Hattyúember és Berberkirály
Kossuth Kiadó, 2015
Összefoglaló
Horváth Putyi „Egy utolsó mohikán a nyolcvanas évek underground-jából, aki még tud és mer a régi módon élni és filmezni.” írták róla 2005-ben. Mire ő így válaszolt: „Akkor az ivás életforma volt. Mindenki ivott, a segédmunkástól a párttitkárig. Ittunk a munkahelyünkön és a szabad időnkben. Pótcselekvés volt, mert igazából nem nagyon csináltunk semmit. Magyarországon is jelentős hagyománya volt az italozásnak, és erre épült rá a szovjet módszer, aminek az lehetett a lényege, hogy inkább igyanak, addig se gondolkoznak.” Többek között erről az életformáról szól önéletrajzi regénye (amennyiben szabad annak tekinteni.) Hősei, akikkel együtt élte túl azokat az éveket, ma már világhíres emberek, írók, filmrendezők, lázadó festők és az ő „segédeik” - ki a szerző által megfejthető álnévbe burkolózva, ki pedig a saját nevén, mint Bódy Gábor, Pauer Gyula.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Részletek
- Elérhető formátumok: epub, mobi
- Belelapozás: epub
- ISBN: 9786155513480
Sátántangó
A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kortárs magyar próza egyik alapművévé avatta. A szokatlan hangv...
Online ár:
4 599 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján