A lázadás hangjai

John Scalzi
Agave Könyvek, 2014
Bookline értékelés: (5 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

  • 464 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • ISBN: 9786155468070

Összefoglaló

John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél. A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség szándékosan eltitkolta előlük az univerzum veszélyeit. Generációk óta védelmezik az anyabolygót különféle idegen fajokkal szemben, ám nem puszta hazafiasságból: mindennél jobban szükségük van a katonai utánpótlásra, amivel egyedül a Föld láthatja el őket. A Perry-incidens után azonban nincsenek többé titkok, ráadásul új fajok jelentek meg és alkottak egységet - kifejezetten a Gyarmati Szövetség ellen. Tagjaik közt szeretnék látni a Földet is, amelynek vezetői elárulva érzik magukat, és már nem tudják, hogy kiben bízhatnak. De választaniuk kell. Eközben a Gyarmati Szövetség működése is veszélybe kerül. Haderejük bevetése helyett ezúttal diplomáciai cselekkel és politikai fondorlatokkal akarják a javukra fordítani ezt az ördögi játszmát, amelynek a tétje most már az egész emberiség jövője. Bevetik tehát a B csapatot Harry Wilson hadnaggyal az élen. Azt a csapatot, amelyik talán a harctéren nem a legjobb választás, de a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre mindig váratlan és kiszámíthatatlan megoldásokat találnak. Az ő küldetéseikről szól A lázadás hangjai. John Scalzi először digitálisan, epizódok formájában publikálta a kötetben szereplő történeteket 2013. januárja és áprilisa között, majd a kirobbanó sikernek köszönhetően nem kellett sokáig várni a könyv formájú megjelenésre sem. Elképesztő epizódjaival, felejthetetlen szereplőivel és emlékezetes párbeszédeivel A lázadás hangjai a Vének háborúja-sorozat legszínesebb, legváltozatosabb darabja.

0.150000006
3 480 Ft 2 958 Ft
11 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
John Scalzi: A lázadás hangjai

John Scalzi: A lázadás hangjai

+
6 760 Ft 5 746 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • 2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentke...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ernest Cline: Ready Player One
    Raktáron

    Ernest Cline: Ready Player One

    Agave Könyvek, 2015 0.150000006 3 780 Ft 3 213 Ft
  • Elégedett vagy az életeddel? Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Blake Crouch: Sötét anyag
    Raktáron

    Blake Crouch: Sötét anyag

    Agave Könyvek, 2016 0.150000006 3 580 Ft 3 043 Ft
  • "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek." E szavakkal lépett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong. Mintegy száz évvel később, egy újabb nagy ug...

    5 pont
    3 - 5 munkanap
    könyv

    Robert A. Heinlein: A Hold börtönében

    Metropolis Media, 2010
    akcióban
    0.54
    3 290 Ft 1 490 Ft
  • Az emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a k...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    James S. A. Corey: Leviatán ébredése - A térség első kötete
    Raktáron

    James S. A. Corey: Leviatán ébredése - A térség első kötete

    FUMAX KFT, 2016 0.150000006 3 995 Ft 3 396 Ft
Teljes lista
  • Andrew Grayson évekig kétfrontos hadat viselt az Észak-Amerikai Nemzetközösség élén, ám kevés dolog változott: a polgárháborúktól véres Földön az élet egyre kilátástal...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Marko Kloos: Felderítők
    Raktáron

    Marko Kloos: Felderítők

    Agave Könyvek, 2017 0.150000006 3 480 Ft 2 958 Ft
  • Rövid részlet a regényből: "A törülköző, írja az Útikalauz, a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati é...

    16 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben
    Raktáron
  • Az óceán szintje megemelkedett, és New York városa elsüllyedt. A lakói alkalmazkodtak az új helyzethez, és New York ugyanaz a nyüzsgő, élettel teli metropolisz mara...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kim Stanley Robinson: New York 2140
    Raktáron

    Kim Stanley Robinson: New York 2140

    Agave Könyvek, 2017 0.150000006 4 480 Ft 3 808 Ft
  • 2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentke...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ernest Cline: Ready Player One
    Raktáron

    Ernest Cline: Ready Player One

    Agave Könyvek, 2015 0.150000006 3 780 Ft 3 213 Ft
Teljes lista
  • John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél. A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség s...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    John Scalzi: A lázadás hangjai
    Raktáron

    John Scalzi: A lázadás hangjai

    Agave Könyvek, 2014 0.150000006 3 480 Ft 2 958 Ft
Teljes lista
  • John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetéséve...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    John Scalzi: Vének háborúja
    Raktáron

    John Scalzi: Vének háborúja

    Agave Könyvek, 2012 0.150000006 2 880 Ft 2 448 Ft
  • Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti, űrbéli gyarmatai ellen három intelligens faj szövetkezik. Három faj és egyetlen ember. Az emberiség egyetlen reménye ...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    John Scalzi: Szellemhadtest
    Raktáron

    John Scalzi: Szellemhadtest

    Agave Könyvek, 2013 0.150000006 2 980 Ft 2 533 Ft
  • Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként ...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    John Scalzi: Az utolsó gyarmat
    Raktáron

    John Scalzi: Az utolsó gyarmat

    Agave Könyvek, 2013 0.150000006 2 980 Ft 2 533 Ft
  • John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél. A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség s...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    John Scalzi: A lázadás hangjai
    Raktáron

    John Scalzi: A lázadás hangjai

    Agave Könyvek, 2014 0.150000006 3 480 Ft 2 958 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!