No 1. New York Times Bestseller
A Stanford Egyetem professzorai segítenek abban, hogy életünk bármely életszakaszában a fejlődés útjára léphessünk, és végre azzá válhassunk, akivé valóban szeretnénk.
Életünk egészére hatással vannak a dizájnerek. Elég csak körülnéznünk a munkahelyünkön vagy a lakásunkban, és lépten-nyomon okostelefonokba és formatervezett bútorokba botlunk. Minden egyes tervezői feladat egy problémafelvetéssel kezdődik, amelynek megoldására egy csapat vállalkozik,
addig finomítva elképzeléseit, amíg el nem jut a lehető legjobb eredményig.
Miért is ne tekinthetnénk hasonlóképpen a saját életünkre?
Bill Burnett és Dave Evans formatervezőként számos termék tökéletesítésében részt vettek. A Stanford Egyetemen évek óta futó kurzusukat egy kreatívabb, boldogabb élet reményében több ezren kipróbálták már. A tervezői gondolkodásmód (design thinking) elsajátításával könyvükön keresztül most a saját életünket is boldogabbá és teljesebbé tehetjük.
A bemutatott valós élethelyzetek és kipróbált módszereik által képessé válhatunk arra, hogy praktikusan és kreatívan gondolkozzunk, és learassuk saját tervszerű munkánk gyümölcsét, vagyis olyan életet éljünk, amilyet szeretnénk. Márpedig egy jól felépített élet egyet jelent a jó élettel.
Bill Burnett a Stanford Egyetem formatervezési programjának vezetője. Olyan termékek kialakítása fűződik a nevéhez, mint például az Apple PowerBookja.
Dave Evans formatervezőként ugyancsak a Stanford munkatársa. Az Apple-nél ő volt az első egerek kialakításáért felelős csapat vezetője.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Életünk egészére hatással vannak a dizájnerek. Elég csak körülnéznünk a munkahelyünkön vagy a lakásunkban, és lépten-nyomon okostelefonokba és formatervezett bútorokba botlunk. Minden egyes tervezői feladat egy problémafelvetéssel kezdődik, amelynek megoldására egy csapat vállalkozik, addig finomítva elképzeléseit, amíg el nem jut a lehető legjobb eredményig. Miért is ne tekinthetnénk hasonlóképpen a saját életünkre?
Engedd el! De hogyan? Akarva, de nem görcsösen? Meditálva, fehér gyertya füstjében? Az El Caminót járva hátrafelé? Morzejeleket sípolva, vagy egy lábon ugrálva az Everesten? Mantrákat búgva, esetle...
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
5 075 Ft
Eredeti ár: 5 970 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Bevezető ár:
4 000 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
4.5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Ha úgy érzed, amivel jelenleg foglalkozol, nem a Te utad, legyél akárhány éves is, akkor ez a könyv Neked szól! Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy segít meghozni a változáshoz szükséges döntést. Természetesen ehhez nem lenne elegendő egy könyv, hanem a Te hathatós közreműködésed is szükséges. Hajrá!