"„Az események, miket e regényben leírtam, alapvonalaikban mind igazak.Kevesen fogják már azokat ismerni, mert hiszen az újabb kor jobbanelfelejti a régi halottjait, mint gazdag örökösök eltemetett ősüket.A vallási villongás, miután országosan lecsendesült, még azután sokáigfenntartotta magát egyes hatalmasak akaratában. Erről a mai időknekmár fogalma sincsen.És én nem tudom, hogyan van jobban, így ahogy most élünk, vagyahogy elődeink éltek? Nem voltak-e azok sokkal tiszteletreméltóbb emberek,kik akkor egymással a hit ügyeiért küzdöttek, mint a mostaniak,kik nem is tudják, hogy hisznek-e még valamit? Az akkori szent fanatizmushelyét felváltotta a mostani közöny.Azért sokan nem fogják érteni azt, hogy mint lehetett egy keserű átoknak,amit ember kimondott, ember fejére leszállani, mégpedig az átkozóraúgy, mint az átkozottra.A kor ingerültsége kimagyarázza azt.Regényünk két hőse, a két ősz antagonista olyan kornak volt képviselője,mely erős szenvedélyében egymást felemészteni hivatott. Csak e különöserők tusája adhatta meg a későbbi nyugalmat a közéletnek, melynek akkora hit volt főérdeke...""
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Náray Tamás új, nagyívű történelmi családregényének folytatása Egy család, amelyet a szeretet tart össze. Egy évszázad, amely számtalan embert próbáló eseményt tartogat. Sorsok, amelyeket sokszor a...
Online ár:
4 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján