Pályi András szerző

Pályi András

Pályi András (1942) író, műfordító. 1966 és 1968 között az Új Ember, 1970 és 1974 között a Magyar Hírlap, 1974 és 1989 között a Színház című lap, 1989 és 1991 között pedig a Magyar Napló munkatársa, 1991-ben fél évig főszerkesztője. 1991 és 1995 között a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója. 1996-tól 2005-ig az egri Gárdonyi Géza Színház dramaturgja, a Szépírók Társasága alapítója, és 1997 és 1998 között első elnöke volt. A Kalligram című folyóirat teljes terjedelmében neki szentelte 2002. decemberi számát. Ugyane kiadó Tegnap és Ma sorozatába Cs. Fehér Katalin írt róla könyvet. Évtizedek óta foglalkozik a lengyel kultúra népszerűsítésével. Többek között Witold Gombrowicz és Adam Michnik magyar fordítója. Az Élet és Irodalom című hetilapban rendszeresen jelentkezik kritikáival, riportjaival. 2014-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Pályi András művei

Pályi András: Éltem másutt túl könyv
könyv

Éltem másutt túl

Kalligram Könyvkiadó, 2001

Pályi Andrást Nádas Péter többek közt így jellemzi: „A felől semmi kétség, hogy amit Pályi András muvel, az a szó minden értelmében isten...

Előjegyezhető

Pályi András: Gyász és gyönyör könyv
könyv

Gyász és gyönyör

PESTI KALLIGRAM KFT., 2017

"Nem lehet igazán tudni, mit rejt még íróasztala" - jegyezte fel Nádas Péter jó két évtizeddel ezelőtt Pályi Andrásról. Az író most, mint...

Online ár:

2 841 Ft

Eredeti ár: 2 990 Ft

Pályi András: Megérkezés könyv
könyv

Megérkezés

PESTI KALLIGRAM KFT., 2003

A regény a rendszerváltás szerelmi metaforája, egy szerelmi háromszög története. Az író arra keresi a választ, megszülethet-e a belső sza...

Előjegyezhető

Pályi András: A kerület órái - Történetek, tárcák, esetek könyv
könyv

A kerület órái - Történetek, tárcák, esetek

PESTI KALLIGRAM KFT., 2007

„Te állat, mondom magamnak. Állok a tükör előtt, zilált, ragacsos, félrealudt hajjal, árkos szemekkel, horpadt mellkassal, lógó tökkel. T...

Előjegyezhető

Pályi András: Az Én határain - Darabos Enikő beszélget Pályi Andrással könyv
könyv

Az Én határain - Darabos Enikő beszélget Pályi Andrással

PESTI KALLIGRAM KFT., 2010

Pályi és Darabos beszélgetése bepillantást enged az írói műhelybe – és jóval többet ad, mint egy életútinterjú vagy műhelynapló. Lényegéb...

Online ár:

2 500 Ft

Pályi András: Színészek kereszttűzben könyv
könyv

Színészek kereszttűzben

Kalligram Könyvkiadó, 2011

„Egy író kibújik a kritikusból” – írta Forgách András Pályi közel két évtizede megjelent első kis színházi esszékötetéről, amelynek érdem...

Online ár:

3 490 Ft

Pályi András: Lengyelek és zsidók könyv
könyv

Lengyelek és zsidók

PESTI KALLIGRAM KFT., 2022

Ez a könyv bizonyos értelemben önmagától íródott. A szerző, aki egy életen át, mondhatni, hivatásszerűen foglalkozott a lengyel kultúra m...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Pályi András: Képzelet és kánon - Esszék, kritikák könyv
könyv

Képzelet és kánon - Esszék, kritikák

Kalligram Könyvkiadó, 2002

Pályi András ugyan nem tartozott az „újholdasok“ köréhez, mégsem véletlen, hogy összegyűjtve három és fél évtized java irodalmi kritikáit...

Előjegyezhető

Pályi András: Múlás és maradás  - Rádiónapló könyv
könyv

Múlás és maradás - Rádiónapló

Kalligram Könyvkiadó, 2003

A szerző által kitalált rádiónapló műfaja egyéni módon elegyíti a recenzió, a közéleti publicisztika és a személyes benyomások naplószerű...

Online ár:

2 200 Ft

Pályi András: Out of Oneself idegen

Előjegyezhető

Pályi András: A kerület órái - Történetek, tárcák, esetek antikvár
antikvár

A kerület órái - Történetek, tárcák, esetek

2007

„Te állat, mondom magamnak. Állok a tükör előtt, zilált, ragacsos, félrealudt hajjal, árkos szemekkel, horpadt mellkassal, lógó tökkel. T...

840 Ft - 890 Ft

Pályi András: Múlás és maradás könyv

Előjegyezhető

Pályi András: Kisfaludy-Játék könyv
könyv

Kisfaludy-Játék

Rendező Harag György m.v.

Előjegyezhető

Pályi András: Színészek kereszttűzben antikvár
antikvár

Színészek kereszttűzben

Kalligram Könyvkiadó, 2011

„Egy író kibújik a kritikusból” – írta Forgách András Pályi közel két évtizede megjelent első kis színházi esszékötetéről, amelynek érdem...

1 890 Ft - 2 490 Ft

Bella István, Sumonyi Zoltán, Pályi András, Bikácsy Gergely, Asperján György, Horgas Béla: Tiszta szivvel 1964. első évfolyam 1. szám - Az ELTE alkotóközösségének időszakos kiadványa antikvár

Online ár:

7 990 Ft

Pályi András: Suszterek és szalmabáb antikvár
antikvár

Suszterek és szalmabáb

Kalligram Könyvkiadó, 1998

1 490 Ft - 1 990 Ft

Pályi András: Egy ember kibújik a bőréből antikvár
antikvár

Egy ember kibújik a bőréből

Kráter Kiadó, 1994

840 Ft - 1 590 Ft

Pályi András: Képzelet és kánon - Esszék, kritikák antikvár
antikvár

Képzelet és kánon - Esszék, kritikák

Kalligram Könyvkiadó, 2002

Pályi András ugyan nem tartozott az „újholdasok“ köréhez, mégsem véletlen, hogy összegyűjtve három és fél évtized java irodalmi kritikáit...

3 500 Ft

Pályi András: Provence-i nyár antikvár
antikvár

Provence-i nyár

Kalligram Könyvkiadó, 2001

Nádas Péter szerint „amit Pályi András művel, az a szó minden értelmében istenkísértés”. Holott Pályi nem tesz egyebet, csak tudomásul ve...

1 690 Ft - 1 790 Ft

Pályi András: Múlás és maradás  - Rádiónapló antikvár
antikvár

Múlás és maradás - Rádiónapló

Kalligram Könyvkiadó, 2004

A szerző által kitalált rádiónapló műfaja egyéni módon elegyíti a recenzió, a közéleti publicisztika és a személyes benyomások naplószerű...

840 Ft - 1 390 Ft

Pályi András: Megérkezés antikvár
antikvár

Megérkezés

Kalligram Könyvkiadó, 2003

A regény a rendszerváltás szerelmi metaforája, egy szerelmi háromszög története. Az író arra keresi a választ, megszülethet-e a belső sza...

840 Ft - 1 500 Ft

Pályi András: Éltem másutt túl antikvár
antikvár

Éltem másutt túl

Kalligram Könyvkiadó

Pályi Andrást Nádas Péter többek közt így jellemzi: „A felől semmi kétség, hogy amit Pályi András muvel, az a szó minden értelmében isten...

840 Ft - 1 200 Ft

Pályi András: Gyász és gyönyör antikvár
antikvár

Gyász és gyönyör

PESTI KALLIGRAM KFT., 2017

"Nem lehet igazán tudni, mit rejt még íróasztala" - jegyezte fel Nádas Péter jó két évtizeddel ezelőtt Pályi Andrásról. Az író most, mint...

2 300 Ft - 2 790 Ft

Pályi András: Az Én határain - Darabos Enikő beszélget Pályi Andrással antikvár
antikvár

Az Én határain - Darabos Enikő beszélget Pályi Andrással

PESTI KALLIGRAM KFT., 2010

Pályi és Darabos beszélgetése bepillantást enged az írói műhelybe – és jóval többet ad, mint egy életútinterjú vagy műhelynapló. Lényegéb...

1 790 Ft - 1 890 Ft

Pályi András: Tiéd a kert antikvár
antikvár

Tiéd a kert

Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978

1 890 Ft - 1 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk