Néhányan voltunk, de mára már sokan vannak, akik így vagy úgy, de tenni akartak, illetve tesznek a magyar ajkú közösségért. A Posztdok Napló azonban minden próbálkozásunkat überelt. Nem igazán tudom, mivel érted ezt el, de egyszer csak azt vettem észre magamon is, hogy legkedvesebb olvasmányommá vált a naplód. Egyszer talán megkérdezi valaki: milyen volt Izraelben élni, azt fogom mondani, olvasd el Kispaszti Naplóját. Az elveink azért vannak, hogy feladjuk őket, remélem, így teszel Te is, és lesz még folytatás. Cvi Ben Galil Dr. Paszternák András Dunaszerdahelyen, Szlovákiában született. Komáromban nőtt fel. Az ELTE vegyész szakának elvégzése óta nanotechnológiával foglalkozik, 2010-ben szerzett PhD fokozatot. Tizenhét éve, bátyjával együtt a Komáromi Zsidó Hitközség programszervezője és a Hitközségi Híradó havilap szerkesztője. Tizenhárom éve ifjúsági vezetősködik a szarvasi Lauder/Joint Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Táborban. 2011 júniusától huszonhét hónapon át az izraeli Bar-Ilan Egyetemen posztdoktorként kutatott. Szentföldi élményeit Posztdok Napló címmel vetette 300 blogbejegyzésbe. A Kék-fehér hétköznapok az elektronikus napló szerkesztett változata..
Tudja-e a kedves olvasó, melyik kastélyunkban "járkál" egy szófa éjjelenként? Vagy hogy hol laknak a helyi legendárium szerint kísértetek? És mely várainknál kereshetünk kincsesládákat? Hol van a m...
Online ár:
7 650 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft
Online ár:
6 715 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft