A nagyapja révén magyar származású, de már Finnországban született és hosszú ideje Rómában élő Kati Kovács nem ismeretlen a hazai közönség előtt, hiszen Paprikás rapszódia című első képregénye 2009-ben megjelent magyarul a Nyitott Könyvműhely gondozásában, és a művésznő személyesen is eljött a budapesti fesztiválra, ahol kis kiállítás is látható volt munkáiból.
A Körhintában zárva harmadik magyar nyelvű képregénye, Kolbász úr című rövid műve a Papírmozi antológia 7. számában olvasható.
A történet főszereplője Arabella, egy átlagosnak aligha nevezhető, temperamentumos, hatalmas termetű háziasszony, aki szörnyen féltékeny hozzá képest picinyke, pszichológia-tanár férjére. Egy nap bizonyítottnak látja, hogy Aaro megcsalja az egyik tanítványával, és úgy dönt, megöli a ribancot. A gyilkosságot követően nem bírja a kérdezősködést, és azonnal beismerő vallomást tesz, így történetünk hátralévő része a börtönben játszódik, ahol Arabella testi és lelki gyötrelmek egész során megy át. Idővel azonban kiderül, hogy hősnőnket nem egy tekintetben elragadta a fantáziája.
Kovács művének központi témája a nőiség élménye és ábrázolása. Szándékosan fordul szembe a férti tekintet (male gaze) hagyományával, amely a képregényekre különösen jellemző. Az általa megrajzolt testek korántsem idealizáltak, hanem olyanok, amilyennek az önmagukkal elégedetlen szereplők látják magukat. A külső tökéletlenség a belső vívódásokat tükrözi, az állandó konfliktusokat a konvencióknak való megfelelés kényszere és az autonóm gondolkodás és viselkedés iránti vágyak között.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Nick és Charlie szerelmesek EGYETEMI TÚRATERV Írta: Tara, Elle és Nick :) De most hogyan tovább?
Online ár:
3 145 Ft
Eredeti ár: 3 699 Ft
Online ár:
1 522 Ft
Eredeti ár: 1 790 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
8 075 Ft
Eredeti ár: 9 500 Ft