HÁROM AKARATOS NŐ
Három ragyogó nő, három egymásba fonódó sors: Audra, Christina, Kyle. Egy család három nemzedéke. Az ő életüket követjük nyomon az írónő szeretetteljes, érzelemgazdag leírásában, 1926-tól 1978-ig. Sorsuk a nők örök sorsa – szerelem, házasság, gyermek –, mégis különleges. A tehetség teszi azzá, az ambíció és az akarat, amelyről az öregedő Audra így beszél: „Mikor Christina még gyerek volt, végrehajtottam egy tettet, melyet az akaratom diktált, és amely visszafordíthatatlanul megváltoztatta az életünket. Aztán Christina is véghezvitte az akarata diktálta tettet, amely ugyanolyan sorsfordító volt, mint az enyém. Most Kyle következik… közel áll hozzá, hogy ugyanezt tegye.” Szegénységből a gazdagságba, tragédiákon át a boldogságba – ez az akarat győzelme. Egy regény, amely három nőről szól – és sok férfiról, akiket szerettek.
A SZÍV HANGJÁN
Két nő és két férfi életét úgy egymásba gubancolta a sors, hogy többé sosem tudnak szabadulni egymástól. Francesca elszegényedett angol arisztokrata család lánya, Katharine tüneményes színésznői pályafutása kezdetén álló, ragyogóan szép amerikai lány, Victor olasz bevándorlók gyermekeként lett pályája szintjén álló világhírű hollywoodi sztár, Nicholas fiatal, de máris sikeres író. Életük sorsdöntő éve 1956, amikor örökre eldől valami az életükben: a pályájuk töretlen marad ugyan, ám ez sem pótolhatja, hogy elvesztik a legfontosabbat, a szerelem, a boldogság lehetőségét. Miért? Az írónő bravúrosan nyomozza végig a féktelen indulatok, elsöprő érzelmek, a gyűlölet és a ragaszkodás, a hűség és az árulás történetét és szerepét a négy ember életében. Igen, az árulásét, amely húsz évre szétszórja őket a nagyvilágban, hogy aztán annak az embernek köszönhetően találjanak ismét egymásra, aki a legtöbbet vétkezett ellenük és önmaga ellen. Kathrine Tempest vagy Kathrine Mary O'Rourke, az ünnepest és világhírű színésznő, az ellenállhatatlan vonzerejű nő halála előtt mégis megkapja azt, amire egész életében sóvárgott: szerelme és barátai maradéktalan szeretetét – és a megbocsátást mindazért, amit elkövetett ellenük. Az írónő, mint minden regényében, ebben is mesterien bánik az idővel és a helyszínekkel – Londontól New Yorkig, a bajor hegyektől a Riviéráig –, és szívbemarkolóan pontos képet rajzol azokról a tévedésekről, botlásokról és érzelmekről, amelyek minden embert irányítanak az életben.
Dingelbach, 1923. Németország nehéz gazdasági helyzetbe került, a pénznek nincs értéke, a férfiak egy része odaveszett az első világháborúban, a kis települések magukra vannak utalva. Az özvegyen m...
Online ár:
5 177 Ft
Eredeti ár: 6 090 Ft
Online ár:
3 307 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft