1. Könyv
  2. Irodalom
  3. Szépirodalom
  4. Próza
  5. Magyar irodalom
  6. Regények
  7. Kortárs
208 oldal・keménytábla, védőborító・ISBN: 9789630796767

 

Előjegyezhető

Láng Zsolt: Az emberek meséje könyv

Az emberek meséje

Láng Zsolt

Ez is elérhető kínálatunkban:

5 355 Ft

Bővebben a Könyves Magazinban

Az évtized legfontosabb magyar szépirodalmi megjelenéseit vesszük sorra a héten. Ötvenes listánkat közel harminc felkért szakértő, kiadóvezető, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár és újságíró segítségével állítottuk össze. A folyamat úgy zajlott, hogy egyre rövidebb listákra kellett szavazniuk a voksolóknak, majd végül a szerkesztőség úgy döntött, hogy egy szerző egy könyvvel kerülhet fel a listára (ez persze azt is jelenti, hogy voltak szerzők, akik többel is szerepelhettek volna). Az évtized magyar listáján, ugyanúgy, ahogy a gyerek- és világirodalmi listán is, elkerültük a sorrendezést (az eladási listán sorrend is volt), helyette a következő napokban bemutatott 50 könyvet ünnepeljük. El kell mondjuk, hogy most is sok fontos lemaradó van, de erről mi csak részben tehetünk, hiszen mi is szavaztunk. Az első után itt a második rész.

Fábián Janka: Márciusi napló könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Háy János: Boldog boldogtalan könyv

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg könyv

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Kovács Viktor, Kovács Dominik: Lesz majd minden könyv

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Náray Tamás: Barbara - A találkozás (2. kötet) könyv

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Visky András: Kitelepítés - puha kötés könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Chiara: Repülj, szitakötő! könyv

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Krasznahorkai László: Zsömle odavan könyv

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Budapest Nagyregény könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Fábián Janka: Márciusi napló könyv
könyv

Márciusi napló

A Cholera-naplóból megismert Gruber Georgina lánya és az Árvízi napló főszereplőjének, Gruber Vilmának az unokahúga, Mosonyi Karolina 1848 tavaszán egy tipikus tizenéves lány életét éli. Iskolába j...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Háy János: Boldog boldogtalan könyv

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg könyv

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Kovács Viktor, Kovács Dominik: Lesz majd minden könyv

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Náray Tamás: Barbara - A találkozás (2. kötet) könyv

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Visky András: Kitelepítés - puha kötés könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Láng Zsolt: Az emberek meséje könyv

Online ár:

5 355 Ft

Eredeti ár: 6 299 Ft

Chiara: Repülj, szitakötő! könyv

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Krasznahorkai László: Zsömle odavan könyv

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Budapest Nagyregény könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Gergely Ágnes: A szomjúság ára könyv

Online ár:

3 325 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Gergely Ágnes: Oklahoma ezüstje könyv

Online ár:

2 651 Ft

Eredeti ár: 2 790 Ft

Gergely Ágnes: Mozdonygyári éjszakák könyv

Online ár:

2 542 Ft

Eredeti ár: 2 990 Ft

Gergely Ágnes: Viharkabát könyv

Online ár:

2 651 Ft

Eredeti ár: 2 790 Ft

Gergely Ágnes: Zsoltár női hangra könyv

Online ár:

2 542 Ft

Eredeti ár: 2 990 Ft

Gergely Ágnes, Fenákel Judit: Patchwork könyv

Online ár:

2 196 Ft

Eredeti ár: 2 440 Ft

Gergely Ágnes: Az Én száz versem könyv

Bevezető ár:

2 800 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Gergely Ágnes: Mozdonygyári éjszakák e-Könyv

Online ár:

2 500 Ft

Gergely Ágnes: Glogovácz és a holdkórosok e-Könyv

Online ár:

1 890 Ft

Gergely Ágnes: Jonathan Swift éjszakái e-Könyv

Online ár:

1 890 Ft

Gergely Ágnes: Azték pillanat antikvár

Online ár:

4 990 Ft

Gergely Ágnes: A barbárság éveiből (dedikált) antikvár

Online ár:

2 850 Ft

Neked hogy tetszett?

Értékeld:

Csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik a könyvet.

Értékelések ellenőrzése

A kizárólag regisztrált felhasználóinktól származó értékeléseket és véleményeket nem hitelesítjük, a moderálás jogát azonban fenntartjuk.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára