A Csorba Győző Könyvtár kiadványai című könyvsorozatunk ötödik darabját tarthatja kezében az olvasó. A harkányi gyógyvíz és fürdőkultúra 2014-ben került fel a Baranya Megyei Értéktár Bizottság által összeállított, a megye fontos értékeit tartalmazó listára. E listán szereplők bármelyike, köztük az ördögadta forrás is nemsokára hungarikummá válhat, így népszerűsítését, a róla szóló irodalom számbavételét fontos feladatának tekintette a megyei hatáskörrel bíró könyvtárunk. Ezért készítettük el A harkányi gyógyvíz és fürdőkultúra bibliográfiája (1825-2015) című kötetet. Teljességre törekvő, annotált, számos teljes szövegközlést tartalmazó bibliográfiát állítottak össze munkatársaink, mely érdekes olvasókönyvként vezeti végig az olvasót a 70 házas falucskából fürdővárossá terebélyesedő Harkány történetén. Pogány János csodálatos gyógyulása az első a betegeknek abban a sorában, amely napjainkig nyúlik, s akik számára gyógyírt jelentett a harkányi kénes vízzel való találkozás. Mára jól felszerelt kórházi létesítmények, kiépült infrastruktúra, idegenforgalmi profizmus, gazdag szórakozási lehetőségek jellemzik a gyógyító ölelés városát. A fürdő fejlődésének története egyben a várossá válás folyamata. Ezt bizonyítja a bibliográfia, melyet jó szívvel ajánlunk az olvasónak.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A Magyar várostörténeti atlasz újabb kötete. Az MTA Történettudományi Intézet (MTA BTK TTI) új kötete a Magyar várostörténeti atlasz című, kétnyelvű kiadványsorozatban jelent meg, a Nemzetközi Váro...
Online ár:
5 700 Ft
Eredeti ár: 6 000 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján