Impresszionizmus: A festészet vértelen forradalma

Összefoglaló

A modern kor képzőművészetére kétségkívül az impresszionizmus gyakorolta a legerőteljesebb hatást. Több mint négyszáz képpel illusztrált könyvében Bernard Denvir új megközelítésben tárja elénk a döntő többségükben francia vagy Franciaországba működött művészek életét és műveiket. A szerző nagyszabású történeti áttekintésben mutatja be azt a festőcsoportot, amely egyedül a korai reneszánszhoz fogható hatással volt a nyugati félteke átalakulófélben lévő festészetére, alapot teremtve a XX,. század művészetének földrengésszerű változásaihoz.
A könyv közérthetően vázolja fel a forradalmi változások kezdetét, az irányzat fénykorát és különböző árnyalatait. Szemléletesen leírja és elemzi az egyes impresszionista alkotásokat, történelmi és szociológiai összefüggésekben is kijelöli az irányzat helyét. Külön hangsúlyt kap az impresszionistáknak az a teljességgel újszerű érdeklődése, mellyel a természet ábrázolásán túl az iparosodó városok lakóinak hétköznapjai felé fordultak. Képeiken a pályaudvarok és nyilvánosházak, a színházak és presszók, népkerti sétányok és az iparvárosok peremkerületei olyan fontossá váltak, mint addig csak a csatamezők, az udvari élet és az újtestamentum jelenetei. Az impresszionisták ugyanolyan mértékben támaszkodtak a fényképezőgép és a tudományos elméletek kínálta lehetőségekre, mint a régi mesterek munkáira és írásaira. Ők voltak azok a nyugati művészek, akik elsőként fedezték fel az ihlet forrását a világnak az Európán kívüli részén, és őket ragadta meg első ízben az évszázadok óta lenézett hétköznapi témák világa is.
Az impresszionistákat sok legenda övezte. A könyv ezeket is körüljárja és némelyiket le is rombolja. Ott van például mindjárt az, amely szerint a „stílusirányzat” valójában csak a sajtó hasábjain létezett, hiszen a csoport tagjai mindössze egy kiállításon jellemezték magukat 'impresszionista'-ként, s a későbbiekben is csak igen vonakodva vállalták ezt a megnevezést. Manet például, akit pedig az irányzat vezéregyéniségeként tartottak számon, egyetlen közös kiállításon sem vett részt, és bár festő társai közül többekkel tartott fenn baráti kapcsolatot, a csoporttól elhatárolódott, mert attól tartott, hogy a túlzottan szoros szálak rontanák esélyeit a Salonon, vagy esetleg veszélybe sodorhatnák a hőn vágyott Becsületrendet – egyébként ugyanez aggasztotta Cézanne-t is. A nyakas lázadónak tartott festők többségének politikai világképe megingathatatlanul konzervatív alapokon nyugodott, és Renoir illetve Monet kivételével a csoport összes tagja tősgyökeres középosztálybeli polgárnak számított. Habár a szabadban, a valós látványt rögzítő festést az impresszionizmus egyik alappilléreként tartották számon, egy rövid időszakot leszámítva, az elvárásnak fittyet hányók többen voltak, mint az azt következetesen betartók, és a jelek szerint még az igazán elkötelezett Monet is használt fényképeket a roueni katedrálisról festett híres sorozatának elkészítésekor.
A szerző kiemelt figyelmet szentel azoknak a kritikusoknak, műkereskedőknek és támogatóknak, akik az impresszionisták társadalmi kapcsolatait biztosították. A valóság ebben az esetben is sokkal árnyaltabb, mint ahogy korábban beállították. A kritikusok korántsem voltak egyként az irányzat ellen, és a művészek sem tetszelegtek az eszményi áldozat szerepében, hanem nagyon is ravaszul igazgatták a szálakat, a legparányibb esélyt is megragadták, hogy kedvező hatást keltsenek a nagyközönségben, feltornásszák festményeik árfolyamát. A többségében segítőkész képkereskedők időnként saját érdekeik rovására is támogatták őket, s állandó vásárlóikra sem volt jellemző a szűkmarkúság. Az 1880-as évekre a legtöbb művész, ha nem is fejedelmi, de a tisztes jólét biztosításához bőségesen elegendő jövedelemmel rendelkezett.
A több mint 400 képpel illusztrált kötet lapjain az olvasó a stílusirányzat közismert remekművei mellett jó néhány kevésbé híres, ám ugyancsak elbűvölő festménnyel is megismerkedhet. A ragyogóan friss, szórakoztató stílusú szerző az olvasó elé tárja azt a folyamatot, amelynek eredményeként a vélt valóság ábrázolása helyett az érzéki tapasztalásra támaszkodó impresszionizmus a vizuális romantika utolsó jelentős megnyilvánulásaként a színre lépett, és első állomása lett egy olyan vizuális gyakorlatnak, mely aztán alapvetően megváltoztatta a természetről és az életről kialakított fogalmainkat.