Robert Jordan
Robert Jordan az egyik írói álneve ifjabb James Oliver Rigney-nek (1948. október 17. - 2007. szeptember 16.), akinek a legismertebb műve az Idő Kereke. További írói álnevei: Reagan O'Neal és Jackson O'Reily. Robert Jordan Charleston városában, Dél-Karolina államában született. Négy éves korában tanult meg olvasni. Két bevetésen is részt vett Vietnamban (1968-1970), helikopteres lövészként. Több kitüntetést kapott. Vietnam után egy dél-karolinai katonai felsőoktatási intézménybe járt, ahol fizikából szerzett egyetemi képzettséget. Az Amerikai Haditengerészetnél helyezkedett el atomfizikusként. 1977-ben kezdett el írni. Az alkotó a tizenkét kötetesre tervezett fő ciklusból csak tizenegy kötetet tudott publikálni. Blogbejegyzései alapján a befejező részen haláláig dolgozott, és a cselekmény lényegesebb elemeit megosztotta családjával, abból a célból, hogy mindenképpen lezárhassa valaki a sorozatot. 2007. december 7-én a Tor Books bejelentette, hogy az utolsó kötetet ("A Memory of Light") Brandon Sanderson fogja befejezni. A világ szeme I. (Eye of the World, 1990) A világ szeme II. (Eye of the World, 1990) A nagy hajtóvadászat I. (The Great Hunt, 1990) A nagy hajtóvadászat II.(The Great Hunting, 1990) Az újjászületett sárkány I. (The Dragon Reborn, 1991) Az újjászületett sárkány II.(The Dragon Reborn, 1991) Hódít az árnyék I. (The Shadow Rising, 1992) Hódít az árnyék II. (The Shadow Rising, 1992) Mennyei tűz I. (The Fires of Heaven, 1993) Mennyei tűz II. (The Fires of Heaven, 1993) A káosz ura I. (Lord of Chaos, 1994) A káosz ura II. (Lord of Chaos, 1994) A kardok koronája I. (A Crown of Swords, 1996) A kardok koronája II. (A Crown of Swords, 1996) A tőrök útja (The Path of Daggers, 1998) A tél szíve I. (Winter's Heart, 2000) A tél szíve II. (Winter's Heart, 2000) Az alkony keresztútján I. (Crossroads of Twilight, 2002) Az alkony keresztútján II. (Crossroads of Twilight, 2002) Új tavasz (New Spring, 2004) Álmok tőre I. (Knife of Dreams, 2005) Álmok tőre II. (Knife of Dreams, 2005) Egyéb művei [szerkesztés] Fallon Conan, a pusztitó Infinity of Heaven
Robert Jordan művei
-
Online ár:
18 274 Ft
Eredeti ár: 19 235 Ft
Beszállítói készleten 73 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
The Wheel of Time Box Set 2 - Books 4-6 (The Shadow Rising, Fires of Heaven and Lord of Chaos)
Online ár:
16 754 Ft
Eredeti ár: 17 635 Ft
Beszállítói készleten 67 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
The Wheel of Time Premium Box Set 3 - Books 7-9 (A Crown of Swords, The Path of Daggers, Winter's Heart)
Online ár:
16 627 Ft
Eredeti ár: 17 502 Ft
Beszállítói készleten 66 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
16 195 Ft
Eredeti ár: 17 047 Ft
Beszállítói készleten 64 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
16 159 Ft
Eredeti ár: 17 009 Ft
Beszállítói készleten 64 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
15 961 Ft
Eredeti ár: 16 801 Ft
Beszállítói készleten 63 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
15 133 Ft
Eredeti ár: 15 929 Ft
Beszállítói készleten 60 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
The Wheel of Time Box Set 1 - Books 1-3 (The Eye of the World, The Great Hunt, The Dragon Reborn)
Online ár:
15 061 Ft
Eredeti ár: 15 853 Ft
Beszállítói készleten 60 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
15 003 Ft
Eredeti ár: 15 792 Ft
Beszállítói készleten 60 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Wheel of Time Premium Boxed Set II - Books 4-6 (The Shadow Rising, The Fires of Heaven, Lord of Chaos)
Online ár:
14 916 Ft
Eredeti ár: 15 701 Ft
Beszállítói készleten 59 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
14 178 Ft
Eredeti ár: 14 924 Ft
Beszállítói készleten 56 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
14 063 Ft
Eredeti ár: 14 803 Ft
Beszállítói készleten 56 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
KUNTH Bildband Ganz große Kunst - Orte der Kultur - die aufregendsten Theater, Opernhäuser und Kunstmuseen
Online ár:
13 419 Ft
Eredeti ár: 14 125 Ft
Beszállítói készleten 53 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
The Wheel of Time Premium Boxed Set III - Books 7-9 (A Crown of Swords, The Path of Daggers, Winter's Heart)
Online ár:
13 178 Ft
Eredeti ár: 13 871 Ft
Beszállítói készleten 52 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Wheel of Time Premium Boxed Set I - Books 1-3 (The Eye of the World, The Great Hunt, The Dragon Reborn)
Online ár:
12 601 Ft
Eredeti ár: 13 264 Ft
Beszállítói készleten 50 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
12 191 Ft
Eredeti ár: 12 832 Ft
Beszállítói készleten 48 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
12 198 Ft
Eredeti ár: 12 839 Ft
Beszállítói készleten 48 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
12 177 Ft
Eredeti ár: 12 817 Ft
Beszállítói készleten 48 pont 5 - 10 munkanap -
12 040 Ft - 14 000 Ft
-
Online ár:
11 800 Ft
Beszállítói készleten 47 pont 4 - 6 munkanap -
Online ár:
11 800 Ft
Beszállítói készleten 47 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
9 990 Ft
Beszállítói készleten 39 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
9 790 Ft
Beszállítói készleten 39 pont 6 - 8 munkanap -
9 190 Ft - 15 990 Ft
-
Online ár:
8 953 Ft
Eredeti ár: 9 424 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 5 - Die Feuer des Himmels | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 931 Ft
Eredeti ár: 9 401 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 1 - Die Suche nach dem Auge der Welt | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 903 Ft
Eredeti ár: 9 371 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 12 - Sturm der Finsternis | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 903 Ft
Eredeti ár: 9 371 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 9 - In den Klauen des Winters | Die Buch-Serie zur großen Prime Video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 877 Ft
Eredeti ár: 9 344 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 4 - Der Schatten erhebt sich | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 946 Ft
Eredeti ár: 9 416 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 11 - Die Traumklinge | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 907 Ft
Eredeti ár: 9 375 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 13 - Mitternachtstürme | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 921 Ft
Eredeti ár: 9 390 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 6 - Herr des Chaos | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 943 Ft
Eredeti ár: 9 413 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 14 - Das Vermächtnis des Lichts | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 931 Ft
Eredeti ár: 9 401 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 7 - Die Krone der Schwerter | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 895 Ft
Eredeti ár: 9 363 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 2 - Die Jagd beginnt | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 892 Ft
Eredeti ár: 9 359 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 10 - Zwielichtige Pfade | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 889 Ft
Eredeti ár: 9 356 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 3 - Die Rückkehr des Drachen | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 889 Ft
Eredeti ár: 9 356 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 8 - Der Weg der Klingen | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 874 Ft
Eredeti ár: 9 341 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Das Rad der Zeit 0 - Der Ruf des Frühlings. Die Vorgeschichte | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!
Online ár:
8 856 Ft
Eredeti ár: 9 322 Ft
Beszállítói készleten 35 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
8 500 Ft
Beszállítói készleten 34 pont 4 - 6 munkanap -
6 800 Ft - 13 000 Ft
-
Online ár:
6 717 Ft
Eredeti ár: 7 070 Ft
Beszállítói készleten 26 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 691 Ft
Eredeti ár: 7 043 Ft
Beszállítói készleten 26 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 645 Ft
Eredeti ár: 6 994 Ft
Beszállítói készleten 26 pont 5 - 10 munkanap -
5 993 Ft - 14 890 Ft
-
Online ár:
5 716 Ft
Eredeti ár: 6 016 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 800 Ft
Beszállítói készleten 23 pont 4 - 6 munkanap -
Online ár:
5 708 Ft
Eredeti ár: 6 008 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 716 Ft
Eredeti ár: 6 016 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 676 Ft
Eredeti ár: 5 974 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 665 Ft
Eredeti ár: 5 963 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 705 Ft
Eredeti ár: 6 005 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 680 Ft
Eredeti ár: 5 978 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 676 Ft
Eredeti ár: 5 974 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 690 Ft
Eredeti ár: 5 989 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 640 Ft
Eredeti ár: 5 936 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 669 Ft
Eredeti ár: 5 967 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 665 Ft
Eredeti ár: 5 963 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 590 Ft
Beszállítói készleten 22 pont 4 - 6 munkanap