Szerb Antal
Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.
Szerb Antal művei - 3. oldal
-
Online ár:
2 390 Ft
Beszállítói készleten 23 pont 6 - 8 munkanap -
2 390 Ft - 3 390 Ft
-
Online ár:
2 400 Ft
Beszállítói készleten 24 pont 4 - 6 munkanap -
Akciós ár:
2 443 Ft
Korábbi ár: 2 443 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Raktáron 24 pont 1 - 2 munkanap -
2 480 Ft - 2 490 Ft
-
Online ár:
2 490 Ft
24 pont Perceken belül -
Online ár:
2 490 Ft
Beszállítói készleten 24 pont 6 - 8 munkanap -
2 490 Ft - 3 990 Ft
-
Online ár:
2 490 Ft
Beszállítói készleten 24 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
2 490 Ft
Beszállítói készleten 24 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
2 690 Ft
Beszállítói készleten 26 pont 4 - 6 munkanap -
Online ár:
2 700 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Raktáron 27 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
2 700 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Raktáron 27 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
2 790 Ft
Beszállítói készleten 27 pont 6 - 8 munkanap -
2 790 Ft
-
antikvár
4db. Kincsestár: Az angol irodalom kis tükre + A magyar irodalom kis tükre + A francia irodalom kis tükre + Az olasz irodalom kis tükre
Online ár:
2 800 Ft
Beszállítói készleten 28 pont 4 - 6 munkanap -
Online ár:
2 890 Ft
Beszállítói készleten 28 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
2 900 Ft
Beszállítói készleten 29 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
2 900 Ft
Beszállítói készleten 29 pont 4 - 6 munkanap -
Online ár:
2 943 Ft
Eredeti ár: 3 270 Ft
Beszállítói készleten 29 pont 14 - 20 munkanap -
Online ár:
2 990 Ft
29 pont Perceken belül -
antikvár
Magyar szépirodalom . Könyvmentő ajánlat 5 darabos. Így írtok ti, Képtelen természetrajz, Az arany ember, Magyar irodalomtörténet, Gyermekkorom tükörcserepei
Online ár:
2 990 Ft
Beszállítói készleten 29 pont 4 - 6 munkanap -
2 990 Ft - 3 390 Ft
-
Online ár:
2 990 Ft
Beszállítói készleten 29 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 000 Ft
Beszállítói készleten 30 pont 6 - 8 munkanap -
3 000 Ft - 4 990 Ft
-
Online ár:
3 199 Ft
31 pont Perceken belül -
antikvár
4 db Szerb Antal kötet (A varázsló eltöri a pálcáját + A pendragon legenda + Utas és holdvilág + Szerelem a palackban)
Online ár:
3 250 Ft
Beszállítói készleten 32 pont 4 - 6 munkanap -
Online ár:
3 333 Ft
Beszállítói készleten 33 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 366 Ft
Beszállítói készleten 33 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 366 Ft
Beszállítói készleten 33 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 366 Ft
Beszállítói készleten 33 pont 6 - 8 munkanap -
antikvár
Szerb Antal három kötete: Szerelem a palackban, Magyar irodalomtörténet, A világirodalom története
Online ár:
3 366 Ft
Beszállítói készleten 33 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 366 Ft
Beszállítói készleten 33 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 443 Ft
Beszállítói készleten 34 pont 6 - 8 munkanap -
antikvár
Magyar irodalomtörténet - Magvető kiadás (Egyházi irodalom / Főúri irodalom / Nemesi irodalom / Polgári irodalom / A mai irodalom) - Nyolcadik kiadás
Online ár:
3 490 Ft
Beszállítói készleten 34 pont 6 - 8 munkanap -
3 490 Ft - 3 990 Ft
-
Online ár:
3 499 Ft
34 pont Perceken belül -
Online ár:
3 499 Ft
34 pont Perceken belül -
Online ár:
3 499 Ft
34 pont Perceken belül -
Online ár:
3 501 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft
Raktáron 35 pont 1 - 2 munkanap -
antikvár
6 db regény 7 kötetben, KÖNYVMENTŐ AJÁNLAT: Cézárok kertje-Porta Nomentana I-II., Fekete krónika, Az égő csipkebokor, Rozsdatemető, A királyné nyaklánca, Pest-budai séták
Online ár:
3 590 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 4 - 6 munkanap -
Online ár:
3 591 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Raktáron 35 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
3 663 Ft
Beszállítói készleten 36 pont 6 - 8 munkanap -
antikvár
3 könyv Szerb Antaltól: Szerelem a palackban, Utas és holdvilág, A varázsló eltöri a pálcáját
Online ár:
3 669 Ft
Beszállítói készleten 36 pont 6 - 8 munkanap -
3 690 Ft - 4 490 Ft
-
Online ár:
3 790 Ft
Beszállítói készleten 37 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 870 Ft
Eredeti ár: 4 300 Ft
Raktáron 38 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
3 870 Ft
Eredeti ár: 4 300 Ft
Raktáron 38 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
3 870 Ft
Eredeti ár: 4 300 Ft
Raktáron 38 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
3 890 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 6 - 8 munkanap -
3 890 Ft - 4 290 Ft
-
Online ár:
3 980 Ft
Beszállítói készleten 39 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
3 990 Ft
Beszállítói készleten 39 pont 6 - 8 munkanap