Tíz éve; 1993-ban indítottuk a rádiózás történetét és aktuális kérdéseit elemző könyvsorozatunkat. Egy évtized alatt tizenöt kiadványt sikerült megjelentetni, mert esetenként az Antenna Hungária, a Magyar Rádió, a MATÁV és a Magyar Televízió, egyetemek és középiskolák és a Puskás Tivadar Távközlési Technikum megrendelésükkel támogatták értékmentő igyekezetünket. Amikor a rádióról és televíziózásról beszélünk, nemcsak az újságírói és szerkesztői munka kerülhet szóba, szorosan idetartozik a műsorszórás és vevőkészülékek gyártásának kérdése is. A magyar műsoradás stúdiója annak idején a legnagyobb színház, a leghallgatottabb hangversenyterem, a legnépesebb iskola volt, s ezeknek a fontos adásoknak az eljuttatása munkát adott az adóállomásokat kezelő postásoknak és gazdagította a hazai ipart is.
Az Orion gyár világhírű volt, a skandináv országokat és Egyiptomot is ellátta termékeivel, a Standard, a Philips, a Telefunken, Eka, és a Siemens hazai gyárai világszínvonalú rádiókat gyártottak. A Magyar Rádiónak csodálatos múltja van, hiszen 1893-ban a Telefonhírmondó pesti stúdiójából közvetített műsora tulajdonképpen az első rádióműsor volt a világon, vezetékes formában. A '25-ben induló, broadcast, adóállomásról kisugárzott adás erre épített, egyik első bemondója, Sherz Ede, a Telefonhírmondótól szerzői a rádióhoz. 1933-ban épült a 120 kW-os Lakihegyi nagyadó, amely lehetővé tette a Kárpátmedence magyarjainak a műsorellátást, ugyanakkor színvonalas zenei műsorait többnyelven konferálták be, így a budapesti műsor Európa-szerte hallgatott volt. A harmincas években közvéleménykutatást tartottak Angliában és Franciaországban, melyből kiderült, hogy a Rádió Budapest a két országban a legnépszerűbb külföldi rádiók közül az első, és a második helyet érdemelte. Ennél nagyszerűbb nemzetpropagandát el sem lehetne képzelni.
Online ár:
2 190 Ft
Online ár:
1 190 Ft