Fonny, a szobrászfiú, és szerelme, a tizenkilenc éves Tish Harlem egyik feketék lakta utcájában tervezi a közös jövőt. Amikor a fiút egy Puerto Rico-i asszony megerőszakolásának vádjával börtönbe zárják, a lány és családja mindent megtesz, hogy összegyűjtsék az óvadékra és az ügyvédre valót. James Baldwin kultikus kisregényében az első gyermekét váró Tish szenvedélyes monológjából ismerjük meg az igazságért folytatott küzdelmet. Ám bármilyen kilátástalannak tűnjön is a helyzet, a lány sosem felejti el, hogy van, amit még egy végletekig igazságtalan társadalom sem képes elvenni az embertől: a remény és a szerelem.
Tish harcából az Oscar-díjas Holdfény rendezője, Barry Jenkins készített filmet.
James Baldwin regényei halála után is aktuálisak. Olyannyira, hogy a New York Times olvasói Baldwin öt regényét is az elmúlt 125 év legjobb kötetei közé sorolták, sőt Nádasdy Ádám egy vele készített korábbi interjúnkban azt mondta, bárcsak ő írta volna a Giovanni szobája című regényét. Magyarul még a Ha a Beale utca mesélni tudna című kötete olvasható, ami nálunk is a hét könyve volt, Barry Jenkins pedig Holdfény címmel forgatott filmet a regényből. A harlemi szerző bátran foglalkozott a rasszizmussal és a férfiassággal, amire előtte nem igazán volt példa. Összeszedtünk 5 olyan érdekességet, amit eddig talán nem hallottál a szerzőről.
2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha már a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s ...
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
1 770 Ft
Online ár: 2 508 Ft
Eredeti ár: 2 950 Ft
Akciós ár:
2 583 Ft
Online ár: 3 137 Ft
Eredeti ár: 3 690 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján