I. Miksa császár (1459-1519) az itáliai reneszánsz művészet által közvetített antik példák nyomán felelevenítette a diadalkapu és a diadalmenet motívumát. Korának legnagyobb német művészét, Albrecht Dürert és a korszak más jelentős mestereit, közöttük Albrecht Altdorfert és Hans Burgkmairt bízta meg uralkodásának méltó emléket állítandó I. Miksa császár (1459-1519), hogy az Európában mindössze néhány évtizede elterjedt technika, a fametszet segítségével reprezentatív és monumentális emlékműveket készítsenek.
E felkérés eredménye a sokszorosított grafika történetének legnagyobb méretű, mintegy 3,5 x 3 m-es, 192 dúcból nyomtatott, 36 lapból összeállított fametszete, az I. Miksa császár diadalkapuja, továbbá a több mint 50 m hosszú, 135 lapból álló fametszetsorozat, az I. Miksa császár diadalmenete. E két sorozat együttesen az I. Miksa császár diadala címen vált ismertté. A diadalkapu eszmei koncepcióját Johannes Stabius udvari történész dolgozta ki, a művészi megformálás tervezete pedig Albrecht Dürer és Jörg Kölderer munkája. A perspektivikus rajzú, háromdimenziós kapu illúzióját keltő ábrázolás számos képmezőt foglal magába, amelyek megörökítik a császár családfáját, az általa birtokolt területek címereit, szövegekkel kísért jelenetek idézik fel életének epizódjait, például sikeres csatáit, és nyomon követik az uralkodó politikai pályafutását. A gazdagon díszített, monumentális diadalkapu megalkotásában Düreren kívül Albrecht Altdorfer, Wolf Traut, Hans Springinklee és néhány más művész is részt vett. Az 1515-ben elkészült mű először 1517/18-ban került kiadásra. Két további 16. századi kiadás után Adam Bartsch 1799-ben az eredeti dúcok felhasználásával újra megjelentette a művet. Ez utóbbi egyik példánya szerepelt a kiállításon, amelyet a bécsi Albertinából kölcsönzött a Szépművészeti Múzeum.