FÜLSZÖVEG
A pszichológiai és pszichiátriai szakrendeléseken jelentkezők nagy száma bizonyítja hogy sok embert gyötörnek lelki panaszok. Nem vagyunk egészségesek. John Bradshaw-t saját személyes sorsán túl ez is ösztönözte öngyógyító módszere kidolgozására. A szerző arra a pszichológia tudományában jól ismert elméletre - Eric Werner tranzakcióanalízisére - építi módszerét, amely szerint felnőttkori személyiségünk három részből áll: gyermeki, felnőtt és szülői énből. E részek kölcsönhatásban vannak egymással, alakítják egymást. A felnőttkori lelki zavarok a legtöbb esetben gyermekkori sérülésekre vezethetők vissza. Ezért elsősorban annak megismerésére és meggyógyítására van szükség ahhoz, hogy felnőtt illetve szülői énünk kiegyensúlyozott lehessen. Hogyan tárhatja fel és elemezheti valaki önmaga is gyermeki énjét, annak sérüléseit? Hogyan adhatja meg számára mindazt, amiben egykor hiányt szenvedett, amit sem a család, sem az iskola nem adott meg annak idején? A közérthetően, szellemesen megírt könyv, melyet az USA egyetemein tankönyvként használnak, ezt a folyamatot írja le. A végeredmény egyértelmű. A felnőtt, illetve szülői én által megadott elégtétel révén a személyiség alkalmassá válik arra, hogy helyrehozza felnőttkori rossz beidegződéseit, leküzdje lelki bajait, és egészséges életet éljen a földön. Vissza
TARTALOM
Előhang 11
Példázat: Rudy Revolvin kettős tragédiája 20
A megsebzett belső gyermek problémája 23
Bevezetés 24
Hogyan zavarja össze megsebzett belső gyermeked az életedet? 27
A megsebzett gyermek kérdőív 50
Hol sebesült meg csodálatos belső gyermeked? 54
Példázat: Egy finom és gyöngéd kis tündér majdnem tragikus története 79
Megsebzett belső gyermeked meggyógyítása 83
Bevezetés 84
Az "eredendő fájdalom" munkája 96
Csecsemőkori lényed meggyógyítása 115
Kisdedkori lényed meggyógyítása 143
Óvodáskori lényed meggyógyítása 162
Iskoláskori lényed meggyógyítása 182
Önmagad eggyé alakítása - második serdülés 200
Megsebzett belső gyermeked megvédelmezése 219
Bevezetés 220
Használd felnőtt énedet a hathatósság új forrásaként 221
Adj belső gyermekednek új engedélyeket 239
Védelmezd megsebzett első gyermekedet 256
Foganatosíts helyreállító gyakorlatokat 268
Megújulás 307
Bevezetés 308
A gyerek mint a megújulás és átalakulás általános szimbóluma 310
A csodagyerek mint Isten képe (Imago Dei) 323
Epilógus
"HAZA ELIOT, HAZA!" 347
Irodalomjegyzék
Ez is elérhető kínálatunkban:
Képgarancia: Alba Litera saját kép. Alcím: Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket? Író/Szerző: Paul Hauck Fordító: Dezsényi Katalin Sorozat: Hétköznapi Pszichológia Kiadó: Park Kiadó K...
Online ár:
1 000 Ft