A 20. századi francia történetírás egyik legnagyobb alakja, az 1996-ban elhunyt Georges Duby által szerkesztett munka az egyes korszakok legnevesebb specialistáinak (Delumeau, Dhondt, Riché, Vovelle stb.) közreműködésével készült. A francia történelemtudomány hagyományainak megfelelően – így a Michelet által egykoron meghirdetett „totális történetírás” vagy az Annales iskolatanításának szellemében – a könyv a mai Franciaország területén kibontakozott civilizáció átfogó történetét kívánja adni. Az események ismertetésén túl igyekszik feltárni azokat a mélyben munkáló, kronológiailag pontosan megragadhatatlan folyamatokat, amelyek a felszínen lejátszódó történéseket meghatározzák. A szerzők nagy figyelmet szentelnek a politikai, társadalmi, gazdasági, demográfiai struktúrák, valamint az őket érintő, hol lassan érlelődő, hol hirtelen bekövetkező változások ismertetésének. Ugyanakkor bemutatják az életmód, a vallásgyakorlat, a művészialkotás, az oktatás, az erkölcs, a gondolkodás, a tudományos fejlődés alakulását is. Az első kötet a Bourbon-restaurációig tartó, a most megjelenő második az 1815-től az 1990-es évekig terjedő időszakot tekinti át.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A 6. számú SEAL-csoport (SEAL Team Six, ST6) terrorizmus elleni küzdelemre, túszszabadításra és gerillák elleni harcra szakosított titkos alakulat. A közelmúltig puszta létezése is szigorúan őrzött...
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
7 225 Ft
Eredeti ár: 8 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján