójának, átdolgozójának tekinthető. A különböző auktorok történeteit nem törik meg a címek, így elejétől a végéig elolvashatjuk a könyvet, kezdve a Hunyadiak leszármazásától egészen a nagy király sírfeliratáig. A szövegek szerzői között magát Mátyást is megtaláljuk, leveleiben egyértelműen tetten érhető a reá jellemző széles körű műveltség és tudatosság. A magyar uralkodó kiterjedt kapcsolatrendszert ápolt, írásainak címzettjei között Guilio Pomponio Leto, az egyik legnevesebb itáliai humanista is helyet kapott.- További ismertető: "Belelapozás".
Az aradi káptalan levéltárát a 16. században a török pusztítás elől Erdélybe menekítették és sokáig tartotta magát a tévhit, hogy itt teljes egészében elpusztult. Erre cáfol rá az a mintegy 20 olda...
Online ár:
1 580 Ft
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
1 660 Ft