"„Néhány évvel ezelőtt, egy őszi reggelen, kollégám, Siklósi Gyula különös kérdéssel fordult hozzám: nem óhajtok-e honfoglalás kori temetőt ásatni? A kérdés váratlan volt, de a válaszom természetesen igenlő. Hiszen már évek, évtizedek óta készültem erre a találkozásra őseinkkel..."„Egy régi dűlőút mentén jelölték ki a házhelyeket, a kiöregedett őszibarackfás helyén. Egymás után kezdték építeni a házakat a hegyek tövében magasodó domboldalon. A helyszínre érkezve nagy, tátongó alapgödör fogadott. Falánál néhány sír maradványa mutatkozott, az egyik csontváz koponyája még eredeti helyén volt... Felmértük a területet, rajzban rögzítettük a váratlanul előkerült sírok helyét, és lefényképeztük a lelőhelyet... lelkes önkéntesek („társadalmi munkát" végzők) segítségére támaszkodhattunk csak. Eljöttek a budapesti Ságvári Endre ELTE Gyakorló Gimnázium diákjai, fiam osztálytársai Máthé Pál tanár vezetésével, de besegítettek végzős régészhallgatók is az egyetemről. Amikor aztán már minden erőforrás kiapadni látszott, a Régészeti Intézet könyvtárosai és adattári dolgozói jöttek ki se-gíteni."„... a feltárások elején az egyik sírban, női csontváz mellett, két átfúrt ezüstpénzt találtunk, amelyek egykor az elhunyt mellényét díszíthették. A két pénzdarab a sírokat a 10. század derekára kel-tezi."„Ami a feltárás eredményeit illeti, 1994-ben sikerült végre az ásatás értékes honfoglalás kori adalékait közzétennünk... A budakeszi leletek fontosságát már jelzi maga a helységnév: a Keszi-ből, az egyik korai törzsnévből képezték. A Duna nyugati oldaláról eddig kevés hasonló korú és jellegű temetőt ismerhettünk, jóllehet őseink a 10. század elejétől az egész Dunántúlt birtokolták.""
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A kötet 55 fejezete meglepő esetek elbeszélésével gyarapítja történelmi ismereteinket. Bemutatja többek között a 907-es pozsonyi csatát, amelynek győztes megvívása jelentősen megerősítette helyünke...
Akciós ár:
2 243 Ft
Online ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján