Szerb Antal szerző

Szerb Antal

Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.

Szerb Antal művei - 4. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre (A Magyar Szemle Társaság 1929-es kiadványa alapján) antikvár
antikvár

Az angol irodalom kis tükre (A Magyar Szemle Társaság 1929-es kiadványa alapján)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Holnap Kiadó, 1993

Ismertető: Szerb Antal kis könyve nemcsak az irodalommal hivatásszerűen foglalkozóknak hasznos kézikönyv, hanem az érettségire, felvételi...

Online ár:

1 790 Ft

Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre   - Reprint kiadás. könyv
könyv

Az angol irodalom kis tükre - Reprint kiadás.

Kiadó: Bibliotéka Könyvkiadó Kiadás helye: Budapest Kiadás éve: 1990 Kötés típusa: Ragasztott papírkötés Oldalszám: 78 oldal Sorozat...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Budapesti kalauz könyv
könyv

Budapesti kalauz - Marslakók számára

Magvető Könyvkiadó, 2005

"Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett ki a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát és telefonált ...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Budapesti kalauz e-Könyv
e-Könyv

Budapesti kalauz

Efficenter Kft., 2024

A ​"Budapesti kalauz marslakók számára" (1935) című vékonyka kötetben egy különös kirándulás részesei lehetünk. Egy olyan kirándulásnak, ...

Online ár:

650 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz: Marslakók számára antikvár
antikvár

Budapesti kalauz: Marslakók számára

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Löbl D. És Fia Könyvnyomdája, 1991

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz - Marslakók számára könyv
könyv

Budapesti kalauz - Marslakók számára

Magvető Könyvkiadó, 2023

Szerb Antal 1935-ben találkozott a Marslakóval, aki a Bristolban szállt meg, s miután lekefélte ruhájáról a csillagok porát, telefonált a...

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz - Marslakók számára e-Könyv
e-Könyv

Budapesti kalauz - Marslakók számára

Magvető, 2015

Szerb Antal 1935-ben találkozott a Marslakóval, aki a Bristolban szállt meg, s miután lekefélte ruhájáról a csillagok porát, telefonált a...

Online ár:

2 099 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára e-Könyv
e-Könyv

Budapesti kalauz Marslakók számára

Digi-Book Kiadó, 2016

Szerb Antal 1935-ben találkozott a Marslakóval, aki a Bristolban szállt meg, s miután lekefélte ruhájáról a csillagok porát, telefonált a...

Online ár:

690 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára e-Könyv
e-Könyv

Budapesti kalauz Marslakók számára

Pályázatfigyelés Kft, 2021

A „Budapesti kalauz marslakók számára" (1935) című vékonyka kötetben egy különös kirándulás részesei lehetünk. Egy olyan kirándulásnak, m...

Online ár:

999 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára antikvár
antikvár

Budapesti kalauz Marslakók számára

"Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett ki a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát és telefonált ...

 

940 Ft - 7 990 Ft

Szerb Antal: Budapesti Kalauz - Marslakók számára (II.kiadás) antikvár
antikvár

Budapesti Kalauz - Marslakók számára (II.kiadás)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Officina Kiadó, 1945

A könyv díszeit Kolozsváry Sándor rajzolta, Devecseri Gábor bevezetője a Székesfőváros és a Vajda János Társaság Szerb Antal-Emlékünnepél...

Online ár:

1 990 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára (Reprint) antikvár

 

1 590 Ft - 1 790 Ft

Szerb Antal: Das Halsband der Königin könyv
könyv

Das Halsband der Königin

Die ​Geschichte des wohl berühmtesten Hofskandals des Ancien Régime: die Halsbandaffäre um Königin Marie Antoinette – elegant, unterhalts...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Die Pendragon Legende antikvár

 

2 490 Ft - 3 990 Ft

Szerb Antal: Ex idegen
idegen

Ex

Lustspiel in drei Akten Aus dem Ungarischen übertragen von Mária v. Keresztury

 

Előjegyezhető

Giacomo Casanova: Giacomo Casanova emlékiratai könyv
könyv

Giacomo Casanova emlékiratai

Atlantisz Könyvkiadó, 2016

Szerb Antal pompás Casanova-fordítása mellett a hatalmas terjedelmű emlékiratok számos nevezetes történetét, az időközben megjelent erede...

 

Előjegyezhető

Giacomo Casanova: Giacomo Casanova emlékiratai antikvár
antikvár

Giacomo Casanova emlékiratai

Szerb Antal pompás Casanova-fordítása mellett a hatalmas terjedelmű emlékiratok számos nevezetes történetét, az időközben megjelent erede...

 

6 990 Ft - 19 490 Ft

Casanova, Giacomo: Giacomo Casanova emlékiratai - Szemelvények könyv
könyv

Giacomo Casanova emlékiratai - Szemelvények - Trubadúr Zsebkönyvek 81.

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2025

Giacomo Casanova jóval több volt, mint korának hírhedt nőcsábásza: papnak készült, majd katonatiszt lett, diplomataként éppúgy megállta a...

Online ár:

2 700 Ft

Kiadói ár: 2 999 Ft

Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban e-Könyv
e-Könyv

Gondolatok a könyvtárban

Digi-Book Kiadó, 2016

Szerb Antal művei: két nagy irodalomtörténete, regényei, tanulmányai keresettek és kedveltek. Friss, érzékletes képet adnak élete nagy él...

