A jelenkori Franciaországot bemutató kétkötetes mű a szegedi CUF Frankofón Egyetemi Központ és a svájci Europa Varietas Institute közös kiadásában jelenik meg a szakterület 20 kiváló magyar kutatójának tolmácsolásában. Célja egyrészt, hogy a Franciaország iránt érdeklődő nagyközönség kezébe tudományos igényességgel megírt, ugyanakkor közérthető és érdekes könyvet adjon, másrészt szakkönyvként az egyetemi oktatásban széles körű ismeretekkel lássa el a hallgatókat az Európai Unió egyik legfontosabb, az uniós döntéshozatalban kulcsszerepet játszó, alapító tagjáról.
A második kötet 16 fontosabb témát mutat be részletesebben, általában szélesebb történelmi-társadalmi távlatokban. Az V. köztársaság alkotmányos kereteivel és intézményrendszerével kezdve a német-francia együttműködésen és Európa-politikán, valamint a gazdasági, társadalmi, védelmi kereteken át az oktatás- és kultúrpolitikáig bezárólag. Eközben olyan speciális témákat is részletesen tárgyal, mint például a regionalizmus vagy a francia titkosszolgálatok története. A könyv a francia politika kelet-közép-európai, illetve magyar kapcsolatrendszerének történetét bemutató fejezetekkel zárul.
A fejezeteket olykor egy-egy résztémát bemutató alfejezetek egészítik ki, illetve főként francia és magyar nyelvű tételeket tartalmazó irodalomjegyzékek. A könyvet a tervek szerint egy dokumentumgyűjtemény fogja kiegészíteni.
Ez a könyv két kimagasló tehetségű magyar emberről szól. Az egyik évtizedekkel idősebb a másiknál, mégis kortársaknak mondhatók. Útjaik többször keresztezték egymást. Voltak időszakok, amikor úgy t...
Bevezető ár:
3 120 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Bevezető ár:
2 400 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
"A Jelenkori Franciaország, az évtized franciás könyve" (SEP) https://www.franciapolitika.com/2022/01/13/a-jelenkori-franciaorszag-az-evtized-francias-konyve/