Richard Gordon szerző

Richard Gordon

Richard Gordon négy évtizedes éves tapasztalattal rendelkezik a holisztikus gyógyítás területén, és az energiával gyógyítás látnoki képességű úttörőjének tekintik. Könyvei hatalmas sikernek örvendenek. A Kvantumérintés – a gyógyító erő (Bioenergetic Kiadó, 2011) című könyvét tizenhét, a Your Healing Hands – The Polarity Experience címűt pedig tíz nyelvre fordították le. A QuantumTouch szervezet alapítójaként Richard világszerte számos előadást és bemutatót tartott már kórházakban, konferenciákon és egyéb szakmai képzéseken. Dr. C. Norman Shealy (az Amerikai Holisztikus Orvosi Egyesület alapítója és elnöke) a Heartwood Intézetben és a Holisztikus Egészség Intézetben klinikailag is tesztelte és ajánlotta a kvantumérintést, mert véleménye szerint „ez az első olyan technika, amelynek alkalmazásával valóban mindannyian gyógyítókká válhatunk”. Ma a világ 50 országában vannak minősített felhasználók, és mintegy 300 minősített QT2 oktató tanítja a módszert. Feltalálóként Richard mindig arra törekedett, hogy valamennyi korosztály számára egyszerűvé, hatásossá, könnyen elérhetővé, megbízhatóvá és élvezetessé tegye a gyógyítást. Kvantumérintés 2.0 című könyvét ez idáig legfontosabb művének tekinti, mivel nemcsak a gyógyítás ereje, gyorsasága miatt jelent forradalmi áttörést, hanem azért is, mert sokkal nagyobb lehetőséget ad az egyes embereknek életük és a világ átalakítására. Az új emberi operációs rendszer felfedezésével komoly alkalmazásokhoz biztosít hozzáférést, újraértelmezi az emberi természetet, és egy új világra nyit kaput. Richard digitális művészettel is foglalkozik, imád golfozni, és Devi nevű macskájával a kaliforniai Santa Monicában él.

Richard Gordon művei

Richard Gordon: Kvantumérintés könyv
könyv

Kvantumérintés - A gyógyító erő

Bioenergetic Kft., 2019

A kvantumérintés áttörést jelent a kézrátételes gyógyítás művészetében. Akár pályakezdő vagy ezen a területen, akár szakképzett csontková...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Richard Gordon; Dr. Chris Duffield; Dr. Vickie Wickhorst: Kvantumérintés 2.0 - Az új ember könyv
könyv

Kvantumérintés 2.0 - Az új ember - Fedezd fel magadban az új embert, és válj azzá!

Bioenergetic Kft., 2020

Ez a könyv megváltoztatja a világot és azt, ahogyan a dolgokra tekintünk! Képességeink határait kiszélesítve hatalmas előrelépést és para...

Online ár:

2 380 Ft

Eredeti ár: 2 800 Ft

könyv

Az anyag titkos természete

Bioenergetic Kft., 2022

"A tudatlanság legmagasabb formája az, amikor elutasítasz valamit, amiről fogalmad sincs." - Wayne Dyer Richard Gordon legújabb könyv...

Akciós ár:

2 443 Ft

Online ár: 2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Richard Gordon: Kvantumérintés - A gyógyító erő e-Könyv
e-Könyv

Kvantumérintés - A gyógyító erő

Bioenergetic Kiadó, 2021

A kvantumérintés áttörést jelent a kézrátételes gyógyítás művészetében. Akár pályakezdő vagy ezen a területen, akár szakképzett csontková...

Online ár:

2 100 Ft

Richard Gordon: Az anyag titkos természete e-Könyv
e-Könyv

Az anyag titkos természete

Bioenergetic Kiadó, 2022

Az anyag titkos természetének alaposabb megértése lélegzetelállító felismerésekhez vezet valódi identitásunkkal és képességeinkkel kapcso...

Online ár:

2 690 Ft

Richard Gordon: Medical Witness idegen
idegen

Medical Witness

He was a legend in his lifetime. Rumbelow, the forensic medicine expert, the doctor who from long-dead exhumed bodies, from analysis of a...

 

Előjegyezhető

Richard Gordon: Doctor in the House idegen
idegen

Doctor in the House

Richard Gordon's acceptance into St Swithan's medical school came as no surprise to anyone, least of all him - after all, he had been to ...

 

Előjegyezhető

Richard Gordon: The Private Life of Jack the Ripper idegen
idegen

The Private Life of Jack the Ripper

In this remarkably shrewd and witty novel, Victorian London is brought to life with a compelling authority. Richard Gordon wonderfully co...

 

Előjegyezhető

Richard Gordon: Surgeon at Arms antikvár
antikvár

Surgeon at Arms

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

William Heinemann Ltd., 1968

Surgeon at Arms is without doubt one of the most interesting and dramatic personal memoirs to come out of the Second World War. The autho...

Online ár:

4 500 Ft

Richard Gordon: The Invisible Victory antikvár
antikvár

The Invisible Victory

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

William Heinemann Ltd., 1977

Jim Elgar is a young chemist struggling to find work in nineteen-thirties’ Britain. He moves instead to the scientific world in Germany a...

Online ár:

3 500 Ft

Richard Gordon: The Captain's Table. antikvár

 

1 500 Ft - 1 800 Ft

Richard Gordon: Doctor In Love antikvár
antikvár

Doctor In Love

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 1961

In this hilarious romantic comedy, Richard Gordon awakes one morning with a headache. It takes him a while to realise he is ill – after a...

Online ár:

900 Ft

Richard Gordon: Doctor in the House #10: Love And Sir Lancelot antikvár
antikvár

Doctor in the House #10: Love And Sir Lancelot

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pan Books, 1966

St Swithan’s Hospital keeps the rooms of its male and female students separate by an ingenious bricking up of corridors and staircases. H...

Online ár:

1 990 Ft

Richard Gordon: KVANTUMÉRINTÉS 2.0 - AZ ÚJ EMBER antikvár
antikvár

KVANTUMÉRINTÉS 2.0 - AZ ÚJ EMBER

Fiume Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Bioenergetic, 2013

Ez a könyv megváltoztatja a világot és azt, ahogyan a dolgokra tekintünk! Képességeink határait kiszélesítve hatalmas előrelépést és para...

Online ár:

7 390 Ft

Richard Gordon: Doktor Auf Draht antikvár
antikvár

Doktor Auf Draht

Szófia Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Paul Zsolnay Verlag, 1963

Online ár:

2 700 Ft

Richard Gordon: Miből lesz az orvosdoktor? antikvár

 

890 Ft - 1 600 Ft

Smith, Richard Gordon: Ancient Tales and Folklore of Japan idegen
idegen
Smith, Richard Gordon

Ancient Tales and Folklore of Japan

Arcturus Publishing, 2024

This enthralling collection brings together over 50 ancient tales from Japanese folklore, gathered and retold by 19th century traveler an...

 

Előjegyezhető

Richard Gordon: Miből lesz az orvosdoktor? antikvár

 

890 Ft

Richard Gordon: Kvantum Érintés - A gyógyító erő antikvár

 

1 990 Ft - 3 490 Ft

Gordon Kc, Richard: Repairing British Politics idegen
idegen
Gordon Kc, Richard

Repairing British Politics - A Blueprint for Constitutional Change

Bloomsbury Academic, 2024

This book presents a major new constitutional analysis of the way we are governed.

 

Előjegyezhető

Richard Gordon: Nagy orvosi baklövések antikvár
antikvár

Nagy orvosi baklövések

2006

Az emberi cselekedeteket mindig is a baklövések és katasztrófák kísérték. Az orvostudomány sem jelent kivételt. Ebben a helyenként pimasz...

 

890 Ft - 990 Ft

Richard Gordon: Kvantumérintés antikvár
antikvár

Kvantumérintés

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Bioenergetic Kft., 2011

A kvantumérintés áttörést jelent a kézrátételes gyógyítás művészetében. Akár pályakezdő vagy ezen a területen, akár szakképzett csontková...

Online ár:

3 090 Ft

Richard Gordon; Dr. Chris Duffield; Dr. Vickie Wickhorst: Kvantumérintés 2.0 - Az új ember antikvár
antikvár

Kvantumérintés 2.0 - Az új ember

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bioenergetic Kft., 2013

Ez a könyv megváltoztatja a világot és azt, ahogyan a dolgokra tekintünk! Képességeink határait kiszélesítve hatalmas előrelépést és para...

Online ár:

1 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára