Jodi Picoult szerző

Jodi Picoult

Jodi Lynn Picoult a Long Island-i Nesconsetben született, és ott is nevelkedett öccsével együtt. Első könyvét ötéves korában írta, melynek címe A rák, aki félreértette volt. A Princetoni Egyetemre járt, ahol írást tanult. Az egyetemi évek alatt két novellát is publikált a Seventeen magazinban. 1987-ben szerezte meg diplomáját. Miután végzett, többféle munkába is belefogott: többek között szövegkönyvek szerkesztésébe, nyolcadik osztályos irodalom tanításba, de dolgozott a Wall Streeten is. Mesterszintű tanári diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, feleségül ment Tim Van Leerhez, akivel a Princetonon ismerkedett meg, és megszületett első gyermeke. A New Hampsire-i Hanoverben élnek. Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek. Eddigi legnagyobb sikere a Tizenkilenc perc, amely 2007-ben jelent meg, és sokáig állt a New York Times sikerlistájának első helyén. Miután már sikeres írónak számított, ő lett a DCC képregények harmadik szériás Wonder Woman sorozatának írója, rögtön Allan Heinberg után. Első alkotása 2007. március 28-án jelent meg, az utolsó pedig június 27-én. Hétvégéken nem ír, azt teljesen a családjának szenteli, de azt leszámítva teljesen munkamániás. Gyorsan dolgozik: körülbelül kilenc hónap alatt ír meg egy könyvet. Könyvei hitelesebbé tételéért sok mindent megtett már: a The Pact kedvéért bevonult egy napra a börtönbe, a Plain Truth című alkotásáért egy hétig együtt élt egy amish családdal, és megtanulta, hogyan kell tehenet fejni, a Second Glance-ért még a szellemvadászatra is hajlandó volt, a The tenth Circle alkotási folyamata alatt pedig Alaszkába utazott egy eszkimó faluba, ahol végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt.

Jodi Picoult művei

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Jodi Picoult: A tizedik kör könyv
    könyv

    A tizedik kör

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A lányod azt állítja: megerőszakolták. Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. MIT TESZEL? Daniel Stone egyedüli fehér gyerekk...

    Online ár:

    3 400 Ft

    Eredeti ár: 3 999 Ft

  • Jodi Picoult: A nővérem húga könyv
    könyv

    A nővérem húga

    Athenaeum Kiadó, 2021

    Ha nincs másod, csak egy kalapács, akkor mindent szögnek nézel Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikus...

    Online ár:

    3 655 Ft

    Eredeti ár: 4 299 Ft

  • Jodi Picoult: Elrabolt az apám könyv
    könyv

    Elrabolt az apám

    Athenaeum Kiadó, 2018

    Előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta önmagáról, hogy elveszett? A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben va...

    Online ár:

    3 400 Ft

    Eredeti ár: 3 999 Ft

  • Jodi Picoult: Ítélet könyv
    könyv

    Ítélet

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosb...

    Online ár:

    3 400 Ft

    Eredeti ár: 3 999 Ft

  • Jodi Picoult: Vezeklés könyv
    könyv

    Vezeklés

    Athenaeum Kiadó, 2018

    Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

    Online ár:

    3 400 Ft

    Eredeti ár: 3 999 Ft

  • Jodi Picoult: Második látásra könyv
    könyv

    Második látásra

    Athenaeum Kiadó, 2021

    Jodi Picoult váratlan fordulatokkal teli regénye az emberi sorsról, a szenvedélyről, a bűnről és a megváltásról Vermont államban egy kis...

    Online ár:

    3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 499 Ft

  • Jodi Picoult: A két út könyve könyv
    könyv

    A két út könyve

    Athenaeum Kiadó, 2021

    A döntéseink időnként meglepő utakra terelnek. Dawn mindent tud a halálról - legalábbis ebben a hitben él. Hospice-dúlaként segíti a b...

    Online ár:

    3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 499 Ft

  • Jodi Picoult: Bár itt lennél könyv
    könyv

    Bár itt lennél

    Athenaeum Kiadó, 2022

    Diana O'Toole eltervezte az életét. Mire betölti a harmincat, kimondja a boldogító igent, harmincöt évesen a férjével és két gyerekkel Ne...

    Online ár:

    3 655 Ft

    Eredeti ár: 4 299 Ft

  • Jodi Picoult, Finneyboylan, Jennifer: Bódító méz könyv
    könyv

    Bódító méz

    Athenaeum Kiadó, 2023

    Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt? Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja f...

    Online ár:

    4 675 Ft

    Eredeti ár: 5 499 Ft

  • Jodi Picoult: Nem ér a nevem könyv
    könyv

    Nem ér a nevem

    Athenaeum Kiadó, 2024

    Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el ő...

    Online ár:

    5 100 Ft

    Eredeti ár: 5 999 Ft

  • Jodi Picoult: A bálna éneke könyv
    könyv

    A bálna éneke - Regény öt hangra

    Athenaeum Kiadó, 2026

    "Picoult sodró lendületű regényei rosszul működő családokról, árulásról és jóvátételről mesélnek... Picoult kivételes módon ábrázolja a f...

    Online ár:

    6 300 Ft

    Kiadói ár: 6 999 Ft

  • Picoult, Jodi: Nineteen Minutes idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Nineteen Minutes

    Hachette UK, 2013

    THE INTERNATIONAL BESTSELLER<BR>'Incredibly thought-provoking Sun<BR><BR>After years of cruel bullying from his classma...

    Online ár:

    5 447 Ft

    Eredeti ár: 5 733 Ft

  • Picoult, Jodi: The Storyteller idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Storyteller

    Hachette UK, 2020

    Online ár:

    5 058 Ft

    Eredeti ár: 5 324 Ft

  • Picoult, Jodi: Bis ans Ende der Geschichte idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Bis ans Ende der Geschichte

    Penguin Random House GmbH, 2016

    Sage Singer ist eine junge, leidenschaftliche Bäckerin. Als sie den allseits beliebten pensionierten Lehrer Josef Weber kennenlernt, entw...

    Online ár:

    3 919 Ft

    Eredeti ár: 4 125 Ft

  • Picoult, Jodi: Handle With Care idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Handle With Care

    Hachette UK, 2014

    THE SUNDAY TIMES NUMBER ONE BESTSELLER<BR>'Superb, many stranded and grimly topical' The Times<BR><BR>Five years ago, C...

    Online ár:

    5 439 Ft

    Eredeti ár: 5 725 Ft

  • Picoult, Jodi: My Sister's Keeper idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    My Sister's Keeper

    Hachette UK, 2013

    Online ár:

    5 041 Ft

    Eredeti ár: 5 306 Ft

  • Picoult, Jodi: Die Spuren meiner Mutter idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Die Spuren meiner Mutter

    Penguin Random House GmbH, 2017

    Die dreizehnjährige Jenna sucht ihre Mutter, die nach einem tragischen Vorfall im Elefantenreservat von New Hampshire spurlos verschwand....

    Online ár:

    3 913 Ft

    Eredeti ár: 4 118 Ft

  • Picoult, Jodi: The Pact idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Pact

    Hachette UK, 2013

    Online ár:

    5 052 Ft

    Eredeti ár: 5 317 Ft

  • Picoult, Jodi: Nineteen Minutes idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Nineteen Minutes

    Simon + Schuster LLC, 2008

    Online ár:

    7 354 Ft

    Eredeti ár: 7 741 Ft

  • Picoult, Jodi: Picoult, J: Wish You Were Here idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Picoult, J: Wish You Were Here

    Hodder And Stoughton Ltd., 2021

    'A powerfully evociative story of the resilience and triumph of the human spirit' Taylor Jenkins Reid Diana O'Toole's life is going perfe...

    Online ár:

    7 652 Ft

    Eredeti ár: 8 054 Ft

  • Picoult, Jodi: Der Funke des Lebens idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Der Funke des Lebens - Roman. New-York-Times-Bestseller Nr.1

    Penguin Random House GmbH, 2022

    Online ár:

    4 681 Ft

    Eredeti ár: 4 927 Ft

  • Picoult, Jodi: Wish You Were Here idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Wish You Were Here - A Novel

    Penguin Random House LLC, 2022

    Online ár:

    4 660 Ft

    Eredeti ár: 4 905 Ft

  • Picoult, Jodi: Umwege des Lebens idegen

    Online ár:

    4 671 Ft

    Eredeti ár: 4 916 Ft

  • Picoult, Jodi: Neunzehn Minuten idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Neunzehn Minuten

    Bonnier Media Deutschland, 2009

    'Es ist vorbei, sagte er. Doch das war es nicht, es fing gerade erst an.' Nach seiner unaussprechlichen Bluttat in der Sterling Highschoo...

    Online ár:

    5 433 Ft

    Eredeti ár: 5 718 Ft

  • Picoult, Jodi: Ich wünschte, du wärst hier idegen

    Online ár:

    4 668 Ft

    Eredeti ár: 4 913 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name

    Penguin Random House UK, 2024

    Online ár:

    7 980 Ft

    Eredeti ár: 8 400 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name - A Novel

    Penguin Random House LLC, 2024

    #1 NEW YORK TIMES BESTSELLER • From the co-author of Mad Honey comes an “inspiring” (Elle) novel about two women, c...

    Online ár:

    7 607 Ft

    Eredeti ár: 8 007 Ft

  • Picoult, Jodi: Wir schreiben unsere Namen in den Wind idegen

    Online ár:

    7 011 Ft

    Eredeti ár: 7 380 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name

    Penguin Random House UK, 2025

    Online ár:

    5 055 Ft

    Eredeti ár: 5 321 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name - A Novel

    Penguin Random House LLC, 2025

    Online ár:

    4 879 Ft

    Eredeti ár: 5 135 Ft

  • Picoult, Jodi: Small Great Things (10th Anniversary Deluxe Edition)  idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Small Great Things (10th Anniversary Deluxe Edition) 

    Penguin Random House LLC, 2026

    Online ár:

    12 814 Ft

    Eredeti ár: 13 488 Ft

  • Picoult, Jodi: House Rules idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    House Rules

    Atria Books, 2010

    Online ár:

    7 378 Ft

    Eredeti ár: 7 766 Ft

  • Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi: Mad Honey idegen
    idegen
    Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi

    Mad Honey

    Hachette UK, 2022

    Online ár:

    7 580 Ft

    Eredeti ár: 7 978 Ft

  • Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi: Mad Honey idegen
    idegen
    Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi

    Mad Honey

    Hachette UK, 2023

    *THE SUNDAY TIMES BESTSELLER*<BR><BR>'Emotional and enlightening' WOMAN & HOME<BR>'The twist halfway through is a jaw-t...

    Online ár:

    5 222 Ft

    Eredeti ár: 5 496 Ft

  • Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney: Picoult, J: Mad Honey idegen
    idegen
    Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney

    Picoult, J: Mad Honey - A Novel

    Random House LLC US, 2023

    NEW YORK TIMES BESTSELLER • “Alternatingly heart-pounding and heartbreaking. This collaboration between two best-selling authors seamless...

    Online ár:

    4 203 Ft

    Eredeti ár: 4 424 Ft

  • Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi: Mad Honey idegen
    idegen
    Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi

    Mad Honey - A Novel

    Penguin Random House LLC, 2023

    Online ár:

    5 058 Ft

    Eredeti ár: 5 324 Ft

  • Finney Boylan, Jennifer - Picoult, Jodi: Wildhonig idegen
    idegen
    Finney Boylan, Jennifer - Picoult, Jodi

    Wildhonig - Roman. Der New York Times Bestseller "Mitreißend und herzzerreißend" Washington Post

    Penguin Random House GmbH, 2024

    Online ár:

    7 008 Ft

    Eredeti ár: 7 376 Ft

  • Jodi Picoult: Találj rám! antikvár
    antikvár

    Találj rám!

    Athenaeum Kiadó, 2014

    A világ tele van olyan emberekkel, akiket senki más nem lát. A Szelíd vadak folytatódik! Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában ...

     

    3 790 Ft - 4 990 Ft

  • Jodi Picoult: Tizenkilenc perc antikvár
    antikvár

    Tizenkilenc perc

    Könyvbogár Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2008

    Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát... Tizenkilenc perc...

    Online ár:

    13 500 Ft

  • Jodi Picoult: Leaving Time antikvár
    antikvár

    Leaving Time

    Németvölgyi Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder and Stoughton Ltd., 2015

    In her most gripping mystery since House Rules, Jodi Picoult brings us a powerful story of a young girl's determination to uncover the tr...

    Online ár:

    4 790 Ft

  • Jodi Picoult: Csodalány antikvár
    antikvár

    Csodalány

    Athenaeum Kiadó

    Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében...

     

    2 290 Ft - 2 990 Ft

  • Jodi Picoult, Samantha van Leer: Sorok között antikvár
    antikvár

    Sorok között

    Athenaeum Kiadó, 2016

    Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek va...

     

    4 390 Ft - 9 750 Ft

  • Jodi Picoult: Change of Heart antikvár
    antikvár

    Change of Heart

    Hodder and Stoughton Ltd., 2008

    June's first husband was killed in a car crash. Against all the odds, her daughter was uninjured and, in another miracle, June found love...

     

    1 590 Ft - 1 990 Ft

  • Jodi Picoult, Leer, Samanthavan: Lapról lapra antikvár
    antikvár

    Lapról lapra

    Athenaeum Kiadó, 2016

    A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a té...

     

    2 390 Ft - 3 990 Ft

  • Jodi Picoult: Small Great Things antikvár
    antikvár

    Small Great Things

    Ruth Jefferson is a labor and delivery nurse at a Connecticut hospital with more than twenty years' experience. During her shift, Ruth be...

     

    5 890 Ft - 5 900 Ft

  • Jodi Picoult: Magányos farkas antikvár
    antikvár

    Magányos farkas

    Athenaeum Kiadó, 2017

    Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre. A tizenhét éves Cara és ...

     

    5 390 Ft - 14 990 Ft

  • Jodi Picoult: Apró csodák antikvár
    antikvár

    Apró csodák

    Athenaeum Kiadó, 2017

    Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követőe...

     

    5 890 Ft - 9 990 Ft

  • Jodi Picoult: A nővérem húga antikvár
    antikvár

    A nővérem húga

    Athenaeum Kiadó

    Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér...

     

    2 190 Ft - 3 290 Ft

  • Jodi Picoult: Elrabolt az apám antikvár
    antikvár

    Elrabolt az apám

    ATHENAEUM 2000 KIADÓ, 2011

    A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben van: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vől...

     

    2 890 Ft - 3 000 Ft

  • Jodi Picoult: Elrabolt az apám antikvár
    antikvár

    Elrabolt az apám

    Athenaeum Kiadó

    A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvö...

     

    2 190 Ft - 3 990 Ft

  • Jodi Picoult: Keeping Faith antikvár
    antikvár

    Keeping Faith

    For the second time in her marriage, Mariah White catches her husband with another woman, and Faith, their seven-year-old daughter, witn...

     

    3 490 Ft - 4 350 Ft

  • Jodi Picoult: Tizenkilenc perc antikvár
    antikvár

    Tizenkilenc perc

    Athenaeum Kiadó

    A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inká...

     

    6 490 Ft - 19 900 Ft

  • Jodi Picoult: Szívtől szívig antikvár
    antikvár

    Szívtől szívig

    June Nealon második gyermekét várja, boldogan él családjával New Hampshire-i otthonukban. Élete egy pillanat alatt omlik össze, amikor Sh...

     

    1 590 Ft - 1 990 Ft

  • Jodi Picoult: A tizedik kör antikvár
    antikvár

    A tizedik kör

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A lányod azt állítja: megerőszakolták. Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. MIT TESZEL? Daniel Stone egyedüli fehér gyerekk...

     

    4 390 Ft - 5 990 Ft

  • Jodi Picoult: Ítélet antikvár
    antikvár

    Ítélet

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosb...

     

    7 790 Ft - 7 890 Ft

  • Jodi Picoult: Életszikra antikvár
    antikvár

    Életszikra

    Athenaeum Kiadó, 2018

    Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a...

     

    3 690 Ft - 4 900 Ft

  • Jodi Picoult: Kleine Grosse Schritte antikvár
    antikvár

    Kleine Grosse Schritte

    Weöres Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Penguin Books LTD, 2018

    Gerincen enyhe törés, borítókon enyhe törés

    Online ár:

    2 990 Ft

  • Jodi Picoult: Szívverés antikvár
    antikvár

    Szívverés

    Tűzőr Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2019

    Képgarancia: Alba Antik Litera saját kép. Író/Szerző: Jodi Picoult Fordító: Goitein Veronika Kiadó: Athenaeum kiadó Kiadás éve: 2019 ...

    Online ár:

    4 990 Ft

  • Jodi Picoult, Anita Shreve: Bis ans Ende aller Tage- Eine gefangene Liebe ( 2 német regény ) antikvár
    antikvár

    Bis ans Ende aller Tage- Eine gefangene Liebe ( 2 német regény )

    Könyvlabirintus Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    München, 2004

    Online ár:

    3 800 Ft

  • Jodi Picoult: Második látásra antikvár
    antikvár

    Második látásra

    Athenaeum Kiadó, 2020

    Jodi Picoult váratlan fordulatokkal teli regénye az emberi sorsról, a szenvedélyről, a bűnről és a megváltásról Vermont államban egy kis...

     

    3 490 Ft - 3 600 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára