„A száguldás mámora” először 1987-ben látott napvilágot, s valóban jó ötletnek bizonyult az akkori kötet újra-kiadása. Kevés olyan interjúgyűjteményre találhatunk rá, mint amilyent Fekete Kálmán adott közre a 80-as évek közepe autósportjának versenyzőiről. Elgondolkodtató, nem egyszer döbbenetes történetek olvasói lehetünk, ha kézbe vesszük ezt a könyvet, melynek „mesélői” úgy tekintettek a sportbíró kezében lobogó kockás zászlóra, mint autós teljesítményük légmérvadóbb fokmérőjére. Ebben a kötetben 18 olyan beszélgetés kapott helyet, amelyek versenyző-interjúalanyai között a legendás Ranga Lászlóval és Ferjáncz Attilával is találkozhatunk, de egy 1986-os beszélgetést olvasva megemlékezhetünk az azóta balesetben elhunyt Kesjár Csabáról is. A szerző körültekintésének köszönhetően azonban ez a könyv nem csak azokat a neves szereplőket vonultatja fel, akik emblematikus alakjaivá váltak a magyar autósportnak, hanem megláttatja azokat a kisebb versenykarriert befutó megszállottakat is, akik nélkül semmiképpen sem lenne teljes a paletta.
Bernie Ecclestone ajánlásával A Formula-1-es világbajnokság 1950-es indulása óta mindössze harminchárman voltak képesek megszerezni a bajnoki címet. A neves F1-es szakújságíró, Maurice Hamilton ...
Akciós ár:
3 000 Ft
Online ár: 8 500 Ft
Eredeti ár: 9 999 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
6 375 Ft
Eredeti ár: 7 500 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft