Lisa Jewell szerző

Lisa Jewell

Londonban született 1968. július 19-én. Apja textilkereskedő, édesanyja titkárnő, a családjában ő volt az elsőszülött, két húga van, Sacha és Tanya. Észak-Londonban nőtt fel, a különc és dúsgazdag lakosairól ismert Totteridge negyedben. A középiskola elvégzése után két évig művészettörténetet és tervezést tanult a Barnet College-ban, majd az epsomi képző- és iparművészeti főiskolán divatillusztrációt- és marketinget. Öt esztendeig tevékenykedett a divatszakmában. 1993-ban elbocsátották az ingüzemből, ahol dolgozott, s amikor elfogyott a végkielégítése, recepciósként helyezkedett el. Ez idő tájt iratkozott be egy kreatív írás kurzusra, s a csoportja strébere lett. Egy vacsorában fogadott az egyik barátnőjével, hogy megírja egy regény első három fejezetét. Végül ezek a fejezetek bekerültek az első regényébe, a "Ralph's Party"ba, amelynek hihetetlen gyorsasággal csaptak le a filmjogaira. Lisának azóta hét sikerkönyve jelent meg, és határozottan tagadja, amit rebesgetnek róla, hogy ki nem állhatja a magas, szőke csajokat. Jelenleg, London Swiss Cottage negyedében él a férjével, Jascha Gordonnal, és két kislányukkal, a hatéves Amelie Mae-vel és a kétesztendős Evie Scarlett-tel.

Lisa Jewell művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Lisa Jewell: A fenti lakók könyv
könyv

A fenti lakók

21. Század Kiadó, 2021

Sunday Times #1 Bestseller London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőbe...

Online ár:

5 517 Ft

Eredeti ár: 6 490 Ft

Lisa Jewell: A megmaradt lakók könyv
könyv

A megmaradt lakók

21. Század Kiadó, 2023

Vannak titkok, amiket nem lehet eltemetni New York Times Bestseller Gyors tempójú, agyafúrt a cselekmény. Első oldaltól az utolsóig...

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Lisa Jewell: Ebből egy szó sem igaz könyv
könyv

Ebből egy szó sem igaz

21. Század Kiadó, 2025

Ennyi hazugság az életébe kerülhet New York Times Bestseller A föld nyelte el és A fenti lakók szerzőjétől Alix podcastokat kész...

Online ár:

5 841 Ft

Kiadói ár: 6 490 Ft

Lisa Jewell: Áttörni a sötétségen - Jessica Jones könyv
könyv

Áttörni a sötétségen - Jessica Jones

Kolibri Kiadó, 2025

Jessica Jones: visszavonult szuperhős, magányos farkas, a Pokol Konyhájának magánnyomozója. Igyekezett csillogó, feszes rucis bűnüldöző l...

Online ár:

4 500 Ft

Kiadói ár: 4 999 Ft

Jewell, Lisa: Der Fremde am Strand idegen
idegen
Jewell, Lisa

Der Fremde am Strand - Roman

Blanvalet, 2019

Ein Sommer mit tragischem Ende. Ein Fremder ohne Erinnerung. Zwei Frauen auf der Suche nach der Wahrheit. An einem stürmischen Frühlingst...

Online ár:

4 076 Ft

Eredeti ár: 4 290 Ft

Jewell, Lisa: The Family Upstairs idegen
idegen
Jewell, Lisa

The Family Upstairs

Random House UK Ltd, 2019

'I swear I didn't breathe the whole time I was reading it. Gripping, pacy, brilliantly twisty.' CLARE MACKINTOSH 'Creepy, intricate and u...

Online ár:

4 671 Ft

Eredeti ár: 4 916 Ft

Jewell, Lisa: Invisible Girl idegen
idegen
Jewell, Lisa

Invisible Girl

Random House UK Ltd, 2021

You don't see her. But she sees you. From the #1 bestselling author of The Family Upstairs and Then She Was Gone comes an engrossing, twi...

Online ár:

5 479 Ft

Eredeti ár: 5 767 Ft

Jewell, Lisa: Weil niemand sie sah idegen
idegen
Jewell, Lisa

Weil niemand sie sah - Roman

Blanvalet, 2021

Ein verschwundenes Mädchen und eine tief vergrabene, schreckliche Wahrheit ... Ellie Mack war fünfzehn. Klug, gewitzt, der Liebling ihrer...

Online ár:

4 877 Ft

Eredeti ár: 5 133 Ft

Jewell, Lisa: The Night She Disappeared idegen
idegen
Jewell, Lisa

The Night She Disappeared - the No. 1 bestseller from the author of The Family Upstairs

Random House UK Ltd, 2021

A cold case. An abandoned mansion. A family hiding a terrible secret. Prepare to be hooked . . . 'By far her best thriller yet.' Harlan C...

Online ár:

5 483 Ft

Eredeti ár: 5 771 Ft

Jewell, Lisa: Was damals geschah idegen
idegen
Jewell, Lisa

Was damals geschah - Roman

Blanvalet, 2023

Es ist dein Zuhause. Pass auf, wen du hineinlässt ... In einem großen herrschaftlichen Haus in Londons elegantem Stadtteil Chelsea liegt ...

Online ár:

4 884 Ft

Eredeti ár: 5 141 Ft

Jewell, Lisa: The Family Remains idegen
idegen
Jewell, Lisa

The Family Remains - from the author of the million copy bestseller The Family Upstairs

Random House UK Ltd, 2023

PREPARE TO BE HOOKED . . . * #1 UK SUNDAY TIMES BESTSELLER * * A NEW YORK TIMES BSETSELLER * * OVER 2,000 5 STAR REVIEWS * 'I was ENTHRAL...

Online ár:

5 479 Ft

Eredeti ár: 5 767 Ft

Jewell, Lisa: Was nicht vergessen wurde. Ihr Geheimnis kann nicht für immer begraben bleiben idegen
idegen
Jewell, Lisa

Was nicht vergessen wurde. Ihr Geheimnis kann nicht für immer begraben bleiben - "Fesselnd, einfallsreich, atemberaubend." Tamar Cohen

Ronin-Hörverlag, 2024

Meet the Lamb Family.... London. Juni 2019: Am Ufer der Themse wird ein Beutel mit einem grausigen Fund entdeckt. Menschliche Knochen. An...

Online ár:

6 911 Ft

Eredeti ár: 7 274 Ft

Jewell, Lisa: None of This is True idegen
idegen
Jewell, Lisa

None of This is True - The new addictive psychological thriller from the #1 Sunday Times bestselling author of The Family Upstairs

Random House UK Ltd, 2024

Buy now and prepare to be hooked from the Number One bestselling thriller author of The Family Upstairs. . . * VOTED CRIME NOVEL OF THE Y...

Online ár:

5 475 Ft

Eredeti ár: 5 763 Ft

Jewell, Lisa: Breaking the Dark idegen
idegen
Jewell, Lisa

Breaking the Dark - A Jessica Jones Marvel Crime Novel

Random House UK Ltd, 2024

* The instant Sunday Times bestseller! * Breaking the Dark, the first book in the brand-new Marvel Crime series, introduces fans to a gri...

Online ár:

8 340 Ft

Eredeti ár: 8 778 Ft

Jewell, Lisa: Ralph's Party idegen
idegen
Jewell, Lisa

Ralph's Party - The 25th anniversary edition of the smash-hit story of love, friends and flatshares

Penguin Books Ltd (UK), 2024

25th ANNIVERSARY EDITION OF THE BESTSELLING DEBUT ABOUT A PARTY YOU'LL NEVER FORGET FOR FANS OF ONE DAY AND THE FLAT SHARE 'Addictively r...

Online ár:

5 073 Ft

Eredeti ár: 5 339 Ft

Jewell, Lisa: Don't Let Him In idegen
idegen
Jewell, Lisa

Don't Let Him In

Random House UK Ltd, 2025

PREPARE TO BE HOOKED BY THE GRIPPING NEW THRILLER FROM LISA JEWELL. 'Gripping. Shocking. Masterful.' FREIDA McFADDEN 'Lisa Jewell is a st...

Online ár:

8 340 Ft

Eredeti ár: 8 778 Ft

Jewell, Lisa: Breaking the Dark idegen
idegen
Jewell, Lisa

Breaking the Dark - A Jessica Jones Marvel Crime Novel

Random House UK Ltd, 2025

From the multi-million-copy bestselling author, discover the gripping Sunday Times bestseller and gritty detective novel, the first book ...

Online ár:

5 080 Ft

Eredeti ár: 5 347 Ft

Jewell, Lisa: La famiglia del piano di sopra idegen
idegen
Jewell, Lisa

La famiglia del piano di sopra

BEAT, 2023

Cheyne Walk è una delle strade più eleganti di Chelsea, il quartiere in cui vive la buona società londinese. I suoi appartamenti, tuttavi...

Online ár:

9 489 Ft

Eredeti ár: 9 988 Ft

Lisa Jewell: A magyar nyelvtan antikvár
antikvár

A magyar nyelvtan

Fiume Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Könyvmíves Könyvkiadó, 2003

Online ár:

1 250 Ft

Lisa Jewell: Vince és Joy antikvár
antikvár

Vince és Joy

Ulpius-ház, 2009

Emlékeznek az első csók ízére? Emlékeznek, hogy azt kérdezték maguktól, vajon ő az Igazi? És emlékeznek az első fájdalmas szakításra? V...

 

940 Ft - 1 999 Ft

Lisa Jewell: A férfi titka antikvár
antikvár

A férfi titka

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2018

Mindenkinek vannak titkai. Mi történik, ha nem emlékszel a titkaidra? "- Mióta ül idekint? - Tegnap érkeztem. - Honnan jött? - Foga...

 

4 990 Ft - 29 990 Ft

Lisa Jewell: The Family Upstairs antikvár
antikvár

The Family Upstairs

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 2022

Soon after her twenty-fifth birthday, Libby Jones returns home from work to find the letter she’s been waiting for her entire life. She r...

Online ár:

4 790 Ft

Lisa Jewell: Ralph bulija + Harmincasok... és Utána Semmi?  (2 kötet 📚) antikvár
antikvár

Ralph bulija + Harmincasok... és Utána Semmi? (2 kötet 📚)

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Vénusz & Mars, 2003

Online ár:

1 990 Ft

Lisa Jewell: A fenti lakók antikvár
antikvár

A fenti lakók

21. Század Kiadó, 2021

Sunday Times #1 Bestseller London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőbe...

 

4 190 Ft - 23 490 Ft

Lisa Jewell: Az éjjel, amikor eltűnt antikvár
antikvár

Az éjjel, amikor eltűnt

21. Század Kiadó, 2022

RICHARD & JUDY KÖNYVKLUB Őrületesen feszült. Imádtam. - Lee Child Atyaúristen! Lisa Jewell nem szórakozik. Ez HIHETETLENÜL jó volt...

 

8 890 Ft - 10 990 Ft

Lisa Jewell, Ford.: M. Szabó Csilla: 15 perc hírnév (Saját képpel) antikvár
antikvár

15 perc hírnév (Saját képpel)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pannonica Kiadó, 2004

Bee Bearhorn elénekelt 1985-ben egy számot, amely hosszú ideig vezette a slágerlistákat, ám azután soha többé nem hallatott magáról. Tize...

Online ár:

1 490 Ft

Lisa Jewell: A föld nyelte el antikvár
antikvár

A föld nyelte el

21. Század Kiadó, 2023

#1 New York Times Bestseller "Csontig hatoló feszültség." (People) "Tökéletes kikapcsolódás." (Bustle) Ellie Mack egyszerűen tökél...

 

18 990 Ft - 19 900 Ft

Lisa Jewell: Thirty-nothing antikvár

 

3 190 Ft - 3 490 Ft

Lisa Jewell: A megmaradt lakók antikvár
antikvár

A megmaradt lakók

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

21. Század Kiadó, 2023

Vannak titkok, amiket nem lehet eltemetni New York Times Bestseller Gyors tempójú, agyafúrt a cselekmény. Első oldaltól az utolsóig...

Online ár:

4 390 Ft

Lisa Jewell: Thirtynothing antikvár
antikvár

Thirtynothing

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 2000

"What did you do with the rabbit?" Not a surefire line to seduce a woman perhaps but when Dig Ryan bumps into his first love after a 12-y...

Online ár:

3 490 Ft

Lisa Jewell: Watching You antikvár
antikvár

Watching You

Arrow Books, 2018

 

9 890 Ft - 9 990 Ft

Lisa Jewell: 3 db Lisa Jewell regény: / Ralph bulija / Harmincasok...és utána semmi? / A házibarát / antikvár
antikvár

3 db Lisa Jewell regény: / Ralph bulija / Harmincasok...és utána semmi? / A házibarát /

GreenBook Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Pannonica Kiadó

Online ár:

4 990 Ft

Sophie Gee, Lisa Jewell, Sylvia Day, Jean-Pierre Montcassen: 4 db. romantikus regény (Botrányos viszonyok + Vince & Joy + Melléd láncolva + Szamuráj és gésa) antikvár

Online ár:

2 980 Ft

Lisa Jewell, Mackenzie Lee: 2 db Marvel regény: Marvel: Loki - A csínytevő sorsa + Áttörni a sötétségen - Jessica Jones antikvár
antikvár

2 db Marvel regény: Marvel: Loki - A csínytevő sorsa + Áttörni a sötétségen - Jessica Jones

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

hibátlan, olvasatlan példány

Kolibri Kiadó, 2025

Marvel: Loki - A csínytevő sorsa A KÉRDÉS, MELY ÉVSZÁZADOK ÓTA MÉRGEZ MINKET: VAJON KÉPESEK VAGYUNK MEGVÁLTOZTATNI A SORSUNKAT? Még m...

Online ár:

6 290 Ft

Lisa Jewell: Vince and Joy, the love story of a lifetime antikvár
antikvár

Vince and Joy, the love story of a lifetime

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 2005

Online ár:

1 990 Ft

Lisa Jewell: Ralph's Party antikvár
antikvár

Ralph's Party

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 1999

Online ár:

2 990 Ft

Lisa Jewell: One-Hit Wonder antikvár
antikvár

One-Hit Wonder

Oskola Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 2001

The star of Lisa Jewell's latest novel, One-Hit Wonder is a young, painfully self-obsessed, single British woman. When I agreed to review...

Online ár:

2 990 Ft

Lisa Jewell: Vince & Joy antikvár
antikvár

Vince & Joy

Penguin Books, 2005

Vince & Joy Remember having sex for the very first time? Remember thinking: this is The One? Remember life getting in the way...? R...

 

1 490 Ft - 1 590 Ft

Lisa Jewell: Ralph's Party antikvár
antikvár

Ralph's Party

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 1999

Meet the residents of 31 almanac road in a romantic, engrossing novel that takes you up the garden path, through the front door and into ...

Online ár:

2 820 Ft

Lisa Jewell: 31 Dream Street antikvár
antikvár

31 Dream Street

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin English, 2007

Leah and Toby have lived across the street from one another for years without meeting ... and Leah has been itching to peek behind the fr...

Online ár:

6 990 Ft

Lisa Jewell: A Friend of the Family antikvár
antikvár

A Friend of the Family

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Headline, 2019

Brothers Tony, Sean, and Ned had the perfect upbringing, but now that they are grown up, real life is starting to get in the way. Tony’s ...

Online ár:

4 800 Ft

Lisa Jewell: A Friend of the Family antikvár
antikvár

A Friend of the Family

Penguin Reference Books, 2004

Meet the Londons, a family in need of a friend ... Gerry and Bernie London are proud parents of Tony, Sean and Ned, three wayward lads w...

 

1 890 Ft - 2 500 Ft

Lisa Jewell: Vince og Joy antikvár
antikvár

Vince og Joy

Bagolyfészek Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gyldendal, 2006

Vince er lite tilfreds med tilværelsen. Han har mange venner, ok jobb og deler leilighet med en kamerat. Men han har ingen kjæreste. Han ...

Online ár:

3 990 Ft

Lisa Jewell: 15 perc hírnév antikvár
antikvár

15 perc hírnév

Bagolyfészek Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Vénusz & Mars, 2004

Online ár:

1 490 Ft

Lisa Jewell: 15 perc hírnév antikvár
antikvár

15 perc hírnév

Pannonica Kiadó, 2004

Bee Bearhorn elénekelt 1985-ben egy számot, amely hosszú ideig vezette a slágerlistákat, ám azután soha többé nem hallatott magáról. Tize...

 

1 160 Ft - 1 390 Ft

Lisa Jewell: Harmincasok... és utána semmi? antikvár

 

1 450 Ft - 1 490 Ft

Lisa Jewell: Harmincasok...és utána semmi antikvár

 

940 Ft - 1 300 Ft

Lisa Jewell: Harmincasok...és utána semmi? antikvár
antikvár

Harmincasok...és utána semmi?

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pannonica Kiadó, 2003

Előfordult már veled, hogy eltűnődtél, vajon mi történhetett az első szerelmeddel? Képzeld el, hogy összefutsz vele az utcán tizenkét évv...

Online ár:

1 790 Ft

Lisa Jewell: Ralph bulija antikvár
antikvár

Ralph bulija

Ismerkedjünk meg az Almanac út 31. lakóival! Sétáljunk oda a bejárati ajtóhoz, lépjünk be a házba és az életükbe! Ralph és Smith, két tes...

 

1 050 Ft - 3 190 Ft

Lisa Jewell: A férfi titka e-Könyv
e-Könyv

A férfi titka

Művelt Nép Könyvkiadó, 2018

Mindenkinek vannak titkai. Mi történik, ha nem emlékszel a titkaidra? "- Mióta ül idekint? - Tegnap érkeztem. - Honnan jött? - Foga...

Online ár:

3 490 Ft

Lisa Jewell: A fenti lakók e-Könyv
e-Könyv

A fenti lakók

21. Század Kiadó, 2021

Sunday Times #1 Bestseller. London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcs...

Online ár:

2 590 Ft

Lisa Jewell: Az éjjel, amikor eltűnt e-Könyv
e-Könyv

Az éjjel, amikor eltűnt

21. Század Kiadó, 2022

RICHARD & JUDY KÖNYVKLUBŐrületesen feszült. Imádtam. –  Lee ChildAtyaúristen! Lisa Jewell nem szórakozik. Ez HIHETETLENÜL jó vol...

Online ár:

2 690 Ft

Lisa Jewell: A föld nyelte el e-Könyv
e-Könyv

A föld nyelte el

21. Század Kiadó, 2023

#1 New York Times Bestseller "Csontig hatoló feszültség." (People) "Tökéletes kikapcsolódás." (Bustle) Ellie Mack egyszerű...

Online ár:

2 990 Ft

Lisa Jewell: A megmaradt lakók e-Könyv
e-Könyv

A megmaradt lakók

21. Század Kiadó, 2023

#1 New York Times Bestseller Vannak titkok, amiket nem lehet eltemetni Gyors tempójú, agyafúrt a cselekmény. Első oldaltól az u...

Online ár:

2 990 Ft

Lisa Jewell: Ebből egy szó sem igaz e-Könyv
e-Könyv

Ebből egy szó sem igaz

21. Század Kiadó, 2025

A föld nyelte el és A fenti lakók szerzőjétől   Ennyi hazugság az életébe kerülhet   New York Times Bestseller #1 &nb...

Kiadói ár:

4 290 Ft

Lisa Jewell: The Third Wife idegen
idegen

The Third Wife

RANDOM HOUSE UK, 2015

In the early hours of an April morning, Maya stumbles into the path of an oncoming bus. A tragic accident? Or suicide? Her grief-strick...

Online ár:

2 797 Ft

Eredeti ár: 3 290 Ft

Lisa Jewell: Harmincasok... és utána semmi? könyv

 

Előjegyezhető

Lisa Jewell: A férfi titka könyv
könyv

A férfi titka

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2018

Mindenkinek vannak titkai. Mi történik, ha nem emlékszel a titkaidra? "- Mióta ül idekint? - Tegnap érkeztem. - Honnan jött? - Foga...

 

Előjegyezhető

Lisa Jewell: Az éjjel, amikor eltűnt könyv
könyv

Az éjjel, amikor eltűnt

21. Század Kiadó, 2022

RICHARD & JUDY KÖNYVKLUB Őrületesen feszült. Imádtam. - Lee Child Atyaúristen! Lisa Jewell nem szórakozik. Ez HIHETETLENÜL jó volt...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára