Diana Palmer: Meleg helyzet
Tira évek óta szereti Simont, de a férfi ezt nem is sejti. Így eshet meg, hogy rábeszéli legjobb barátját, vegye feleségül a csinos szobrászlányt. Amikor az asszony özvegyen marad, Simon azzal gyanúsítja, ő okozta a férje halálát. Tira úgy dönt, véget vet az áldatlan helyzetnek, és elköltözik a férfi közeléből. Simon csak ekkor ébred rá, mennyire hiányzik neki az asszony.
Donna Clayton: A hozomány
Blake inkább feleségül veszi gyámleányát, csak hogy megakadályozza védence esztelen tervét. Cassie ugyanis a fejébe vette, hogy hozzámegy az első férfihoz, aki megkéri. A lány persze éppen ebben a megoldásban reménykedik, hiszen titokban évek óta szerelmes a férfiba. Legfőbb ideje, hogy Blake felfogja végre, hogy ő már nem gyermek, hanem gyöngédségre vágyó fiatal nő.
Marie Ferrarella: Bekerítve
A fiatalon megözvegyült Rosemarie évek óta sikeresen vezet egy társkereső ügynökséget, csak éppen magának képtelen férjet találni. Pedig a közvetlen szomszédságában lakó férfi minden szempontból megfelelne: vonzó, jóképű és híres. Ráadásul határozottan kedveli Dannyt, az asszony tizenegy éves kisfiát is, aki a mamájával ellentétben nem ül ölbe tett kézzel.
Dingelbach, 1923. Németország nehéz gazdasági helyzetbe került, a pénznek nincs értéke, a férfiak egy része odaveszett az első világháborúban, a kis települések magukra vannak utalva. Az özvegyen m...
Online ár:
5 177 Ft
Eredeti ár: 6 090 Ft
Online ár:
3 307 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft