Ashley - Vulkán árnyékábanAz Ice-125b egyike volt a Hetedik Bolygó planétáinak. Ahogy a többi hozzá hasonló, az a bolygó is alkalmas volt az emberi életre. Csakhogy a rajta uralkodó körülmények megnehezítették az ott élők dolgát. A bolygó felszínén állandó hőség tanyázott. Két évszak jellemezte; a párás és meleg esős évszak, amikor hirtelen annyi áldásos esővíz zúdult a tájra, hogy akadt bőven a nehezebb időszakokra is. Nyáron viszont a felszín kihaltnak tűnt, hiszen állandó forróság perzselte. Egyedül a korszerű, földbe kellő távolságra lesüllyesztett víztározó egységek biztosították a kertek virágzását, az állandó termést.Az egyik nagyváros, Taone egy vulkán tövében feküdt. A vulkán olyan magas volt, hogy még a nagy meleg sem tudta megolvasztani a csúcsán tanyázó havat és jeget. A vulkán látta el a lakosokat élelemmel. Puia kitörése után maradó termékeny talaj kiváló termőföldet biztosított növénytermesztéshez. Taonét több, kisebb falu vette körül, főleg ezek a falvak foglalkoztak földműveléssel és állattartással. A többi Taonéhoz hasonló város már kevésbé volt kitéve a vulkán veszélyének, és jótékony hatásának. A különleges novellát a Bolygókeringő 1-2 részével közösen vásárolhatod meg!
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A háború és az üldözések hatására milliók menekültek el otthonaikból: ki távoli naprendszerekbe, ki búvóhelyekre, ki más személyazonosságot felvéve. A Csillagunió megállás nélkül nyomul egyre továb...
Online ár:
1 980 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján