Jodi Picoult szerző

Jodi Picoult

Jodi Lynn Picoult a Long Island-i Nesconsetben született, és ott is nevelkedett öccsével együtt. Első könyvét ötéves korában írta, melynek címe A rák, aki félreértette volt. A Princetoni Egyetemre járt, ahol írást tanult. Az egyetemi évek alatt két novellát is publikált a Seventeen magazinban. 1987-ben szerezte meg diplomáját. Miután végzett, többféle munkába is belefogott: többek között szövegkönyvek szerkesztésébe, nyolcadik osztályos irodalom tanításba, de dolgozott a Wall Streeten is. Mesterszintű tanári diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, feleségül ment Tim Van Leerhez, akivel a Princetonon ismerkedett meg, és megszületett első gyermeke. A New Hampsire-i Hanoverben élnek. Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek. Eddigi legnagyobb sikere a Tizenkilenc perc, amely 2007-ben jelent meg, és sokáig állt a New York Times sikerlistájának első helyén. Miután már sikeres írónak számított, ő lett a DCC képregények harmadik szériás Wonder Woman sorozatának írója, rögtön Allan Heinberg után. Első alkotása 2007. március 28-án jelent meg, az utolsó pedig június 27-én. Hétvégéken nem ír, azt teljesen a családjának szenteli, de azt leszámítva teljesen munkamániás. Gyorsan dolgozik: körülbelül kilenc hónap alatt ír meg egy könyvet. Könyvei hitelesebbé tételéért sok mindent megtett már: a The Pact kedvéért bevonult egy napra a börtönbe, a Plain Truth című alkotásáért egy hétig együtt élt egy amish családdal, és megtanulta, hogyan kell tehenet fejni, a Second Glance-ért még a szellemvadászatra is hajlandó volt, a The tenth Circle alkotási folyamata alatt pedig Alaszkába utazott egy eszkimó faluba, ahol végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt.

Jodi Picoult művei - 2. oldal

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Jodi Picoult: Nineteen Minutes PB antikvár
    antikvár

    Nineteen Minutes PB

    Hodder and Stoughton Ltd., 2008

    Sterling is a small, ordinary New Hampshire town where nothing ever happens - until a student enters the local high school with an arsena...

     

    4 990 Ft

  • Jodi Picoult: A Spark of Light antikvár
    antikvár

    A Spark of Light

    Vonnegut Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder and Stoughton Ltd., 2019

    The Center for women's reproductive health offers a last chance at hope - but nobody ends up there by choice. Its very existence is co...

    Online ár:

    4 990 Ft

  • Jodi Picoult: Szívverés antikvár
    antikvár

    Szívverés

    Nosztalgia Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2019

    Mit kell egy nőnek magától értetődően feláldoznia gyermekeiért, családjáért? Mi az, amit még szülőként sem adhat fel? Megilleti a nőt az ...

    Online ár:

    5 000 Ft

  • Jodi Picoult: Egyszerű igazság antikvár
    antikvár

    Egyszerű igazság

    Athenaeum Kiadó

    Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

     

    5 000 Ft - 8 990 Ft

  • Picoult, Jodi: Wish You Were Here idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Wish You Were Here - A Novel

    Penguin Random House LLC, 2022

    Borító ár:

    5 095 Ft

  • Jodi Picoult: Elrabolt az apám antikvár
    antikvár

    Elrabolt az apám

    Athenaeum Kiadó

    A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvö...

     

    5 140 Ft - 5 499 Ft

  • Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi: Mad Honey idegen
    idegen
    Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi

    Mad Honey

    Hachette UK, 2023

    Borító ár:

    5 479 Ft

  • Picoult, Jodi: My Sister's Keeper idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    My Sister's Keeper

    Hachette UK, 2013

    Borító ár:

    5 490 Ft

  • Jodi Picoult, Finneyboylan, Jennifer: Bódító méz könyv
    könyv

    Bódító méz

    Athenaeum Kiadó, 2023

    Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt? Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja f...

    Borító ár:

    5 499 Ft

  • Jodi Picoult - Jennifer Finney Boylan: Bódító méz e-hangoskönyv
    e-hangoskönyv

    Bódító méz

    Athenaeum Hangoskönyvek, 2025

    Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt?Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja fé...

    Online ár:

    5 499 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name

    Penguin Random House UK, 2025

    Borító ár:

    5 501 Ft

  • Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi: Mad Honey idegen
    idegen
    Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi

    Mad Honey - A Novel

    Penguin Random House LLC, 2023

    Borító ár:

    5 505 Ft

  • Picoult, Jodi: Neunzehn Minuten idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Neunzehn Minuten

    Bonnier Media Deutschland, 2009

    'Es ist vorbei, sagte er. Doch das war es nicht, es fing gerade erst an.' Nach seiner unaussprechlichen Bluttat in der Sterling Highschoo...

    Borító ár:

    5 701 Ft

  • Picoult, Jodi: Handle With Care idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Handle With Care

    Hachette UK, 2014

    Borító ár:

    5 712 Ft

  • Jodi Picoult: Small Great Things antikvár
    antikvár

    Small Great Things

    Vonnegut Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder and Stoughton Ltd., 2017

    Ruth Jefferson is a labor and delivery nurse at a Connecticut hospital with more than twenty years' experience. During her shift, Ruth be...

    Online ár:

    5 890 Ft

  • Jodi Picoult: A bálna éneke antikvár
    antikvár

    A bálna éneke

    A Hely Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2026

    "Picoult sodró lendületű regényei rosszul működő családokról, árulásról és jóvátételről mesélnek... Picoult kivételes módon ábrázolja a f...

    Online ár:

    5 900 Ft

  • Picoult, Jodi: The Pact idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Pact

    Hachette UK, 2013

    Borító ár:

    5 901 Ft

  • Picoult, Jodi: Picture Perfect idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Picture Perfect

    Hachette UK, 2017

    Borító ár:

    5 904 Ft

  • Picoult, Jodi: Plain Truth idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Plain Truth

    Hachette UK, 2017

    Borító ár:

    5 904 Ft

  • Picoult, Jodi: The Storyteller idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Storyteller

    Hachette UK, 2020

    Borító ár:

    5 908 Ft

  • Picoult, Jodi: Nineteen Minutes idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Nineteen Minutes

    Hachette UK, 2013

    Borító ár:

    5 915 Ft

  • Jodi Picoult: Elrabolt az apám antikvár
    antikvár

    Elrabolt az apám

    Mike és Tsa Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2014

    A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben van: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vől...

    Online ár:

    5 990 Ft

  • Jodi Picoult: Nem ér a nevem könyv
    könyv

    Nem ér a nevem

    Athenaeum Kiadó, 2024

    Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el ő...

    Borító ár:

    5 999 Ft

  • Jodi Picoult: Nem ér a nevem e-hangoskönyv
    e-hangoskönyv

    Nem ér a nevem

    Athenaeum Hangoskönyvek, 2026

    Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el ő...

    Kiadói ár:

    5 999 Ft

  • Jodi Picoult: Ítélet antikvár
    antikvár

    Ítélet

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosb...

     

    6 000 Ft - 7 790 Ft

  • Jodi Picoult: Tizenkilenc perc antikvár
    antikvár

    Tizenkilenc perc

    Athenaeum Kiadó

    A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inká...

     

    6 200 Ft - 7 090 Ft

  • Jodi Picoult: Apró csodák antikvár
    antikvár

    Apró csodák

    Athenaeum Kiadó, 2017

    Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követőe...

     

    6 600 Ft - 9 990 Ft

  • Jodi Picoult: A bálna éneke könyv
    könyv

    A bálna éneke - Regény öt hangra

    Athenaeum Kiadó, 2026

    "Picoult sodró lendületű regényei rosszul működő családokról, árulásról és jóvátételről mesélnek... Picoult kivételes módon ábrázolja a f...

    Kiadói ár:

    6 999 Ft

  • Picoult, Jodi: Wir schreiben unsere Namen in den Wind idegen

    Borító ár:

    7 353 Ft

  • Picoult, Jodi: Second Glance idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Second Glance

    Washington Square Press, 2008

    Borító ár:

    7 713 Ft

  • Picoult, Jodi: The Tenth Circle idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Tenth Circle

    Atria Books, 2006

    Borító ár:

    7 716 Ft

  • Picoult, Jodi: Wish You Were Here idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Wish You Were Here

    Hachette UK, 2021

    Borító ár:

    7 931 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name - A Novel

    Penguin Random House LLC, 2024

    Borító ár:

    7 981 Ft

  • Picoult, Jodi: Nineteen Minutes idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Nineteen Minutes

    Simon + Schuster LLC, 2008

    Borító ár:

    8 119 Ft

  • Picoult, Jodi: Hollow Bones idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Hollow Bones

    Penguin Random House UK, 2026

    Borító ár:

    9 162 Ft

  • Picoult, Jodi: Small Great Things (10th Anniversary Deluxe Edition)  idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Small Great Things (10th Anniversary Deluxe Edition) 

    Penguin Random House LLC, 2026

    Borító ár:

    14 042 Ft

  • Jodi Picoult: Házirend antikvár
    antikvár

    Házirend

    Athenaeum Kiadó

    Amerika legnépszerűbb írónőjének új regénye Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociál...

     

    14 790 Ft - 14 990 Ft

  • Jodi Picoult: Leaving Time idegen
    idegen

    Leaving Time

    RANDOM HOUSE US, 2015

    In her most gripping mystery since House Rules, Jodi Picoult brings us a powerful story of a young girl's determination to uncover the tr...

    Borító ár:

    2 290 Ft

  • Jodi Picoult: Ítélet könyv
    könyv

    Ítélet

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosb...

    Borító ár:

    3 999 Ft

  • Jodi Picoult: A tizedik kör könyv
    könyv

    A tizedik kör

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A lányod azt állítja: megerőszakolták. Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. MIT TESZEL? Daniel Stone egyedüli fehér gyerekk...

    Borító ár:

    3 999 Ft

  • Jodi Picoult: Elrabolt az apám könyv
    könyv

    Elrabolt az apám

    Athenaeum Kiadó, 2018

    Előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta önmagáról, hogy elveszett? A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben va...

    Borító ár:

    3 999 Ft

  • Jodi Picoult: Vezeklés könyv
    könyv

    Vezeklés

    Athenaeum Kiadó, 2018

    Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

    Borító ár:

    3 999 Ft

  • Jodi Picoult: A két út könyve könyv
    könyv

    A két út könyve

    Athenaeum Kiadó, 2021

    A döntéseink időnként meglepő utakra terelnek. Dawn mindent tud a halálról - legalábbis ebben a hitben él. Hospice-dúlaként segíti a b...

    Borító ár:

    4 499 Ft

  • Jodi Picoult: Handle with Care idegen
    idegen

    Handle with Care

    Hodder and Stoughton Ltd., 2009

    Charlotte O'Keefe's beautiful, much-longed-for, adored daughter Willow is born with osteogenesis imperfecta - a very severe form of britt...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: The Storyteller idegen
    idegen

    The Storyteller

    Hodder and Stoughton Ltd., 2013

    Sage Singer has a past that makes her want to hide from the world. Sleeping by day and working in a bakery by night, she kneads her emoti...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: My Sister's Keeper idegen
    idegen

    My Sister's Keeper - The Only Way to Save Your Daughter Is to Sacrifice Her Sister

    Hodder and Stoughton Ltd., 2008

    Sara Fitzgerald's daughter Kate is just two years old when she is diagnosed with a rare form of leukaemia. Reeling with the helpless shoc...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Keeping Faith idegen
    idegen

    Keeping Faith - You don't believe in god. But your daughter is talking to angels

    Hodder and Stoughton Ltd., 2008

    For the second time in her marriage, Mariah White catches her husband with another woman, and Faith, their seven-year-old daughter, witn...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Second Glance idegen
    idegen

    Second Glance

    Hodder and Stoughton Ltd., 2007

    When a plot of land is being developed in Vermont against the will of a local Native American tribe, strange things begin to happen - an...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: The Tenth Circle idegen
    idegen

    The Tenth Circle

    Pocket, 2014

    Fourteen-year-old Trixie Stone is in love for the first time. She's also a straight-A high school student, pretty and popular, and the li...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Lone Wolf idegen
    idegen

    Lone Wolf

    Hodder and Stoughton Ltd., 2012

    On an icy winter night, a terrible accident forces a family divided to come together and make a fateful decision. Cara, once protected by...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Elrabolt az apám könyv
    könyv

    Elrabolt az apám

    Athenaeum Kiadó, 2011

    A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben van: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vől...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Szívtől szívig könyv
    könyv

    Szívtől szívig

    Athenaeum Kiadó, 2009

    June Nealon második gyermekét várja, boldogan él családjával New Hampshire-i otthonukban. Élete egy pillanat alatt omlik össze, amikor Sh...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: A nővérem húga könyv
    könyv

    A nővérem húga

    Athenaeum Kiadó, 2012

    Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Törékeny könyv
    könyv

    Törékeny

    Athenaeum Kiadó, 2012

    Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is szü...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Házirend könyv
    könyv

    Házirend

    Athenaeum Kiadó, 2011

    Amerika legnépszerűbb írónőjének új regénye Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociál...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Csodalány könyv
    könyv

    Csodalány

    Athenaeum Kiadó, 2016

    Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Vezeklés könyv
    könyv

    Vezeklés - Átírhatja a múlt a jövőt?

    Athenaeum Kiadó, 2014

    Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Gyere haza könyv
    könyv

    Gyere haza

    Athenaeum Kiadó, 2012

    Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak ...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Egyszerű igazság könyv
    könyv

    Egyszerű igazság

    Athenaeum Kiadó, 2013

    Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

     

    Előjegyezhető

  • Jodi Picoult: Találj rám! könyv
    könyv

    Találj rám!

    Athenaeum Kiadó, 2014

    A világ tele van olyan emberekkel, akiket senki más nem lát. A Szelíd vadak folytatódik! Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában ...

     

    Előjegyezhető

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Borító ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Fogyasztói ár: kedvezmény nélküli ár

Kedvezményes ár: a dolgozói kedvezménnyel csökkentett ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Borító ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Fogyasztói ár: kedvezmény nélküli ár

Kedvezményes ár: a dolgozói kedvezménnyel csökkentett ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára