Megjegyzés: Fekete-fehér ábrákkal illusztrálva.
FÜLSZÖVEG
A műszaki dolgozó számára - munkája végzéséhez - elengedhetetlenül szükséges a műhelyrajz ismerete. A műhelyrajz az iparban kialakult szokások szerint és a szabványoknak megfelelően készül a hibátlan olvasásához megfelelő térszemlélet, műszaki szakmai gyakorlat és a szabványok ismerete szükséges.
A szabványok (Magyar Népköztársasági Országos Szabvány, rövidítése MSZ) az ipar fejlődésével változnak, módosulnak. Ezekről a változásokról nemcsak a tervezőnek, a rajzolónak és a MEO-nak, hanem a gyártónak, vagyis a szakmunkásnak is idejében tudomást kell szereznie. Indokolt tehát a szabványok figyelemmel kísérése, hiszen 1960 óta - egyedül a géprajzzal kapcsolatban - kb 16 db MSZ változott meg. A szabvány csak addig marad érvényben, amíg az általa előírt megoldás a számba jöhető megoldások közül társadalmilag a legkedvezőbb.
A szakmunkásnak, művezetőnek és technikusnak - ha lépést akar tartani az ipar egyre gyorsuló fejlődésével -, állandóan tovább kell képzelnie magát a műszaki rajz területén is. A rajzi fogalmak ismerete azonban csak akkor segítője a szakmunkásnak, ha azokat munkájában is felhasználja.
A munkadarab alakját és méretét nem csupán öncélú esztétikai elképzelések szabják meg. A tárgy, mely elkészülte előtt a rajzban ölt alakot, számos műszaki meggondolás eredménye. A tárgyat jellemző tényezők közül fontosak: az ésszerűen megválasztott anyag, az alkalmazható gazdaságos technológia, a terhelhetőség és szerelés szempontjából legjobb alaki forma stb. A jó szakmunkásnak már a tárgy rajzolvasása közben is maga előtt kell látnia az elkészítésig vezető eszközöket. A szakrajztudás tehát csak a szakmájában egyetemlegesen képzett ember számára jelent teljes értékű ismeretet. A műszaki ismeretek olyan szerves alkotóját, mint a szakrajz, nem lehet tehát a szakismeretektől és az anyagismerettől függetlenül oktatni. Csak a technológiai folyamatok ismeretében olvasható le - közvetett úton - a szakrajzról a gyártáshoz szükséges szerszámgépek, szerszámok, mérőeszközök stb. alkalmazása. Vissza
TARTALOM
Előszó 5
Ábrázolási és géprajzi alapismeretek 7
Ábrázolás nézetekkel 7
Vetületi képek keletkezése 8
Szükséges számú jellemző nézetek 12
Mértani testek ábrázolása 13
A hasáb 13
A gúla 14
A henger 15
A kúp 17
A gömb 17
A körgyűrűfelület 22
A hat nézet keletkezése 22
Szabványos vonalak 22
A méretmegadás elemei 25
Szabványos méretarányok 25
Csavarmenet jelképes jelölése 26
Csavarmenet méretmegadása 28
Ferde részletű tárgy torzulatlan nézete 29
Egyszerűsített ábrázolási módok 33
Félvetület 33
Adott irányú teljes és résznézet 33
Vetületi képek egyesítése 34
Kinagyított részlet 35
Testek áthatása 36
Síklapú testek áthatása 36
Forgástestek áthatása 36
Csavarfejek ábrázolása 38
Ábrázolás metszetekkel 42
Egyszerű metszet 44
Összetett metszet 48
A szelvény 51
Méretmegadás 58
Általános szabályok 58
A mérethálózat felépítése 66
Méretek eloszlása a rajzon 69
Egyszerűsített méretmegadás 71
Furat méreteinek egyszerűsített jelölése 71
Felületi érdesség jelölése, szöveges utasítás 76
Alapfogalmak 76
Osztályozás és jelölés 78
Felületi érdesség jelölése 80
Szövegmegadás a rajzon 86
Tűrések és illesztések 88
A tűrés fogalma és jelölése 88
Tűrések jelölése 92
Távolságok tűrésezése 92
Szöget tűrésezése 93
Merőlegesség tűrésezése 93
Pármuzamosság tűrésezése 93
Egytengelyűség tűrésezése 95
Illesztési alapfogalmak 97
Az illesztés fajtái 98
ISO illesztési rendszer 99
Alapeltérések jelölése 99
Tűrési alapsorozat 99
Illesztési csoportok 102
Jelképes ábrázolások 116
Rugó ábrázolása 116
Csavarrugó műhelyrajza 118
Fogazat ábrázolása 122
Kontúrok 122
Osztófelület 122
Lábhenger, lábkúp 125
A fog alakja 125
Fogaskerékpárok fogazatának ábrázolása 125
Lánc- és kilincskerék fogazatának ábrázolása 128
Fogaskerék műhelyrajza 130
Hegesztések jelölése 133
Műhelyrajzok 136
Feliratmezők 137
Szövegmező 137
Rajzváltoztatási mező 137
Darabjegyzék 137
A gyártmányok előállítása, alakítása, kötésmódja és megmunkálása 141
Az öntés 141
Az öntőforma 142
A minta 142
Formakészítés 143
Gépi formázás 145
A formák szárítása 146
Az öntés művelete és az öntvény tisztítása 146
Nyomásos öntések 146
Képlékeny alakítások 148
Kovácsolás 148
Sajtolás 156
hengerlés 158
Huzalgyártás és rúdhúzás 164
Forgácsmentes hidegalakítások 165
Egyengetés 166
Nyújtás 168
Hajlítás 169
Peremezés, korcolás 170
Mélyhúzás 172
Hidegfolyatás 177
A vágás 178
Nyírás 181
Kötésmódok 185
Szegecselés 185
Forrasztás 190
Hegesztés 198
Elektromos ellenálláshegesztések 204
Tompahegesztés 204
Ponthegesztés 205
Vonalhegesztés 205
Elektromos ívhegesztés 206
A Szlavianov-féle hegesztés 206
A hegesztés feszültségforrásai 206
Az ívhegesztés fontosabb gyakorlati fogásai 210
Forgácsoló megmunkálások 210
Fűrészelés 212
Reszelés 214
Fúrás, süllyesztés 216
Dörzsárazás 221
Menetek, menetkészítés 223
Hántolás 228
Esztergálás 230
Marás 239
Gyalulás 246
Vésés 248
Köszörülés, csiszolás 249
Anyagismeret és mérés 254
Az acél és ötvözetei 254
Az acélfajták csoportosítása 254
Szénszerkezeti acélok 255
Ötvözött szerkezeti acélok 257
Különleges szerkezeti acélok 258
Szerszámacélok 258
Keményfémek 259
Színesfémek és ötvözeteik 259
Réz 259
Az alumínium és ötvözetei 264
Műanyagok 268
Polivinilklorid 269
Polisztirol 269
Polietilén 269
Akrilgyanták 270
Fenolgyanták 270
Anilingyanta 270
Poliuretánok 271
Polivinilkarbuzol 271
Szilikonok 271
Szintetikus műszálak 271
Cellulóz származékok 272
Celluloid 272
Vulkánfiber 272
Állati és növényi fehérje származékok 272
Kaucsuk alapú műanyagok 272
Mérés 273
Határmérő idomszerek 276
Csapmérő határmérők 277
Alkatrészek gyártása 278
Lemeztárgyak 278
Szögemelő készítése 278
Vezetőlap készítése 282
Tartóláb készítése 284
Hasábokból készült alkatrészek 288
Vezetőléc készítése 288
Prizma készítése 291
Szigetlőkonzol készítése 291
Fűrészlapfeszítő készítése 295
Szorítócsavar készítése 298
Hengerből készített alkatrészek 301
Kúpos tengely készítése 301
Excenteres tengely készítése 301
Állítóanya készítése 303
Gömbcsukló kar készítése 307
Alcím: Dokumentumok, cikkek, visszaemlékezések Szerkesztő: Oroszi István Kiadó: Oftech Bt. Kiadás éve: 1996 Oldalszám: 156 Kötés: Puhatáblás Nyelv: Magyar Állapot: Jó Méret: 14,5 cm x 20,...
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
3 990 Ft
Online ár:
3 990 Ft