ELŐSZÓ
Ez a kötet a magyar nyelvészet III. nemzetközi kongresszusán (Nyíregyházán, 1977. augusztus 23-27.) elhangzott előadásokat tartalmazza. A kongresszus központi témája - az előző, a szegedi kongresszus javaslatának megfelelően - "a magyar nyelv grammatikája" volt. Az előadások - ahogy az együttes ülések anyaga is jól mutatja - három nagyobb kérdés köré csoportosultak. a történeti magyar nyelvtan; a leíró magyar nyelvtan; ill.: a magyar nyelv oktatása az egyetekemen és főiskolákon, a közép- és általános iskolákban. Vagyis: a rendezőség a kongresszus nyújtotta lehetőségeket fel kívánta használni arra is, hogy a szorosabb értelemben vett tudományos problémák megvitatása mellett tudományosan megalapozott segítséget nyújtson az anyanyelvi közműveltség emelését.
Az előadásokat két nagyobb egységben tesszük közzé: külön az együttes ülések és külön a szekcióülések anyagát.
Az együttes ülések anyagán belül megtartottuk az időrendiséget. A szakmai előadások, korreferátumok mellett ebben a részben közöljük a kongresszus első, ill. utolsó napján elhangzott megnyitó, ill. záró beszédeket is. Vissza
TARTALOM
Előszó 3
Együttes ülések anyaga - megnyitó beszédek
Hajdú Péter 7
Szentágothai János 10
Margócsy József 13
Benkő Lóránd: Történeti nyelvírásunk helyzete és feladatai 15
Hozzászólás a "Történeti nyelvírásunk helyzete és feladatai" c. előadáshoz
Mikola Tibor 29
Balázs János 35
Károly Sándor 41
Puszati Ferenc 55
Rácz Endre: A magyar leíró nyelvtani kutatások helyzete és feladatai 61
Hozzászólás "A magyar leíró nyelvtani kutatás helyzete és feladatai" c. előadáshoz
Molnár Ilona 77
Temesi Mihály 87
Radics Katalin 95
Szathmári István: A nyelvtan helye a magyar szakosok képzésében a felsőoktatásban 103
Hozzászólás "A nyelvtan helye a magyar szakosok képzésében a felsőoktatásban" c. előadáshoz
Deme László 115
Bachát László 123
Sebestyén Árpád 127
Szende Aladár: A magyar nyelvtan helye a közoktatásban 133
Hozzászólás "A magyar nyelvtan helye a közoktatásban" c. előadáshoz
Bánréti Zoltán 143
Honti Mária 151
Fábián Pál 157
Záróbeszédek
Schlachter, Wolfgang 161
Benkő Loránd 162
A szekcióülések anyaga
Átányi István: A feleym~bratym képzéstípusú morfémakapcsolatok kétfélesége a Bécsi Kódexben 169
Bakos József: A kötött morfémák önálló közlő és kifejező szerepe 179
Balogh Lajos: A nyelvjárások és a nyelvi rendszer 189
Bánhidi Zoltán: Egy magyar mondattan és az angol kontrasztivitás 195
Banó István: A szubjektív kontrasztivitás problémái az iskolai nyelvoktatásban 201
D. Bartha Katalin: A -talan, -telen képző régi és mai nyelvünkben 207
Bátori Imre: A szórend tényezői: a fókusz 217
Békési Imre: Mondat- és szövegszerkezeti párhuzamok 225
Beőthy Erzsébet: Mi nehéz a holland ajkúaknak? 229
Bertók Imre: A magyar és a szlovák nyelvtani terminológia egységesítése 233
Bodolay Géza: A külföldi magyar nyelvoktatás néhány hangtani és alaktani kérdése 239
H. Bottyánfy Éva: Az -ad, -ed és az -aszt, -eszt képzős idepárok a számok tükrében 247
Klára Buzássyová: A grammatikai kategória fogalma a szlovák-magyar kontrasztív nyelvtani vizsgálatban 253
Büky László: A metaforát kifejező állapothatározók Füst Milán költői nyelvében 259
Chikán Zoltánné: Az anyanyelv mint tantárgyközi kódrendszer 267
Csúcs Sándor: A magyar nyelvtan tanítása finneknek 273
Dienes Erzsébet: A Karthausi Névtelen javításainak rendszere és tanulságai 277
Éder Zoltán: A magyar igealakok személyes névmási tárgyhatározottsága 289
Elekfi László: Névmási elemek visszautaló (anaforikus) használata 299
Fabricius-Kovács Ferenc: Grammatikaelmélet és iskolai nyelvtan 307
B. Fejes Katalin: A mondatszerkezeti sajátságok optimális aránya a tízéves tanulók fogalmazásaiban 311
Fogarasi Miklós: Európai areális nemzetközi szókincs és szóképzés a magyar nyelvben 317
Futaky István: A szóalkotás magyar-német kontrasszív vizsgálatáról 325
Fülei-Szántó Endre: Gondolatok az akcióminőség és az igekötők rendszerének összefüggéseiről 329
Fülöp Lajos: A nyelvtani-stilisztikai ismeretek alkalmazása a műelemzésben 333
I. Gallasy Magdolna: Névelőhasználati kérdések 339
Gergely János: Beszéddallam és hanglejtés 345
B. Gergely Piroska: Az által ~ át igekötő, illetve névutó történetéhez 351
Danilo Gheno: A magyar nyelv olasz nyelvterületen 357
Ginter Károly: A magyar mint idegen nyelv tanításának grammatikájáról 365
Graf Rezső: A nyelvi elemek kifejező értéke 369
S. Hámori Antónia: A középfokjeles melléknév határozói bővítményeinek történetéhez 375
Hell György: A gép szövegelemzés grammatikai kategóriái 379
Hetzron Róbert: Ízelítő a magyar tonoszintaxisból 389
Hexendrof Edit: A régebbi:régibb típusú alakpárok 399
Hoffmann Ottó: Komplex anyanyelvi nevelés az általános iskola felső tagozatában 409
Horváth Tibor: Az anyanyelv szerepe a magyar mint idegen nyelv elsajátításában 417
Jakab István: A jelzős szerkezetek redukciós törvényének alkalmazása nyelvtani rendszerünkben 425
Jakab László: A Jókai-kódex számítógépes feldolgozása 431
A. Jászó Anna: Felvételi dolgozatok tartalomelemzése a stílus és a stilisztika szempontjából 437
Jékel Pál: Nyelvészeti feldolgozások számítógéppel 447
Kálmán Béla: Szenvedő szerkezet és tárgyjelölés 449
Kálmán Mária: Az igei generalizáció és a névszói centralizáció körforgása felbontott nyelvszerkezetekben 453
Kémény Gábor: A teljes metafora nyelvtani szerkezetéről 457
Kenesei István: Mivel egyeztetjük a vonatkozó névmásokat? 467
Keresztes László: Az accusativusrag allomorfjai az idegen ajkúak szemszögéből 475
Keszler Borbála: Elmélet és gyakorlat viszonya az igenevek mondatbeli szerepének tárgyalásában 481
Kiefer Ferenc: A faktívitás a magyarban 491
Kiss Antal: A mondatrészek rendszere 501
É. Kiss Katalin: Egy magyar transzformációs generatív szintaxis néhány alapvető transzformációs szabálya 507
Kornya László: Magyar nyelvtani gyakorlatok a debreceni nyári egyetemen 515
Korompay Klára: Név és névváltozat a keresztnevek történeti vizsgálatában 519
Lévai Béla: Az irány (hely) kifejezésének kontrasztív szemantikai elemzése 525
P. M. Lizanec: A nem rokon nyelvekből való átvételek morfológiai meghonosodásának kérdéséhez 529
B. Lőrinczy Éva: Grammatikai szempontok a fonológiai kutatások hátterében 535
K. E. Majtyinszkaja: Névutókból alakult esetragok a magyarban és a rokon nyelvekben 539
Gianguido Manzelli: A birtokviszony a magyar nyelvben tipológiai szempontból 543
Márk Tamás: A nem igei állítmányról 553
D. Mátai Mária: A nyelvtantól a nyelvészetig 559
Máté József Ferenc: A mondatrészek osztályozásának kérdéséhez 563
Mikó Pálné: Változó nyelvhasználat 567
Mizser Lajos: A szóalkotás néhány ritkább módja 571
R. Molnár Emma: Alapforma és változat kérdése a szólások vizsgálatában 575
A. Molnár Ferenc: Az önálló szóból keletkezett határozóragok illeszkedésének hatása a magyar magas és mély magánhangzók megterheltségére 579
Nagy János: A korszerű anyanyelvoktatás - beszédtanítás 583
Nagy Jenő: Az anyanyelvi (helyesírási) ismeretek szintjének emelése pedagógiai (tantárgy-) teszt segítségével 589
Nagy Mihályné: Anyanyelvoktatásunk időszerű kérdései és tapasztalatai a középiskolában 1977-ben 595
Nyíri Antal: A hosszú és az aszó, asszú történeti tanulságai 607
Nyirkos István: Az ős- és ómagyar kori hangváltozások rendszertani jellegéről 619
Papp Ferenc: A tergo konkordanciák a magyar alaktan vizsgálatában 623
Pásztor Emil: Szóalaktan és helyesírás 627
Penavin Olga: Román jövevényszavak a jugoszláviai székelyek nyelvében 633
Raisz Rózsa: Határozói igenevek szintagmatikus kapcsolatokban 641
Rédei Károly: A felszólító módjel eredete a magyarban 649
Rot Sándor: A grammatikai mezők alkalmazásáról az angol-magyar kontrasztív vizsgálatokban 655
Rusziczky Éva: Grammatikai eszközök szerepe a szókészleti szinonimiában 669
Wolfgang Schlachter: Perioden mit leeren Hauptsäzen 675
Paul Schveiger: A Tipology of Kinship Terms 685
Peter Sherwood: On the level of syllavle structure in the historical phonology of Hungarian 691
Simoncsics Péter: Egy magyar nyelvtan a 30-as évekből 695
Szabó Dénes: Betekintés a magyar nyelvkönyvek írásának történetébe 707
Szabó Géza: A gazdaságosság és a nyelvi szerkezet néhány összefüggése a magyarban 713
Szabó József: A mondathatárok megállapítása a magnetofonról lejegyzett nyelvjárási szövegekben 719
Cs. Szabó Márta - Mikes Melánia - Junger Ferenc: Környezetnyelv-oktatás a Vajdaságban a szerbhorvát-magyar kontrasztív vizsgálatok tükrében 725
Szabó Zoltán: Szöveggrammatika és stilisztika 729
Székely Imre: Az ellenőrzés (az információszerzés) lehetőségei a nyelvtanításban 735
Szepesy Gyula: A lenni + -va, -ve igeneves szerkezet csonka változatai 739
K. Szoboszlay Ágnes: A szóképek grammatikája Németh László nyelvében 745
Szűcs József: A magyar mint idegennyelv-tanítás aktuális kérdései 749
Toivo Tikka: A finn II. indinitivus instruktivusa a magyar határozói igenév megfelelőjeként 755
Alfons Welter: Néhány megjegyzés csah ajkúak magyar nyelvtanításához illetve nyelvtanulásához 769
Zelliger Erzsébet: Egy hiányzó láncszem történeti és leíró alaktani rendszerezésünk összekapcsolásának 775
Zsilinszky Éva: Képzőgyakorisági vizsgálatok XVII. századi jogi szövegekben 781
Zsolnai József: Nyelvi kommunikációs képességek grammatikai megalapozása kisiskoláskorban - kísérleti eredmények alapján 787
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
3 000 Ft