A 60-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt félévszázad történelmének minden jelentős fordulata. Tíz év után elkészült legújabb, hetedik szólóalbuma, melynek sokat mondó címe: „Az Illés szekerén”.
Az 58 perces album komoly meglepetéseket tartogat még azoknak is, akik jól ismerik Bródy János eddigi pályafutását. Az alkotók szándékai szerint az Illés zenekar hagyományainak szellemében került összeállításra az izgalmasan sokszínű zenei anyag. A 14 dal mindegyike önállóan is élvezhető produkció, de gondosan sorba állítva és egymáshoz kapcsolódva a külön-külön is sikergyanús számok különleges összhatásban érzékeltetik egy jelentős művész véleményét az állandóan változó és örökösen visszatérő körforgásban élő világunkról. A lemezen szereplő dalok a következő sorrendben ajánlottak meghallgatásra: “Rég elmúltam 60”, “Édes életünk”, “Ezek ugyanazok”, “Ne légy jó hozzám”, “Talán még túl fiatal”, “Nyuggerdal”, ”És mennyi szerelem”, “Ahogy állnak a csillagok”, “A királylány balladája”, “A szebb jövő”, “A falra festett ördög”, “Maszkabál”, “Lesz még egyszer”, és végül “Az Illés szekerén”
A felvételek a Fodo Sound Stúdióban készültek 2011. március és augusztus között, kitűnő muzsikusok közreműködésével. Vendégművészként szerepel Bacsó Kristóf, Schreck Ferenc és Fekete Kovács Kornél rézfúvósok, Borbély Mihály klarinéton, a világhírű hegedűművész, Frankie Látó,és különleges szerepet játszanak olyan népzenész kiválóságok, mint Pál István "Szalonna" hegedűvész, vagy Mester László "Pintyő" brácsaművész. Hámori Máté gitárjátékával segíti a produkciót és közreműködik még Södör Zoltán cimbalmon és Briós Fiona a vokál hangzásokban. A zenészek között a főszerepet Fodo játssza, aki egyben a lemez hangmérnöke és zenei rendezője.
A számmisztikát kedvelők figyelmét felhívjuk arra, hogy Bródy János 1946-ban született és éppen 46 éve van a pályán, és az idén 65 éves Mester '65-ben írta első szerzeményeit a legendás Illés együttes tagjaként. Az előjelek szerint tehát az új album és élő megszólalása kiemelkedő állomása lesz a még mindig befejezetlen életműnek. "Ünnepeljük meg az új találkozást!"
CD1:
Ez is elérhető kínálatunkban:
Radics Márk a TV2 Zenebutik csatornán futó "Bakelitfesztivál" és "Dalpresszó" című műsorok házigazdája. Legújabb lemeze Millió karc címmel jelent meg. A dalok szerzőpárosa maga az énekes, valamint...
Online ár:
1 775 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján