A XXI. század európai emberének természetes, hogy a lányok az elemi osztályoktól kezdve az egyetem elvégzéséig azonos oktatásban részesüljenek, s azonos teljesítményt nyújtsanak, mint a fiúk. Száz évvel korábban ez még csak kevesek álma volt, s küzdeni kellett a leányoktatás kiépítéséért, kiteljesítéséért. Erdély központi városában, Kolozsvárt a XIX. század végén három olyan felekezeti tanintézet is működött, amely több évszázados múltra tekinthetett vissza, s nagy nevű tanárok egész sorát tartotta számon Apáczai Csere Jánostól Brassai Sámuelig. De hivatásos leánynevelő vagy éppen tanítónő egy sem akadt köztük. Brassai életrajzában érdekes adatként említik, hogy pályája első évtizedében vidéki főúri kastélyokban leánynevelői és zongoramesteri tisztséget töltött be, s ekkor szerezhette nagy tudását. Az első kolozsvári intézetteremtő pedagógusnőnek a múlt századfordulón tevékenykedő De Gerando Antoninát tekinthetjük.
De Gerando Antonina életútjának kezdete valóságos regénytémául kínálkozik. Anyai ágon a széki gróf Teleki család első ágának sarja, apja pedig egy módos, lyoni eredetű francia nemes családból született. Ez további pályáját több szempontból is meghatározta. Az anyai felmenők között ott volt nagyanyja, gróf Brunswick Karolina (1782- 1843), Brunswick Teréznek, az 1828-ban megnyitott első magyarországi óvoda alapítójának a húga. Brunswick Karolina 1805-ben gróf Teleki Imréhez (1771-1848) ment nőül, akivel aztán Kővárhosszúfalu kastélyában visszavonultságban éltek. A különc férj nagy könyvtárat gyűjtött, s jól hegedült. A házasságból három gyermek született: két leány és egy fiú.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az óvodai környezeti neveléshez köthető zöld- és környezetvédelmi jeles napok évről évre visszatérő "örökzöld" ünnepei az óvodai életnek. Akár hazai, akár nemzetközi, akár "csak" lokális kezdeménye...
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Online ár:
2 678 Ft
Eredeti ár: 3 150 Ft
Online ár:
4 320 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
Akciós ár:
2 800 Ft
Online ár: 3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján