Bármit is teszel, és bármiben is hiszel, bármilyenek is a jelenlegi körülményeid, tökéletesen felkészült és képes vagy rá, hogy az legyél, aki lenni akarsz, és megszerezd, amire vágysz.
Kizárólag meggyőződéseidnek köszönhető, hogy mindeddig nem érted el, amit akartál. Ahhoz, hogy olyan tetterős legyél, amilyen álmaidban vagy, és valóra váltsd leghőbb vágyaidat, nagyszerű kapcsolatokra tegyél szert, megszerezd a szükséges javakat, és megteremtsd a jólét feltételeit, csak annyit kell tenned, hogy megváltoztatod az életszemléletedet.
Nagy hatalmú lény vagy, te magad teremted meg a jövődet gondolataid és tetteid erejével. Azzal, hogy megváltozik a világról alkotott felfogásod, és megváltoznak az eseményekre adott reakcióid, megváltozik az életed is. A könyv által kínált hatékony program lépésről lépésre mondja el, pontosan mit kell tenned, hogy most azonnal megteremtsd magadnak azt az életet, amelyre vágysz, közben pedig – mintegy ráadásként – tartós boldogságra tegyél szert.
Ez nem az a könyv, amit az ember egyszer elolvas, aztán föltesz a polcra porosodni. Végig fog kísérni az új önmagadhoz, új életedhez vezető egész út során. Áldani fogod a napot, amikor az utadba akadt.
E könyv fejezetei eredetileg mind különálló tanulmányok, „Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?” összefoglaló címen láttak napvilágot. Most itt könyv alakban jelennek meg. Munkám azzal a...
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
4 123 Ft
Eredeti ár: 4 850 Ft
Online ár:
3 137 Ft
Eredeti ár: 3 690 Ft