A MAMMA MIA! a popzene egyik legizgalmasabb történetébe enged bepillantást. Elmeséli, hogyan keletkeztek az ABBA számai, és hogyan született meg a Mamma Mia! – az óriási sikerű színpadi előadás és mozifilm, mely nemcsak új életre keltette, de egészen új közönséggel ismertette meg ezeket a dalokat.
Benny Andersson és Björn Ulvaeus, a két zseniális dalszerző és slágergyáros – az ABBA sikerének kovácsai – a Mamma Mia!-t létrehozó csapattal közösen dolgozott ezen a könyvön. Együtt mondják el, hogyan születtek az ABBA számai, megragadva koruk hangulatát és egy olyan korszak szellemét, mely inspirációt nyújtva később a színpadi előadáshoz és a filmhez.
A könyv második részében a Mamma Mia! producere és létrehozója, Judy Craymer meséli el – Catherine Johnson íróval, Phyllida Lloyd rendezővel és az előadás kreatívjaival együtt – a műsor hullámvasútszerű történetét, mely alapjában rengette meg a színházi világot, majd a gyöngyvásznon is óriási sikert aratott.
Ezt az ABBA saját archívumából származó, a darab színpadra állítása és a filmforgatás során készített, gondosan válogatott fényképekkel illusztrált albumot rengeteg háttérinformációval és fantasztikus fényképpel zsúfolták tele – mindennel, amire csak egy Mamma Mia!-rajongó vágyhat.
Szívfacsaró és szellemes memoár az iCarly és a Sam és Cat sztárjától. #1 NEW YORK TIMES BESTSELLER #1 NEMZETKÖZI BESTSELLER TÖBB MINT 2 MILLIÓ ELADOTT PÉLDÁNY! Jennette McCurdy hatéves koráb...
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
1 500 Ft
Online ár: 4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
1 500 Ft
Online ár: 4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
7 650 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján