ELŐSZÓ
Miután a Frankfurt '99. Magyarország részvétele a könyvvásáron a német sajtó tükrében című tanulmánygyűjteményünkben feldolgoztuk az 1999-es Frankfurti Könyvvásár Magyarországra vonatkozó recepcióját, majd a Magyar irodalmi jelenlét idegen kontextusban című kötetünkben a "német" olvasásból és hatástörténetből kilépve európai nyelvek vonzáskörében térképeztük fel a magyar irodalom megjelenését, e harmadik vállalkozásunkkal visszatérünk a magyar irodalom és kultúra legközelebbi befogadó nyelvközösségéhez, a némethez. Eddigi köteteink is igazolták, hogy a magyar irodalom egyik, és talán legerőteljesebb befogadója, sőt továbbítója a német kultúra és annak intézményrendszere. A kultúrtranszfer, akár közvetett, akár közvetlen módon, a nemzeti irodalmak fennmaradásának, illetve integrációjának egyik elengedhetetlen feltétele az egységesülő európai társadalomban. Mivel központi helyzeténél fogva a német befogadás kiemelkedő szerepet játszik e téren, ugyanakkor bizonyos témákat vagy szerzői életműveket illetően a magyartól eltérő elváráshorizonttal rendelkezik, fontos feladat a kulturális "sajátunk" német recepciótörténetét nyomon követni. Vissza
TARTALOM
Előszó 9
Földényi F. László: Utazzatok Budapestre 11
Poszler György: Párhuzamok 20
Balassa Péter: Miért olvassák a németek a magyarokat? 31
Fried István: A siker valóban félreértés? 40
Csősz Róbert: Esszé-potpourri: éppen erre van szükségünk! 52
Bernád Ágoston Zénó: Egy vadkörtefa a nukleáris biedermeier sötétjében 75
Kovács Edit: Kukorelly fordításai 101
Szabó Erzsébet: Seltsame Materic - Különös anyag 121
Fenyves Miklós: "Nem épp nyelvtankönyvek szabályzata szerint..." 132
Sarankó Márta: New York fölött a menny - Krasznahorkai László Háború és háború című regényének német fordításáról 143
Valastyán Tamás: Örömtelenség 151
Mazán Vilmos: Egy poétikai (erő)tér vonzásában 166
Vakarcs Szilárd: Lefordított gondolatok 177
Forgács Erzsébet: Gömböc, hamuban sült pogácsa, kutyanyelves takarékpersely, vörös nyakkendő és eszemká 190
Nagy Hajnalka: Tündérország, és ami mögötte van 223
Kocsis Lilla: Der eigene Tod - Saját halál 244
Gál Szilvia: A Könyvmutatványosok Németországban 253
Szabó Judit: Fiktív emlékképek nyomában 264
Túri Ágnes: Kertész Imre Felszámolásának visszhangja a német nyelvű sajtóban 278
Ez is elérhető kínálatunkban:
Megjegyzés: Kihajtható mellékletet tartalmaz. Fekete-fehér ábrákkal. FÜLSZÖVEG "Természetesnek vesszük, mert megszoktuk, de korántsem természetes és magától értetődő, hogy a műalkotás, mondjuk eg...
Online ár:
1 490 Ft