A Beat-kezdetektől a kemény rockig. A szerzők, Jávorszky Béla Szilárd (40) és Sebők János (54) a rock ötvenéves történetének hétkötetes sorozatából az első, az egyetemes A rock története 1. kötetük után, most a hazai könnyűzenei élet történetét mutatják be a 70-es évek végéig. 2004-ben világszerte egy új műfaj, a rockzene születésének ötvenedik évfordulóját ünnepelték, s ez jó alkalom volt arra is, hogy a stílus Magyarországon is a helyére kerüljön a zene- és kultúrtörténetben. A "besorolásra" - legalábbis a médiában - már történtek kísérletek, ám a visszaemlékezések, rövid értékelések nem pótolhatják azt a hazai könyvkiadásban máig hiányzó, összefoglaló esemény- és kultúrtörténeti munkát, amely a magyar rock immár szintén csaknem fél évszázados történetével foglalkozna. A rock gyűjtőfogalma sokak számára ma is a szórakoztató vagy könnyűzenén belül jelentkező különböző zenei stílust, táncot és sztárokat jelenti, noha az elmúlt évtizedekben azért nálunk is nyilvánvalóvá vált, hogy a rock jóval több ennél. Ez a műfaj születése pillanatától összekapcsolódott a fiatalok társadalmi lázadásával, az életforma-forradalommal, a születő új szubkultúrákkal vagy a kisebbségek jogaiért küzdő politikai mozgalmakkal, később pedig partnerre talált a magas kultúra művészeti ágaiban, s a hatvanas évektől - elismerten - az egyetemes kultúra része lett. S nincs ez másként napjainkban sem, hiszen az időközben létrejött tömegkultúrán belül is éppúgy vannak kapcsolódási pontjai a társművészetekhez, a politikához, a gazdasághoz, vagy a divat jelenségeihez, mint az előző évtizedekben. A könyv ennek a jelenlegi, felemás tudatállapotnak a felszámolására vállalkozik. A magyar rock társadalmi-kulturális-zenei gyökereinek bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével szeretné elősegíteni a műfaj szerepének, helyének, értékeinek megismertetését. A szerzők szándéka szerint a könyv nemcsak "rocksztori"-ként, hanem szakkönyvként (ajánlott irodalomként) is megállja majd a helyét, amit oktatási, közművelődési intézményekben és egyéb területen (sajtó, rádió, tv stb.) használhatnak majd alapvető forrásként a kutatók, érdeklődők, zeneiskolások, médiamunkások, disc jockey-k, könyvtárosok, zenészek, népművelők, tanárok, diákok. (Újabban - angol-amerikai mintára nálunk is szorgalmazzák a rockzene iskolai oktatását). A több generáció számára érdeklődésre számot tartó könyv a "Lepd meg a szüleidet a fiatalságukkal! szlogennel remélhetőleg az idei karácsonyi könyvpiac egyik kedvelt kiadványa lesz. A folytatás, a magyar rocktörténelmet az új hullámtól napjainkig bemutató második rész pedig 2006 áprilisára várható. A szerzőkről: Jávorszky Béla Szilárd (1965) - újságíró, szerkesztő. 1989-ben a Magyar Rádió zenei és ifjúsági osztályán kezdte, később dolgozott a Magyar Hírlapnál, az Új Magyarországnál, 1996 és 2005 között a Népszabadság kulturális munkatársa. Alkalmanként publikált a Magyar Narancsban, a Kritikában és több, zenei szaklapban (Muzsika, Wanted, Z Magazin, Rockinform). Fő szakterülete a rock-, a folk-, a jazz- és a kísérleti zene, doktori disszertációját zeneszociológiából írta. Művei: Sziget-könyv (2002), A blues története (ford., 2002). Sebők János (1951) - újságíró, szerkesztő. Fő szakterülete az ifjúsági kultúra, ezen belül a popzene. A nyolcvanas években a Világ Ifjúsága munkatársa, rovatvezetője, a kilencvenes évek elején a Popcorn, a 100xSzép, a Top Gun főszerkesztő helyettese, 2000-2003 között a Zene.net és a She.hu internetes portál főszerkesztője. Az utóbbi években szabadúszóként rendszeresen publikál a Népszabadságban, a HVG-ben, különböző folyóiratokban, lexikonokban, kiadványokban. Főbb művei: A Beatlestől az új hullámig (1981), Ki kicsoda a rockzenében? (társszerző, 1982), Magyarock I-II. (1983-84), Volt egyszer egy Ifipark (1984), A daltulajdonos (1988), Madonna (1989), Rock a vasfüggöny mögött (2002), A Horthymítosz és a holokauszt (2004).
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az 1960 és 2010 közötti slágerek közül válogatni csak szubjektív módon lehet. Az első évtizedekből amiatt, hogy nem voltak slágerlisták, az utóbbi évtizedekből amiatt, hogy voltak. De egy év sláger...
Online ár:
1 490 Ft