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban e-Könyv
e-Könyv

Gondolatok a könyvtárban

Efficenter Kft., 2024

„…Szerb Antal egész munkásságának van valami különleges, finom könyvi jellege. Olyan ember írásai ezek, akinek a betű, a könyv, az irodal...

Online ár:

990 Ft

Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban   - Hétköznapok és csodák - A Harmadik Torony antikvár
antikvár

Gondolatok a könyvtárban - Hétköznapok és csodák - A Harmadik Torony

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó

Kötés típusa: Vászon Oldalszám: 761 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 20 cm x 14 cm ISBN: Tartalom Szabolc...

Online ár:

2 890 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák e-Könyv
e-Könyv

Hétköznapok és csodák

Digi-Book Kiadó, 2016

Amikor Szerb Antal Hétköznapok és csodák című műve megjelent, a kritika egységesen hördült föl és zúdította rá nyilait. Ma már mosolygunk...

Online ár:

1 090 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák antikvár
antikvár

Hétköznapok és csodák

Révai Kiadás, 1936

Francia, angol, amerikai, német regények a világháború után. Első kiadás. [Bp., 1936], Révai.[4], 241, [2] l.

 

4 390 Ft - 7 990 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák antikvár

 

3 000 Ft - 4 390 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák 1. könyv
könyv

Hétköznapok és csodák 1.

A Magvető Kiadó három kötetben adja közre Szerb Antal összegyűjtött irodalomtörténeti írásait. Az új kiadásban külön csoportosítottuk a v...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák I. - Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák: Világirodalom antikvár
antikvár

Hétköznapok és csodák I. - Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák: Világirodalom

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2002

Online ár:

9 900 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák - Világirodalom I. kötet könyv
könyv

Hétköznapok és csodák - Világirodalom I. kötet - Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák

Magvető Könyvkiadó, 2002

Rövid leírás: A könyv minden lapját áthatja a szerző magával ragadó, elegánsan szellemes stílusa: ez adja azt a megismételhetetlen, külön...

 

Előjegyezhető

Babson, Naomilane: Holnapok könyv
könyv

Holnapok - Barackvirág, Jáde és Gyöngy választása

Európa Könyvkiadó, 2024

De mesélj magadról. Megnősültél, emlékszem, valamikor régen. Paley Sinsan hallotta városi barátaitól és mást azután nem is hallottunk ról...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Babson, Naomilane: Holnapok antikvár
antikvár

Holnapok

Európa Könyvkiadó, 2024

De mesélj magadról. Megnősültél, emlékszem, valamikor régen. Paley Sinsan hallotta városi barátaitól és mást azután nem is hallottunk ról...

 

4 090 Ft - 4 990 Ft

Krúdy Gyula, Szép Ernő, Szerb Antal: Ich liebte eine schöne Frau antikvár
antikvár

Ich liebte eine schöne Frau

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Deutscher Taschenbuch Verlag, 2011

Online ár:

4 990 Ft

Szerb Antal, Szalay Lenke, Szabó Magda: Ifjúsági regénycsomag antikvár
antikvár

Ifjúsági regénycsomag

Mike és Tsa Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

📢Három könyv📢 Mogyoró; Mogyoró kinövi a kabátját Utas és holdvilág Freskó

Online ár:

2 690 Ft

Voinovich Géza, György Lajos, Tóth Béla, Császár Elemér, Waldapfel József, Angyal Dávid, Szerb Antal, Gálos Rezső, Szinnyei Ferenc, Zsigmond Ferenc: Irodalomtörténeti füzetek 11-20. szám (egybekötve) antikvár
antikvár

Irodalomtörténeti füzetek 11-20. szám (egybekötve)

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pallas Irod. és nyomdai Rt.

11. Gyulai Pál 12. Az erdélyi magyarság szellemi élete 13. A Kisfaludy-regék utánzatai 14. Arany János képzelete 15. Balassi költemén...

Online ár:

29 990 Ft

Szerb Antal: Journey by Moonlight idegen

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Journey by Moonlight idegen
idegen

Journey by Moonlight

Pushkin Press, 2023

Mihály and Erzsi are on honeymoon in Italy. Mihály has recently joined the respectable family firm in Budapest, but as his gaze passes ov...

Online ár:

5 347 Ft

Eredeti ár: 6 290 Ft

Szerb Antal: Journey by Moonlight antikvár
antikvár

Journey by Moonlight

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pushkin Press, 2007

Mihály and Erzsi are on honeymoon in Italy. Mihály has recently joined the respectable family firm in Budapest, but as his gaze passes ov...

Online ár:

13 590 Ft

Szerb Antal: Korai magyar irodalom (Magyar irodalom I.) antikvár
antikvár

Korai magyar irodalom (Magyar irodalom I.)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Online ár:

2 900 Ft

Szerb Antal: Könyvek és ifjúság elégiája antikvár
antikvár

Könyvek és ifjúság elégiája

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva, 1978

Megjelent összesen 200 példányban.

Online ár:

14 990 Ft

Szerb Antal: Könyvek és ifjúság elégiája (Szerb Klári által dedikált) antikvár
antikvár

Könyvek és ifjúság elégiája (Szerb Klári által dedikált)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Budapest, 1978

Megjelent 200 példányban

Online ár:

9 800 Ft

Szerb Antal: La Légende des Pendragon antikvár
antikvár

La Légende des Pendragon

Vegyenkönyvet Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Viviane Hamy, 2012

Online ár:

7 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára