Ferdinand Ossendowski (1876–1945) lengyel író, újságíró, világjáró, felfedező és egyetemi tanár volt. Szentpéterváron járt egyetemre, ahol orosz szakon végzett. Egyetemi professzorának segédjeként eljuthatott távoli országokba, megfigyelni azok természetrajzát, élővilágát, népeit, kultúráját. Bejárta Ázsiát és Afrikát, megfigyeléseinek és tapasztalatainak lenyomata adja életművének jelentős hányadát.„Megtöltöttem poharát; egy hajtásra kiitta és azután mormogott:– Mindig utamba kerülnek ezek a gezzanák s felszakítják a régi sebeket.Lehajtotta fejét és néhány percig gondolataiba merült.– Beszélje el; szeretném megszabadítani gondolataitól – mondottam.– S azután megírja? – kérdezte.– Attól függ, hogy kívánja-e – feleltem. – Lehetek titoktartó is; egyszer már megírtam egy ember tragikus életét, de csak a halála után, mert megadta rá az engedelmet.Az öregember egy ideig mélyen elgondolkozott, azután így szólt:– Megírhatja halálom előtt is… Talán hasznára lesz valakinek, talán vissza fogja tartani valami oktalan és aljas cselekedettől. Elmondom önnek ifjú éveim történetét. Nagyon régen volt, mert akkor még csak húszéves voltam. Dufait a bort szürcsölve, elkezdte halk, remegő hangon második elbeszélését. Úgy közlöm itt saját szavaival, ahogy elmondta.”
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A New York trilógia az ezredforduló egyik legelismertebb amerikai írójának világszerte legsikeresebb regénye. Ha akarom, három önálló, mégis összefüggő klasszikus detektívtörténet, ha akarom, a mod...
Online ár:
2 290 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján