Molnár Csaba szerző

Molnár Csaba

Molnár Csaba 1967-ben született Kaposváron. Bár a tanári irányultság, az irodalom és a történelem szeretete okán, közelebb állt hozzá, mégis a közgazdasági pályát választotta. 1991-ben szerezte közgazdászi diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. Ezt követően iratkozott be a Szegedi József Attila Tudományegyetem szociológia szakára. A pályakezdés éveiben, munkája mellett, tanított és több szakcikket publikált. Vezetői munkaköröket tölt(ött) be a Baranyatej Rt-nél, a Kaiser Food Kft-nél, s egy budapesti részvénytársaságnál. A történelem és a szépirodalom megmaradt édes szenvedélynek. Egyetemi évei alatt, és később is folyamatosan írt novellákat. 2011-ben elvégezte a Hungarovox által szervezett íróiskolát. Első publicitást kapott műve az idősebb fiának írt A három kristály legendája című meseregény. Jelenleg novelláskötetén, és a most megjelenő mű folytatásán dolgozik.

Molnár Csaba művei - 2. oldal

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Molnár Csaba: Rátgéber az Isten! könyv
    könyv

    Rátgéber az Isten!

    Rátgéber Lászlónak, az Újhegyről érkezett edzőnek és a PVSK női kosárlabda csapatának története.

     

    Előjegyezhető

  • Molnár Csaba: Az Indonéz Nők Titkai antikvár
    antikvár

    Az Indonéz Nők Titkai

    TIGRISSZIV BT., 2014

    Az ételkészítés és a masszírozás művészete Megérkeztünk Indonéziába. Az országba, melyet az indiai utazók Fűszer szigeteknek neveztek, az...

     

    940 Ft - 1 590 Ft

  • Dr. Kami Hoss: Ha a szád beszélni tudna antikvár
    antikvár

    Ha a szád beszélni tudna

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2024

    Biztos mindenki hallotta már a következő tanácsot: ha sokáig akarsz élni, táplálkozz egészségesen és mozogj minden nap. Tudtad, hogy van ...

     

    4 490 Ft - 4 590 Ft

  • Molnár Csaba: Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten antikvár
    antikvár

    Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten

    TIGRISSZIV BT., 2015

    Alakformálás-felsőfokon: nemcsak a fogyást, karcsú derekat, feszesebb feneket és melleket jelenti Gyakorlati első lépésként harmincnál tö...

     

    1 790 Ft - 3 990 Ft

  • Fothergill, Alastair, Keith Scholey: A mi bolygónk antikvár
    antikvár

    A mi bolygónk

    Libri Könyvkiadó, 2019

    „Elismerjük vagy sem, végletesen függünk a természettől. Tőle kapjuk ételünk minden falatját, minden lélegzetvételnyi levegőnket. A termé...

     

    5 300 Ft - 6 890 Ft

  • Tim Cooke: Találmányok könyve antikvár
    antikvár

    Találmányok könyve

    ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

    jó állapotú antikvár könyv

    KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT, 2022

    A találmányok megváltoztatják az életünket! Fedezd fel a történelem több mint 40 jelentős innovációját, a vízöblítéses vécétől kezdve a b...

    Online ár:

    4 490 Ft

  • Joe Navarro: Légy kivételes! antikvár
    antikvár

    Légy kivételes!

    Antikvár Könyvek Kft.

    jó állapotú antikvár könyv

    Libri Könyvkiadó, 2022

    Bizonyos emberek kiemelkednek az átlagból, és különleges, karizmatikus személyiségük rendkívül sikeres vezetőkké teszi őket. Joe Navarro ...

    Online ár:

    3 490 Ft

  • Slepian, Michael: A titkok titkos élete antikvár
    antikvár

    A titkok titkos élete

    Park Kiadó, 2024

    "A gyerekek tudják, de a felnőttek gyakran elfelejtik, hogy a titkok arra valók, hogy megosszák őket." Miért titkolózunk, milyen titka...

     

    2 500 Ft - 4 190 Ft

  • Klímakönyv antikvár
    antikvár

    Klímakönyv

    Open Books, 2023

    The New York Times-bestseller Több mint száz szakértő, köztük geofizikusok, oceanográfusok, meteorológusok, mérnökök, közgazdászok, ma...

     

    21 990 Ft - 24 900 Ft

  • Brendan Borrell: Verseny a vakcináért antikvár
    antikvár

    Verseny a vakcináért

    Athenaeum Kiadó, 2023

    "Egók, presztízs és profitérdekek ádáz harcának története, ami vérbeli thrillerként is olvasható." (Library Journal) Emlékszünk még? Kína...

     

    3 290 Ft - 3 990 Ft

  • Philipp Dettmer: Immun antikvár
    antikvár

    Immun

    Mike és Tsa Antikvárium

    hibátlan, olvasatlan példány

    Open Books, 2022

    Pazarul illusztrált, felejthetetlen utazás immunrendszerünk csodálatos világába, ami örökre megváltoztatja azt, ahogyan a testünkről gond...

    Online ár:

    19 990 Ft

  • Alastair Steele: Vonatok antikvár
    antikvár

    Vonatok

    A Hely Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT, 2022

    A vasutak ma már mindennaposnak számítanak a világ legtöbb táján. A partjaink vonalát követve kígyóznak, keresztülrobognak a vidéken, min...

    Online ár:

    4 000 Ft

  • Suzanne Simard: A bölcs erdő titkai antikvár
    antikvár

    A bölcs erdő titkai

    Hírös Antikvárium

    hibátlan, olvasatlan példány

    Open Books, 2021

    Suzanne Simard felfedezése a fák egymással és más élőlényekkel ápolt kapcsolatáról megváltoztatja a természetről és a növényvilágról alko...

    Online ár:

    10 000 Ft

  • Theresa MacPhail: Allergia antikvár
    antikvár

    Allergia

    Park Kiadó, 2024

    "Az allergia az emberi sebezhetőségről szól, biológiai és társadalmi értelemben egyaránt." Földimogyoró-allergia, szénanátha, ekcéma...

     

    4 890 Ft - 5 000 Ft

  • Julia Rothman, John Niekrasz: A tenger csodái antikvár
    antikvár

    A tenger csodái

    Mike és Tsa Antikvárium

    hibátlan, olvasatlan példány

    Open Books, 2023

    Julia Rothman szűnni nem akaró lelkesedéssel és tudományos igénnyel kutatja az óceánok titokzatos univerzumát, hogy a könyvében te is meg...

    Online ár:

    19 900 Ft

  • Sophie Collins: Infografika - Kahlo antikvár
    antikvár

    Infografika - Kahlo

    Bookline Könyvek, 2019

    A legnagyobbak élete infografikákban Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és ...

     

    1 430 Ft - 2 990 Ft

  • Mindent az emberi agyról antikvár
    antikvár

    Mindent az emberi agyról

    Németvölgyi Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Bookline Könyvek, 2020

    A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató az emberi agyról. Valóban különbözik egymástól a férfiak és a nők agya? Mitől olyan lázadók a ...

    Online ár:

    49 990 Ft

  • Satchin Panda Phd: A cirkadián diabéteszkód antikvár
    antikvár

    A cirkadián diabéteszkód

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2022

    Kerüld el, tartsd karban, fordítsd vissza a cukorbetegséget és a prediabéteszt, egyszerűen azzal, hogy mikor - nem pedig mit - eszel. Töb...

     

    4 780 Ft - 6 690 Ft

  • Dr. Ramani Durvasula: Nem te vagy a hibás antikvár
    antikvár

    Nem te vagy a hibás

    Alba Könyvépítő

    jó állapotú antikvár könyv

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2026

    Az első lépés ahhoz, hogy felgyógyulj a toxikus befolyásból és kivédhesd a jövőbeli károkozást az, hogy elfogadd: nem magadat kell okolno...

    Online ár:

    4 990 Ft

  • Dean Burnett: A boldog agy antikvár
    antikvár

    A boldog agy

    Partvonal Könyvkiadó, 2020

    Az idióta agy szerzőjének második könyve a boldogságról és annak agyi eredetéről szól. Mi okozza a boldogságot? Agyunk miért van oda egye...

     

    4 090 Ft - 5 490 Ft

  • Dean Burnett: Az idióta agy antikvár
    antikvár

    Az idióta agy

    Partvonal Könyvkiadó

    Az emberek memóriája tényleg öntelt és egoista? Az összeesküvés-elméletek és a babonák valóban az egészséges agy elkerülhetetlen hatása...

     

    1 490 Ft - 4 990 Ft

  • Kara Stanley, Simon Paradis: Szemben a fájdalommal antikvár
    antikvár

    Szemben a fájdalommal

    Mike és Tsa Antikvárium

    hibátlan, olvasatlan példány

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2025

    Ki az erősebb: az ember vagy a fájdalom? Kara és a férje, Simon kétségbeejtő válaszút előtt állnak. 2008-ban Simon leesett egy állványzat...

    Online ár:

    4 620 Ft

  • Dr. Izabella  Wentz, Dr. Marta  Nowosadzka: Hasimoto-betegség antikvár
    antikvár

    Hasimoto-betegség

    Diana Antikvárium

    hibátlan, olvasatlan példány

    Partvonal Könyvkiadó, 2022

    A Hasimoto-pajzsmirigygyulladás az egyik leggyakoribb autoimmun betegség. A pajzsmirigy rendellenes működéséből eredő tipikus tünetek - p...

    Online ár:

    8 990 Ft

  • Dr. Emilia Vuorisalmi: A hormonok gyógyító ereje antikvár
    antikvár

    A hormonok gyógyító ereje

    Alba Könyvépítő

    jó állapotú antikvár könyv

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2026

    A dopamin, a szerotonin és az oxitocin nevű hormonokat szeretethormonoknak is nevezik: egészségünkre és ellenálló képességünkre való hatá...

    Online ár:

    4 990 Ft

  • Dr. Jeffrey Rediger: Teljes gyógyulás antikvár
    antikvár

    Teljes gyógyulás

    Mike és Tsa Antikvárium

    hibátlan, olvasatlan példány

    Open Books, 2025

    Csodának nevezzük azt, amire még nincs tudományos magyarázat. Elterjedt nézet, hogy a "csodálatos" gyógyulások csupán a szabályt erősí...

    Online ár:

    29 990 Ft

  • Meg Lowman: A nyolcadik kontinens antikvár
    antikvár

    A nyolcadik kontinens

    Park Kiadó, 2023

    "A legjobb könyv, amit mostanában olvastam? Meg Lowman Nyolcadik kontinense. A szerző kiváló biológus és környezetvédő, aki a magas lombk...

     

    3 490 Ft - 3 592 Ft

  • J. Randy Taraborrelli: Michael Jackson könyv
    könyv

    Michael Jackson - Varázslat és őrület, a teljes történet - Új, bővített kiadás

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2026

    "A leghitelesebb könyv, amit valaha Michael Jacksonról írtak." Daily Mail Michael Jackson életéről és karrierjéről már annyi mindent elmo...

    Online ár:

    8 100 Ft

    Kiadói ár: 8 999 Ft

  • Dr. Gareth Moore, Laura Jayne Ayres: 80 gyilkosság a Föld körül - Fejtörők könyve könyv
    könyv

    80 gyilkosság a Föld körül - Fejtörők könyve - Rejtvények a klasszikus bűntények kedvelőinek

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2026

    Csatlakozz Valise felügyelőhöz: a világ körüli üt során hihetetlen kalandok várnak Rád - valamint 80 gyilkosság, aminek a megoldása a Te ...

    Online ár:

    4 500 Ft

    Kiadói ár: 4 999 Ft

  • Collins, Franciss.: Isten ábécéje antikvár
    antikvár

    Isten ábécéje

    Akadémiai Kiadó

    A szerző világhírű természettudós, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki ...

     

    9 890 Ft - 22 990 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára