Robert Jordan szerző

Robert Jordan

Robert Jordan az egyik írói álneve ifjabb James Oliver Rigney-nek (1948. október 17. - 2007. szeptember 16.), akinek a legismertebb műve az Idő Kereke. További írói álnevei: Reagan O'Neal és Jackson O'Reily. Robert Jordan Charleston városában, Dél-Karolina államában született. Négy éves korában tanult meg olvasni. Két bevetésen is részt vett Vietnamban (1968-1970), helikopteres lövészként. Több kitüntetést kapott. Vietnam után egy dél-karolinai katonai felsőoktatási intézménybe járt, ahol fizikából szerzett egyetemi képzettséget. Az Amerikai Haditengerészetnél helyezkedett el atomfizikusként. 1977-ben kezdett el írni. Az alkotó a tizenkét kötetesre tervezett fő ciklusból csak tizenegy kötetet tudott publikálni. Blogbejegyzései alapján a befejező részen haláláig dolgozott, és a cselekmény lényegesebb elemeit megosztotta családjával, abból a célból, hogy mindenképpen lezárhassa valaki a sorozatot. 2007. december 7-én a Tor Books bejelentette, hogy az utolsó kötetet ("A Memory of Light") Brandon Sanderson fogja befejezni. A világ szeme I. (Eye of the World, 1990) A világ szeme II. (Eye of the World, 1990) A nagy hajtóvadászat I. (The Great Hunt, 1990) A nagy hajtóvadászat II.(The Great Hunting, 1990) Az újjászületett sárkány I. (The Dragon Reborn, 1991) Az újjászületett sárkány II.(The Dragon Reborn, 1991) Hódít az árnyék I. (The Shadow Rising, 1992) Hódít az árnyék II. (The Shadow Rising, 1992) Mennyei tűz I. (The Fires of Heaven, 1993) Mennyei tűz II. (The Fires of Heaven, 1993) A káosz ura I. (Lord of Chaos, 1994) A káosz ura II. (Lord of Chaos, 1994) A kardok koronája I. (A Crown of Swords, 1996) A kardok koronája II. (A Crown of Swords, 1996) A tőrök útja (The Path of Daggers, 1998) A tél szíve I. (Winter's Heart, 2000) A tél szíve II. (Winter's Heart, 2000) Az alkony keresztútján I. (Crossroads of Twilight, 2002) Az alkony keresztútján II. (Crossroads of Twilight, 2002) Új tavasz (New Spring, 2004) Álmok tőre I. (Knife of Dreams, 2005) Álmok tőre II. (Knife of Dreams, 2005) Egyéb művei [szerkesztés] Fallon Conan, a pusztitó Infinity of Heaven

Robert Jordan művei - 4. oldal

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Jordan, Robert - Dixon, Chuck: The Eye of the World: The Graphic Novel, Volume Two idegen
    idegen
    Jordan, Robert - Dixon, Chuck

    The Eye of the World: The Graphic Novel, Volume Two

    Tor Publishing Group, 2023

    Online ár:

    8 138 Ft

    Eredeti ár: 8 566 Ft

  • Baumüller, Monika - Lewandowski, Norbert - Majewski, Kerstin - Müller, Michael - Pöppelmann, Christa - Redden, Gabriele - Renzler, Oliver - Schaper, Iris - Schott, Julia - Weidlich, Karin - Weiss, Walter M. - Falk, Dietmar - Fischer, Robert - Gsänger, Christiane - Jordan, Stefan - Kebel, Daniela - Kleinelümern, Ute - Kretschmer, Hildegard - Lammert, Andrea: KUNTH Mehr Zeit zu zweit idegen
    idegen
    Baumüller, Monika - Lewandowski, Norbert - Majewski, Kerstin - Müller, Michael - Pöppelmann, Christa - Redden, Gabriele - Renzler, Oliver - Schaper, Iris - Schott, Julia - Weidlich, Karin - Weiss, Walter M. - Falk, Dietmar - Fischer, Robert - Gsänger, Christiane - Jordan, Stefan - Kebel, Daniela - Kleinelümern, Ute - Kretschmer, Hildegard - Lammert, Andrea

    KUNTH Mehr Zeit zu zweit - Europatrips zum Verlieben

    Mairdumont, 2024

    Mehr Zeit für die Liebe? Nichts leichter als das: Viele Orte in Europa bieten verträumte Plätze, die auf eine ungestörte Zeit zu zweit ei...

    Online ár:

    11 715 Ft

    Eredeti ár: 12 331 Ft

  • Gsänger, Christiane - Fischer, Robert - Henss, Rita - Jordan, Stefan - Lammert, Andrea - Goldmann, Melanie: KUNTH Unterwegs in Frankreich idegen
    idegen
    Gsänger, Christiane - Fischer, Robert - Henss, Rita - Jordan, Stefan - Lammert, Andrea - Goldmann, Melanie

    KUNTH Unterwegs in Frankreich - Das große Reisebuch

    Mairdumont, 2024

    Ein kleiner Kontinent im Kontinent - das ist Frankreich: Während im Norden in Normandie und Bretagne raue Felsküsten und hügeliges Land u...

    Online ár:

    11 736 Ft

    Eredeti ár: 12 353 Ft

  • Jordan, Stefan - Fischer, Robert - Hammelmann, Cornelia - Benstem, Anke - Kapff, Gerhard von - Schaper, Iris: KUNTH Irland. Das Buch idegen
    idegen
    Jordan, Stefan - Fischer, Robert - Hammelmann, Cornelia - Benstem, Anke - Kapff, Gerhard von - Schaper, Iris

    KUNTH Irland. Das Buch - Highlights eines faszinierenden Landes

    Mairdumont, 2025

    Grün und wildromantisch, irisch eben: Die Insel im Westen Europas verzaubert Naturenthusiasten ebenso wie Geschichtsfans, Genussreisende ...

    Online ár:

    13 628 Ft

    Eredeti ár: 14 345 Ft

  • Gsänger, Christiane - Fischer, Robert - Henss, Rita - Lammert, Andrea - Stüben, Björn - Jordan, Stefan: KUNTH Mit dem Wohnmobil durch Frankreich idegen
    idegen
    Gsänger, Christiane - Fischer, Robert - Henss, Rita - Lammert, Andrea - Stüben, Björn - Jordan, Stefan

    KUNTH Mit dem Wohnmobil durch Frankreich - Unterwegs Zuhause

    Mairdumont, 2026

    Savoir-vivre, das steht für französische Lebensfreude, gute Küche und feine Weine, Kunst und Kultur von Weltrang sowie atemberaubende Lan...

    Online ár:

    11 698 Ft

    Eredeti ár: 12 313 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára