"Könyvünk első megjelenésekor, 1989-ben más volt a közeg és az ellenállás. Hatalmas érdeklődés élt az emberekben minden iránt, ami évtizedeken át tiltott volt. Azzal a jólesô, egyben önfelmentô érzéssel engedték bevezetni magukat a politikai pszichiátriába, hogy mindannyiunkkal, így a velük szemben is elkövetett bûnök hiteles történeteit ismerhetik meg.(...)Az Ôrjítô mandragóra elsô megjelenése óta csaknem egy emberöltô telt el, lerakódtak a kijózanító tapasztalatok. A korszakváltás szülöttei már felnőttek,tekintetüket a nagyvilágra szegezik, Facebook-felületeiken - kedves globális naplóm - önként és szabadon szolgáltatják ki valóságukat a virtuális térnek.Az idei, javított és bôvített kiadás már nemcsak a társadalom sérelmeként láttatja a diktatúrát, hanem abból a szemszögbôl is, ahogyan - vétkesen és vétlenül - részesei voltunk a rendszernek. Ezt példázza a kötet új fejezete, melyben egy most először közreadott történet segítségével arra is választ keresünk, hogy a társadalom miképp vettrészt saját elnyomatásában. Egy levelezést tárunk az Olvasó elé, amelynek törzsanyagát közös ismerôsünk huszonhárom évvel ezelôtt, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének megrendítő hatása alatt írt kitárulkozó önvallomása adja. Halálában adózunk e rendkívüli ember emlékének - sorsába, sorsunkba kapaszkodó, igazság után kutakodóVálaszainkkal."
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Milyen hatással volt a cionizmus a Palesztinában élő arabokra? Miért hagyták el az izraeli csapatok 2005-ben Gázát? Michael Scott-Baumann Közel-Kelet-szakértő közérthető történeti elemzés...
Akciós ár:
2 400 Ft
Online ár: 3 199 Ft
Online ár:
3 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján