Moldova György szerző

Moldova György

Moldova György Budapesten született 1934. március 12-én. Édesapja Reif Sándor, mesterségét tekintve szűcs, de szakmáját sosem gyakorolta, inkább vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Édesanyja Berkovics Mária könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus volt, majd háztartásbeli lett belőle. Moldova György az elemi iskolai tanulmányait a Pongrácz úti iskolában, a középiskoláit pedig a Szent László Gimnáziumban végezte, érettségijét 1952-ben szerezte. Akkoriban versenyszerűen futballozott, bokszolt és sakkozott. A futballt máig sem hagyta abba. Valószínűleg ő a világ legtöbbet futballozó írója, mivel eddig közel 700 meccsen játszott. 1952-ben felvették a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára, Hegedüs Géza osztályába. Rendszeresen látogatta a Füst Milán vezette szombat délutáni műelemzés-beszélgetéseket és Kardos Lajos pszichológiai előadásait, mik nagy hatást gyakoroltak rá. Első publikációja a főiskola Sirály című sokszorosított lapjában jelent meg Galgóczi Erzsébet és Csurka István társaságában. 1957-ben sikeresen letette az összes államvizsgáját, de abban az évben mégis otthagyta a főiskolát. Miután osztálytársát, Csurka Istvánt és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, ő maga pedig Rajk Lászlóról akart drámát írni, nem látta értelmét a diploma megszerzésének, így csak évekkel később jutott hozzá. Fizikai munkásként helyezkedett el. Volt kazánszerelő, bányász, kertész, javítóintézeti nevelő Aszódon és a pesti Szőlő utcában, de dolgozott konzervgyárban is. Miközben gyűjtötte az élményeit, rendületlenül írt. 1958-ban a filmgyárba került dramaturgnak, tíznél több forgatókönyvet írt meg, mikből nem lett film, leszámítva a Fejér Tamás rendezte Szerelemcsütörtököt. Ádám Ottóval és Makk Károllyal dolgozott együtt. A film zenés bohózatát, a "Légy szíves Jeromos"-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban. 1964-től szabadfoglalkozású író lett, ki délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután pedig a Széchényi Könyvtárban írt. Első riportja a Csillagban, első novellája pedig az Új Írásban jelent meg. Önálló kötetre azonban hét évig kellett áhítoznia. Az idegen bajnok c. elbeszéléskötete 1963-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Az irodalmi közvélemény azonnal felkapta fejét az eredeti hangú, gördülékeny stílusú, kemény kiállású íróra. Következő kötete, a Sötét angyal c. regény nagy sikert aratott, ami által a fiatalabb korosztály szívébe is belopta magát. A hatvanas évek közepétől a Magyar Rádiónak, azon belül is a Rádiókabarénak lett állandó munkatársa. Azóta több mint 70 könyv szerzőjének tudhatja magát. Az "Idegen bajnok" 1963-ban jelent meg, a szerző pedig a "Negyven prédikátor" (1973) és a "Ha jönne az angyal..." (1988) című regényeire a legbüszkébb. "Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen." -- jelentette ki egy alkalommal. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-85-ben pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett. 1955-től rendszeresen közölni kezdték elbeszéléseit, regényeit, szociológiai ihletésű riportjait. Az 1960-as évek közepétől pedig a hazai humor és szatíra hasonlíthatatlanul eredeti, meghatározó, példátlan népszerűségű egyéniségévé vált. Művei több millió példányban keltek el, némelyik három-öt kiadást is megért. Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, "mindennapi hősök" szerepeltetése. Irodalmi munkásságát négy jól elhatárolható területre oszthatnánk: klasszikus szerkezetű prózai írások és színdarabok, szatírák, riportok, aforizmák. Legnagyobb sikereit a szívós oknyomozó munkán alapuló riportköteteinek köszönheti, melyben egy-egy gazdasági terület, szakma, hivatás vagy egy-egy tájegység gondjait járta körül (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza stb.). Tízezrek nézték meg színdarabjait, a Légyszíves Jeromost (Petőfi Színház), az Arrividerci Budapestet (Kamara Varieté), a Parlament gebinbét (Irodalmi Színpad), Az élet oly rövidet (Irodalmi Színpad), a Titkos záradékot (Nemzeti Színház), az Ifjú Gárdát (Játékszín). Moldova György kitüntetései: SZOT-díj (1967) József Attila-díj (1973, 1978) Karinthy-gyűrű (1981) Kossuth-díj (1983) Nagy Lajos-díj (1993) Maecenas-díj (1994) MSZOSZ-díj (1994) Demény Pál emlékérem (1995) kollektív Pulitzer-díj (2000) Közbiztonsági Díj arany fokozat Aranysíp kitüntetés (mint tiszteletbeli vasutas) bolgár Hitar Petar nemzetközi szatíradíj

Moldova György művei - 15. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Moldova György: Magyar atom antikvár
antikvár

Magyar atom

Magvető Könyvkiadó

 

940 Ft - 2 990 Ft

Moldova György: Magyar atom - Dedikált antikvár
antikvár

Magyar atom - Dedikált

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2007

Az Urbis Kiadó Moldova György több mint fél évszázados írói munkássága előtt tiszteleg az életműkötetek kiadásával, melyek sorában ez a k...

Online ár:

940 Ft

Moldova György: Magyar atom + A végtelen vonal (Legenda a golyóstollról) (2 kötet) könyv
könyv

Magyar atom + A végtelen vonal (Legenda a golyóstollról) (2 kötet)

Magyar atom Moldova György Magvető Kiadó, 1978 - 607 oldal Összefoglaló Az Urbis Kiadó Moldova György több mint fél évszázados írói m...

 

Előjegyezhető

Popper Péter, Kertész Imre, Wass Albert, Moldova György, Vámos Miklós: Magyar irodalmi könyvcsomag antikvár
antikvár

Magyar irodalmi könyvcsomag

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

📢Hat könyv📢 Istenek órája Mentés másként Válogatott magyar mondák és mesék Akit a mozdony füstje megcsapott A tigris és a majom ...

Online ár:

6 490 Ft

Wass Albert, Moldova György: Magyar kortárs könyvcsomag antikvár
antikvár

Magyar kortárs könyvcsomag

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

📢Három könyv📢 Voltam és más önéletrajzi írások Az abortusz-szigetek A néma súgó

Online ár:

2 990 Ft

Moldova György: Magyarország szennybemenetele antikvár

 

940 Ft - 1 100 Ft

Moldova György: Magyarország szennybemenetele - Riport a környezetvédelemről antikvár
antikvár

Magyarország szennybemenetele - Riport a környezetvédelemről

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Dunakanyar 2OOO, 1995

Moldova riportkönyve ezúttal a környezetvédelem hazai állapotáról tudósít. Rakonczay Zoltán – a magyar természetvédelem jelentős alakja –...

Online ár:

1 880 Ft

Moldova György: Malom a pokolban könyv
könyv

Malom a pokolban

Urbis Könyvkiadó, 2007

A Moldova-életműsorozat 11. kötete, 27 novellával.

 

Előjegyezhető

Moldova György: Malom a pokolban antikvár
antikvár

Malom a pokolban

A Moldova-életműsorozat 11. kötete, 27 novellával.

 

940 Ft - 1 190 Ft

Moldova György: Malom a pokolban   (életmű sorozst 11) antikvár

 

1 400 Ft - 2 190 Ft

Moldova György, Szerk.: Hegedős Mária: Malom a pokolban (Magvető Zsebkönyvtár) antikvár
antikvár

Malom a pokolban (Magvető Zsebkönyvtár)

Magvető Kiadó, 1975

"János mögéje állt, és átfogta a vállát: - Mi baj van? - Ne higgye, hogy a szűz kislány megijedt, de maga most csak udvariaskodásból aka...

 

990 Ft - 1 790 Ft

Moldova György: Malom a pokolban + Rongy és arany ( 2 kötet ) könyv
könyv

Malom a pokolban + Rongy és arany ( 2 kötet )

Malom a pokolban Moldova György Magvető Könyvkiadó, 1968 - 341 oldal Összefoglaló A Moldova-életműsorozat 11. kötete, 27 novellával....

 

Előjegyezhető

Moldova György: Malom a pokolban - A változások őrei (Negyedik kiadás) antikvár
antikvár

Malom a pokolban - A változások őrei (Negyedik kiadás)

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1988

Ismertető: Malom ​​a pokolban: A regény az ötvenes években játszódik. Flandera János becsvágyó és tehetséges fiatalember, joghallgatók...

Online ár:

940 Ft

Moldova György: Mandarin,a híres vagány - Dedikált antikvár
antikvár

Mandarin,a híres vagány - Dedikált

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Magvető-Szépirodalmi Kkiadó, 1976

Online ár:

2 790 Ft

Moldova György: Méhednek gyümölcse antikvár
antikvár

Méhednek gyümölcse

Lapkiadó Vállalat, 1986

 

940 Ft

Moldova György: Méhednek gyümölcse + A Szent Imre induló - Elhúzódó szüzesség (2 kötet) antikvár
antikvár

Méhednek gyümölcse + A Szent Imre induló - Elhúzódó szüzesség (2 kötet)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Lapkiadó Vállalat, 1986

Online ár:

1 590 Ft

Moldova György: Méhednek gyümölcse + A változások őrei (2 kötet) antikvár
antikvár

Méhednek gyümölcse + A változások őrei (2 kötet)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Lapkiadó Vállalat, 1986

Online ár:

1 590 Ft

Moldova György: Mint falu bolond pappal... antikvár

 

1 290 Ft - 3 290 Ft

Moldova György: Moldova György (3 mű): Negyven prédikátor+Gázlámpák alatt/Az idegen bajnok+Mandarin, a híres vagány antikvár

Online ár:

1 790 Ft

Moldova György: Moldova György (4 darab) Negyven prédikátor; A szent tehén; Magányos pavilon - Sötét angyal - Akar velem beszélgetni?; Bűn az élet antikvár

Online ár:

2 990 Ft

Moldova György: Moldova György csomag (4 kötet): Égi szekér + A napló + Tíz tucat + Árnyék az égen antikvár

Online ár:

2 790 Ft

Moldova György: Moldova György életmű sorozat (1, 2, 4, 5, 11, 12) antikvár
antikvár

Moldova György életmű sorozat (1, 2, 4, 5, 11, 12)

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2007

1. Az idegen bajnok 2. Az elátkozott hivatal 4. sötét angyal 5. Árnyék az égen - Gázlámpák alatt 11. Malom a pokolban 12. A változás...

Online ár:

7 990 Ft

Moldova György: Moldova György életmű-sorozat 1-12. könyv
könyv

Moldova György életmű-sorozat 1-12.

ELŐSZÓ Részlet: "Magára emlékszem most, Kalina, meg arra a nyárra, mikor még együtt dolgoztunk. Még középiskolás koromban útépítő volt...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Moldova György könyvcsomag: Tíz tucat + Negyven prédikátor + Az utolsó töltény 1. + Az utolsó töltény 2. antikvár

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: Moldova György könyvcsomag (11 mű) A Napló / Magányos pavilon - Sötét angyal - Akar velem beszélgetni? / Az elbocsátott légió / Tisztelet komlónak / Szabadíts meg a gonosztól / A Szent Imre-induló / Titkos záradék / Az elátkozott hivatal antikvár

Online ár:

5 490 Ft

Moldova György: Moldova György könyvcsomag (16 mű 10 kötetben) Malom a pokolban - A változások őrei / a Szent Imre-induló - Elhúzódó szüzesség / Tíz tucat: A törvény szoljága és egyéb történetek - Tökös-mákos rétes - A Puskás-ügy - Isten veled India! és újabb írások + antikvár
antikvár

Moldova György könyvcsomag (16 mű 10 kötetben) Malom a pokolban - A változások őrei / a Szent Imre-induló - Elhúzódó szüzesség / Tíz tucat: A törvény szoljága és egyéb történetek - Tökös-mákos rétes - A Puskás-ügy - Isten veled India! és újabb írások +

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva

Gázlámpák alatt - Az idegen bajnok / Akit szerettek a nők / Az Abortusz-szigetek / Ésszel fél az ember / A beszélő disznó / Árnyék az é...

Online ár:

7 490 Ft

Moldova György: Moldova György könyvcsomag (4 mű 7 kötetben): A gyávák bátorsága / Keserű pohár 1-3. / Ha az Isten hátranézne... 1-2. / Történelemóra antikvár

Online ár:

4 990 Ft

Moldova György: Moldova György könyvcsomag (5 db) könyv
könyv

Moldova György könyvcsomag (5 db)

A napló + A Szent Imreinduló + Árnyék az égen + Égi szekér + Kádár János II.

 

Előjegyezhető

Moldova György: Moldova György könyvcsomag (6 db) könyv
könyv

Moldova György könyvcsomag (6 db)

Bűn az élet + Méhednek gyümölcse + Magyar atom + A Szent Imre-induló- Elhúzódó szüzesség + Árnyék az égen + Az Abortusz-szigetek

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára