Robert Jordan szerző

Robert Jordan

Robert Jordan az egyik írói álneve ifjabb James Oliver Rigney-nek (1948. október 17. - 2007. szeptember 16.), akinek a legismertebb műve az Idő Kereke. További írói álnevei: Reagan O'Neal és Jackson O'Reily. Robert Jordan Charleston városában, Dél-Karolina államában született. Négy éves korában tanult meg olvasni. Két bevetésen is részt vett Vietnamban (1968-1970), helikopteres lövészként. Több kitüntetést kapott. Vietnam után egy dél-karolinai katonai felsőoktatási intézménybe járt, ahol fizikából szerzett egyetemi képzettséget. Az Amerikai Haditengerészetnél helyezkedett el atomfizikusként. 1977-ben kezdett el írni. Az alkotó a tizenkét kötetesre tervezett fő ciklusból csak tizenegy kötetet tudott publikálni. Blogbejegyzései alapján a befejező részen haláláig dolgozott, és a cselekmény lényegesebb elemeit megosztotta családjával, abból a célból, hogy mindenképpen lezárhassa valaki a sorozatot. 2007. december 7-én a Tor Books bejelentette, hogy az utolsó kötetet ("A Memory of Light") Brandon Sanderson fogja befejezni. A világ szeme I. (Eye of the World, 1990) A világ szeme II. (Eye of the World, 1990) A nagy hajtóvadászat I. (The Great Hunt, 1990) A nagy hajtóvadászat II.(The Great Hunting, 1990) Az újjászületett sárkány I. (The Dragon Reborn, 1991) Az újjászületett sárkány II.(The Dragon Reborn, 1991) Hódít az árnyék I. (The Shadow Rising, 1992) Hódít az árnyék II. (The Shadow Rising, 1992) Mennyei tűz I. (The Fires of Heaven, 1993) Mennyei tűz II. (The Fires of Heaven, 1993) A káosz ura I. (Lord of Chaos, 1994) A káosz ura II. (Lord of Chaos, 1994) A kardok koronája I. (A Crown of Swords, 1996) A kardok koronája II. (A Crown of Swords, 1996) A tőrök útja (The Path of Daggers, 1998) A tél szíve I. (Winter's Heart, 2000) A tél szíve II. (Winter's Heart, 2000) Az alkony keresztútján I. (Crossroads of Twilight, 2002) Az alkony keresztútján II. (Crossroads of Twilight, 2002) Új tavasz (New Spring, 2004) Álmok tőre I. (Knife of Dreams, 2005) Álmok tőre II. (Knife of Dreams, 2005) Egyéb művei [szerkesztés] Fallon Conan, a pusztitó Infinity of Heaven

Robert Jordan művei - 4. oldal

Robert Jordan: A kardok koronája I-II. könyv
könyv

A kardok koronája I-II.

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

Előjegyezhető

Jordan, Robert: The Eye Of The World idegen
idegen
Jordan, Robert

The Eye Of The World - Book 1 of the Wheel of Time (Now a major TV series)

Little, Brown Book Group, 2023

A stunning special edition hardback of the first novel in the Wheel of Time series - one of the most influential and popular fantasy epic...

Online ár:

16 080 Ft

Eredeti ár: 16 926 Ft

Robert Jordan: Az Újjászületett Sárkány I. könyv
könyv

Az Újjászületett Sárkány I.

Rand al'Thor az Újjászületett Sárkány - a réges-régen megjövendölt vezető, aki meg fogja menteni a világot, miközben elpusztítja azt. Meg...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: Az alkony keresztútján I-II. (Az idő kereke) könyv
könyv

Az alkony keresztútján I-II. (Az idő kereke)

Rand leghűségesebb szövetségeseit a tulajdon otthonukban támadják meg a Sötétség emberei. Minden jel arra utal, hogy az Árnyék tudja, hog...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: Álmok tőre I-II. (Az idő kereke) könyv
könyv

Álmok tőre I-II. (Az idő kereke)

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: A káosz ura I. antikvár
antikvár

A káosz ura I.

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2001

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

Online ár:

14 990 Ft

Robert Jordan: Mennyei tűz II. antikvár
antikvár

Mennyei tűz II.

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2001

Rand alThor, az Újjászületett Sárkány bebizonyította az aieleknek, hogy ő Az, Aki a Napkeltével Érkezik. A shaido törzs azonban fellázad ...

Online ár:

5 990 Ft

Robert Jordan: A nagy hajtóvadászat I. (Idő Kereke sorozat) antikvár
antikvár

A nagy hajtóvadászat I. (Idő Kereke sorozat)

Bokonon Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 1999

Hosszú évszázadokon át meséltek az utazó mutatványosok Valere elveszett kürtjéről, a legendás Kürtről, ami egy napon életre kelti majd a ...

Online ár:

3 900 Ft

Brandon Sanderson; Robert Jordan: Towers of Midnight (Book Thirteen of The Wheel of Time) antikvár
antikvár

Towers of Midnight (Book Thirteen of The Wheel of Time)

Psyché Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Tom Doherty Associates Book, 2010

Online ár:

3 900 Ft

Robert Jordan: Hódít az árnyék II. antikvár
antikvár

Hódít az árnyék II.

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2008

Rand al’Thor, az Újjászületett Sárkány meg akarja ismerni a múltját, ezért elindul vér szerinti ősei földjére, az Aiel-pusztába. Eljut a ...

Online ár:

9 990 Ft

Jordan, Robert: The Great Hunt idegen
idegen
Jordan, Robert

The Great Hunt

Macmillan USA, 2023

The Wheel of Time is now an original series on Prime Video, starring Rosamund Pike as Moiraine! In The Great Hunt, the second novel in Ro...

Online ár:

4 863 Ft

Eredeti ár: 5 118 Ft

Robert Jordan: Új tavasz antikvár
antikvár

Új tavasz

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2005

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

Online ár:

9 990 Ft

Robert Jordan: Az alkony keresztútján (Második kötet) antikvár

 

2 790 Ft - 2 990 Ft

Robert Jordan: Hódít az árnyék I. antikvár

 

13 990 Ft - 14 890 Ft

Jordan, Robert: The Great Hunt: The Graphic Novel idegen
idegen
Jordan, Robert

The Great Hunt: The Graphic Novel - Volume One

Tor Publishing Group, 2024

The Wheel of Time is now an original series on Prime Video, starring Rosamund Pike as Moiraine! The Great Hunt: The Graphic Novel, Volume...

 

Előjegyezhető

Jordan, Robert: Das Rad der Zeit 9 idegen
idegen
Jordan, Robert

Das Rad der Zeit 9 - In den Klauen des Winters | Die Buch-Serie zur großen Prime Video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper, 2020

Die letzte Schlacht rückt immer näher In einer Welt aus Licht und Schatten, wo das Gute und das Böse einst einen ewigen Krieg begannen, v...

Online ár:

9 266 Ft

Eredeti ár: 9 753 Ft

Robert Jordan: A káosz ura II. kötet (Az idő kereke sorozat) antikvár
antikvár

A káosz ura II. kötet (Az idő kereke sorozat)

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2002

Online ár:

4 390 Ft

Jordan, Robert: The Shadow Rising idegen
idegen
Jordan, Robert

The Shadow Rising - Book Four of 'The Wheel of Time'

Tor Publishing Group, 2012

The Wheel of Time is now an original series on Prime Video, starring Rosamund Pike as Moiraine! In The Shadow Rising, the fourth novel in...

Online ár:

9 969 Ft

Eredeti ár: 10 493 Ft

Robert Jordan: Az újjászületett sárkány I-II. (Az idő kereke) antikvár
antikvár

Az újjászületett sárkány I-II. (Az idő kereke)

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2000

Rand al'Thor az Újjászületett Sárkány – a réges-régen megjövendölt vezető, aki meg fogja menteni a világot, miközben elpusztítja azt. Meg...

Online ár:

14 990 Ft

Jordan, Robert: Das Rad der Zeit 0 idegen
idegen
Jordan, Robert

Das Rad der Zeit 0 - Der Ruf des Frühlings. Die Vorgeschichte | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper Verlag GmbH, 2021

Wie alles begann: Die Vorgeschichte zur monumentalen »Das Rad der Zeit«-Serie Der langwierige Krieg zwischen den Westlanden und den Aiel ...

Online ár:

9 244 Ft

Eredeti ár: 9 730 Ft

Robert Jordan: Conan, a pusztító antikvár
antikvár

Conan, a pusztító

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Cherubion Könyvkiadó, 1995

Online ár:

2 890 Ft

Jordan, Robert: The Eye of the World idegen
idegen
Jordan, Robert

The Eye of the World - Book One of the Wheel of Time

Tor Publishing Group, 2020

The Wheel of Time is now an original series on Prime Video, starring Rosamund Pike as Moiraine! The Eye of the World, the first novel in ...

Online ár:

8 265 Ft

Eredeti ár: 8 700 Ft

Robert Jordan, Brandon Sanderson: Az éjfél tornyai I-II antikvár
antikvár

Az éjfél tornyai I-II

Pestszentlõrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Delta Vision Kft., 2012

Online ár:

11 990 Ft

Robert Jordan: A tél szíve II. antikvár
antikvár

A tél szíve II.

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2003

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennk a korok. Emlékeket hagynak maguk utn, emlyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a míto...

Online ár:

5 990 Ft

Robert Jordan: A tél szíve I. antikvár
antikvár

A tél szíve I.

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2003

Faile-t elrabolták a shaidók: Sevanna szobalánya lesz, ám a Tudós Asszonyok és Galina, a fogoly aes sedai is fel akarják használni tulajd...

Online ár:

4 990 Ft

Jordan, Robert: Knife of Dreams idegen
idegen
Jordan, Robert

Knife of Dreams

St. Martin's Press, 2005

The Wheel of Time is now an original series on Prime Video, starring Rosamund Pike as Moiraine! In Knife of Dreams, the eleventh novel in...

Online ár:

16 795 Ft

Eredeti ár: 17 678 Ft

Robert Jordan; Brandon Sanderson: A Fény emlékezete I-II. antikvár
antikvár

A Fény emlékezete I-II.

Pestszentlõrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Delta Vision Kft., 2014

Merrilor mezején azért gyűltek egybe a nemzetek fejedelmei, hogy felsorakozzanak Rand al’Thor mögött, vagy éppenséggel azért, hogy megaka...

Online ár:

9 990 Ft

Jordan, Robert: Das Rad der Zeit 6 idegen
idegen
Jordan, Robert

Das Rad der Zeit 6 - Herr des Chaos | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper, 2020

Wird das Licht die Finsternis besiegen? Rand al¿Thor, der »Wiedergeborene Drache«, setzt alles daran, die verfeindeten Völker zu vereinen...

Online ár:

9 330 Ft

Eredeti ár: 9 821 Ft

Jordan, Robert: Das Rad der Zeit 8 idegen
idegen
Jordan, Robert

Das Rad der Zeit 8 - Der Weg der Klingen | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper, 2021

»Ein wunderbares Epos!« Sunday Times Es ist Rand al'Thors Bestimmung, als der Wiedergeborene Drache gegen die aufziehende Dunkelheit ins ...

Online ár:

9 258 Ft

Eredeti ár: 9 745 Ft

Robert Jordan: A tél szíve I-II. (Az idő kereke) antikvár
antikvár

A tél szíve I-II. (Az idő kereke)

Pestszentlõrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2003

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

Online ár:

12 990 Ft

Jordan, Robert: Wheel of Time Paperback Boxed Set I idegen
idegen
Jordan, Robert

Wheel of Time Paperback Boxed Set I - The Eye of the World, the Great Hunt, the Dragon Reborn

Tor Publishing Group, 2021

The Wheel of Time is now an original series on Prime Video, starring Rosamund Pike as Moiraine! Robert Jordan's #1 New York Times bestsel...

Online ár:

27 466 Ft

Eredeti ár: 28 911 Ft

Robert Jordan: Az alkony keresztútján I. antikvár
antikvár

Az alkony keresztútján I.

Beholder Kiadó, 2004

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

3 990 Ft

Robert Jordan: Az alkony keresztútján II. antikvár
antikvár

Az alkony keresztútján II.

Beholder Kiadó, 2004

Robert Jordan az Idő Kereke sorozatban egy tolkieni igényességgel kidolgozott világot teremtett meg, és ehhez méltó a cselekmény szövése ...

 

2 690 Ft

Jordan, Robert: The Great Hunt idegen
idegen
Jordan, Robert

The Great Hunt - Book 2 of the Wheel of Time (Now a major TV series)

Little, Brown Book Group, 2023

A TV tie-in edition of second novel in the Wheel of Time series - one of the most influential and popular fantasy epics ever published.

Online ár:

5 923 Ft

Eredeti ár: 6 234 Ft

Jordan, Robert: A Crown of Swords idegen
idegen
Jordan, Robert

A Crown of Swords - Book 7 of the Wheel of Time (Now a major TV series)

Little, Brown Book Group, 2021

A stunning new look for the seventh novel in the Wheel of Time series - one of the most influential and popular fantasy epics ever publis...

Online ár:

5 930 Ft

Eredeti ár: 6 242 Ft

Robert Jordan: A tőrök útja antikvár
antikvár

A tőrök útja

Beholder Kiadó, 2003

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

13 990 Ft - 14 990 Ft

Jordan, Robert: Das Rad der Zeit 11 idegen
idegen
Jordan, Robert

Das Rad der Zeit 11 - Die Traumklinge | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper Verlag GmbH, 2021

»Ein einzigartiges Epos von übermächtiger, visionärer Kraft.« The New York Times Der Wiedergeborene Drache, Rand al'Thor, versucht mit de...

Online ár:

9 292 Ft

Eredeti ár: 9 781 Ft

Jordan, Robert - Sanderson, Brandon: Das Rad der Zeit 12 idegen
idegen
Jordan, Robert - Sanderson, Brandon

Das Rad der Zeit 12 - Sturm der Finsternis | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper Verlag GmbH, 2021

'Ein einzigartiges Epos von übermächtiger, visionärer Kraft.' The New York Times Die Letzte Schlacht beginnt, doch die Menschheit ist noc...

Online ár:

9 292 Ft

Eredeti ár: 9 781 Ft

Jordan, Robert - Sanderson, Brandon: Das Rad der Zeit 14 idegen
idegen
Jordan, Robert - Sanderson, Brandon

Das Rad der Zeit 14 - Das Vermächtnis des Lichts | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper Verlag GmbH, 2021

Das große Finale: Das Rad der Zeit dreht sich dem Ende entgegen! Endlich kommt es zur letzten Schlacht des Lichts gegen die Dunkelheit. R...

Online ár:

9 319 Ft

Eredeti ár: 9 809 Ft

Jordan, Robert: Das Rad der Zeit 10 idegen
idegen
Jordan, Robert

Das Rad der Zeit 10 - Zwielichtige Pfade | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper Verlag GmbH, 2021

Die Welt des Rads am Scheideweg zwischen Licht und Schatten ... Rand al'Thor, der Wiedergeborene Drache, und seine Gefährten brauchen dri...

Online ár:

9 273 Ft

Eredeti ár: 9 761 Ft

Robert Jordan: A kardok koronája - II. kötet antikvár
antikvár

A kardok koronája - II. kötet

Beholder Kiadó, 2002

Elayne, Aviendha és Mat egyre közelebb kerülnek a terangreal tálhoz, melynek segítségével megszüntethetik a világot pusztító természetell...

 

4 190 Ft - 4 390 Ft

Robert Jordan: A kardok koronája I. antikvár
antikvár

A kardok koronája I.

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2002

Online ár:

9 990 Ft

Robert Jordan: A világ szeme I-II. (Az idő kereke) könyv
könyv

A világ szeme I-II. (Az idő kereke)

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, amelyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a m...

 

Előjegyezhető

Jordan, Robert: Old Nantucket Slides in Color idegen
idegen
Jordan, Robert

Old Nantucket Slides in Color

Arcadia Publishing (SC), 2024

Located 30 miles off the coast of Cape Cod, the island of Nantucket pivoted to a tourist destination in the early to mid-20th century. Fo...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: Daumier antikvár
antikvár

Daumier

Európa Könyvkiadó, 1976

 

890 Ft - 1 200 Ft

Jordan, Robert - Sanderson, Brandon: Das Rad der Zeit 13 idegen
idegen
Jordan, Robert - Sanderson, Brandon

Das Rad der Zeit 13 - Mitternachtstürme | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper, 2021

Die Letzte Schlacht hat begonnen! Der Dunkle König gewinnt zunehmend an Macht. Seine Armee des Schattens überfällt die Länder des Nordens...

Online ár:

9 308 Ft

Eredeti ár: 9 797 Ft

Jordan, Robert: Das Rad der Zeit 7 idegen
idegen
Jordan, Robert

Das Rad der Zeit 7 - Die Krone der Schwerter | Die Buch-Serie zur großen prime video-Serie »Wheel of Time« (WoT)!

Piper, 2021

Aus den Nebeln der Zeit erhebt sich eine düstere Macht ¿ Rand al¿Thor ist als Wiedergeborener Drache dazu bestimmt, die Völker im Kampf d...

Online ár:

9 285 Ft

Eredeti ár: 9 773 Ft

Robert Jordan: A Világ Szeme - I. kötet antikvár
antikvár

A Világ Szeme - I. kötet

Beholder Kiadó, 1998

Az Idő Kereke forog, egymást váltják a korok. A Legendák Korának az Árnyék háborúja vetett véget, sötétségbe süllyedt a világ. Az Árnyéko...

 

4 490 Ft - 6 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára