J. K. Rowling szerző

J. K. Rowling

Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter-sorozat szerzője. J. K. Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. J.K. Rowling a tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott. 1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. 1991-ben Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, és nemsokára megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között élt. Visszatért Angliába és Edinburgh-ba költöztek, ahol húga is lakott. Rowling tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, az írónő egész napját egy kávéházban töltötte lányával, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv, cselekménye miatt, nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul túlzottan bonyolultnak is találták. Végül Londonban mégis talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak. A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában és hatalmas sikert aratott. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. A hét részes meseregény világhírű lett, kb. hetven nyelvre fordították le, s több mint négyszázmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait. J. K. Rowling 2001-ben férjhez ment dr. Neil Murray orvoshoz, s két évvel később megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray majd újabb két év múlva lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.

J. K. Rowling művei - 6. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
J. K. Rowling: Harry Potter und der Orden des Phönix könyv
könyv

Harry Potter und der Orden des Phönix

Es sind Sommerferien und wieder einmal sitzt Harry bei den unmöglichen Dursleys im Ligusterweg fest. Doch diesmal treibt ihn größere Unr...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve   (FORDÍTÓ Tóth Tamás Boldizsár) könyv
könyv

Harry Potter és a bölcsek köve (FORDÍTÓ Tóth Tamás Boldizsár)

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter And The Deathly Hallows idegen
idegen

Harry Potter And The Deathly Hallows

Following Dumbledore's death, Voldemort has completed his ascension to power and gains control of the Ministry of Magic. Harry, Ron, and ...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter e la pietra filosofale antikvár
antikvár

Harry Potter e la pietra filosofale

Harry Potter un predestinato: ha una cicatrice a forma di saetta sulla fronte e provoca strani fenomeni, come quello di farsi ricrescere ...

 

9 990 Ft - 10 000 Ft

J. K. Rowling: The Casual Vacancy  antikvár
antikvár

The Casual Vacancy

The much publicised first adult novel from the author of the phenomenal Harry Potter books. When Barry Fairweather dies unexpectedly in h...

 

1 090 Ft - 1 490 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter 1-3.: Harry Potter és a bölcsek köve + Harry Potter és a Titkok Kamrája + Harry Potter és az azkabani fogoly könyv
könyv

Harry Potter 1-3.: Harry Potter és a bölcsek köve + Harry Potter és a Titkok Kamrája + Harry Potter és az azkabani fogoly

Harry Potter és a bölcsek köve Harry Potter tizenegy éves, amikor megtudja, hogy ő bizony varázslónak született, és felvételt nyert a ...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Harry Potter 2 et la chambre des secrets idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter 2 et la chambre des secrets

Gallimard, 2023

Online ár:

5 873 Ft

Eredeti ár: 6 182 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter e la pietra filosofale idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter e la pietra filosofale

Salani Editore S.p.A., 2025

Tutto comincia da qui. Il primo capitolo di uno dei più grandi fenomeni letterari internazionali, il libro che ha fatto leggere milioni d...

Online ár:

6 683 Ft

Eredeti ár: 7 034 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter 7 y las Reliquias de la Muerte idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter 7 y las Reliquias de la Muerte

SALAMANDRA, 2011

Harry Potter y las reliquias de la muerte es el séptimo y último volumen de la ya clásica serie fantástica de la autora británica J.K. Ro...

Online ár:

10 578 Ft

Eredeti ár: 11 134 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Cursed Child idegen
idegen

Harry Potter and the Cursed Child

Based on an original new story by J.K. Rowling, John Tiffany and Jack Thorne, a new play by Jack Thorne, Harry Potter and the Cursed Chil...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Bajke barda Beedlea antikvár
antikvár

Bajke barda Beedlea

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2008

Svaka od pet osebujnih priča u “Bajkama barda Beedlea” čarobna je na svoj način, ali sve čitatelju oduzimaju dah majstorskim spajanjem sm...

Online ár:

4 890 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter Et La Coupe De Feu antikvár
antikvár

Harry Potter Et La Coupe De Feu

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gallimard Éditions, 2001

Dans ce quatričme tome, Harry et la Coupe de feu, le plus populaire des apprentis sorciers fait sa rentrée pour une quatričme année trépi...

Online ár:

7 990 Ft

J. K. Rowling: Fantastic Beasts The Crimes of Grindelwald antikvár
antikvár

Fantastic Beasts The Crimes of Grindelwald

Little, Brown And Company, 2018

At the end of Fantastic Beasts and Where to Find Them, the powerful Dark wizard Gellert Grindelwald was captured in New York with the hel...

 

4 190 Ft - 4 290 Ft

J. K. Rowling: The Casual Vacancy antikvár
antikvár

The Casual Vacancy

The much publicised first adult novel from the author of the phenomenal Harry Potter books. When Barry Fairweather dies unexpectedly in h...

 

940 Ft - 1 380 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and The Goblet of Fire /Adult Paperback/ idegen
idegen

Harry Potter and The Goblet of Fire /Adult Paperback/

Harry Potter and the Goblet of Fire is the long-awaited, heavily hyped fourth instalment of a phenomenally successful series that has cap...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Harry Potter - Gesamtausgabe (Harry Potter) idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter - Gesamtausgabe (Harry Potter) - Ungekürzter Sammelband mit allen 7 Büchern des modernen Kinderbuch-Klassikers - mit Bronzeprägung und Lesebändchen

Carlsen Verlag GmbH, 2023

Sieben auf einen Streich: Alle Harry-Potter-Abenteuer in einem Buch! An seinem 11. Geburtstag erfährt Harry, dass er ein Zauberer ist und...

Online ár:

40 295 Ft

Eredeti ár: 42 415 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (hangoskönyv) antikvár
antikvár

Harry Potter és a bölcsek köve (hangoskönyv)

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2006

Online ár:

19 990 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets antikvár
antikvár

Harry Potter and the Chamber of Secrets

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bloomsbury, 2000

Harry is in his second year at Hogwarts School of Witchcraft and Wizardry...

Online ár:

4 990 Ft

J. K. Rowling: The Tales of Beedle the Bard antikvár
antikvár

The Tales of Beedle the Bard

Bloomsbury, 2008

'You've never heard of The Tales of Beedle the Bard?' said Ron incredulously. 'You're kidding, right?' (From Harry Potter and the Deathly...

 

6 880 Ft - 7 000 Ft

Rowling, J. K.: Hogwarts Schulbücher idegen
idegen
Rowling, J. K.

Hogwarts Schulbücher - Die Hogwarts-Schulbücher in einer Box: Phantastische Tierwesen und wo sie zu finden sind - Quidditch im Wandel der Zeiten - Die Ma¿rchen von Beedle dem Barden

Der Hörverlag [9], 2022

Für große und kleine Potter-Fans: Die Hogwarts-Schulbibliothek, gelesen von Rufus Beck, Timmo Niesner u. v. a. »Phantastische Tierwesen u...

Online ár:

15 344 Ft

Eredeti ár: 16 151 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter and the Goblet of Fire. Illustrated Edition idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter and the Goblet of Fire. Illustrated Edition

Bloomsbury UK, 2024

Prepare to be spellbound by Jim Kay's inspired reimagining of Harry Potter's fourth year at Hogwarts School of Witchcraft and Wizardry. W...

Online ár:

12 745 Ft

Eredeti ár: 13 415 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter A L'école des sorciers antikvár
antikvár

Harry Potter A L'école des sorciers

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gallimard Éditions, 2001

Online ár:

3 890 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone idegen
idegen

Harry Potter and the Philosopher's Stone

Harry thinks he is an ordinary boy...The Reason: He is a wizard...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Orden des Phönix idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Orden des Phönix - Die Jubiläumsausgabe

Der Hörverlag [9], 2019

Rufus Becks Lesung in der prachtvollen Jubiläumsausstattung Es sind Sommerferien und wieder einmal sitzt Harry bei den unsäglichen Dursle...

Online ár:

16 189 Ft

Eredeti ár: 17 041 Ft

Rowling, J. K.: Potter Guides: Harry Potter idegen
idegen
Rowling, J. K.

Potter Guides: Harry Potter - Kleine Handbücher zu den Harry-Potter-Geschichten von J.K. Rowling | Mit vielen neuen Details rund um den berühmtesten Zauberer der Welt!

Carlsen Verlag GmbH, 2025

Farbenfroh illustriert und voller spannender Fakten - die POTTER GUIDES sind ein Muss für alle, die in die Welt von Harry Potter eintauch...

Online ár:

4 872 Ft

Eredeti ár: 5 128 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Feuerkelch (Papierkunst-Edition mit 3D-Aufklapp-Elementen 4) idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Feuerkelch (Papierkunst-Edition mit 3D-Aufklapp-Elementen 4) - Farbig illustrierte Schmuckausgabe mit Goldprägung und Pop-Up-Elementen

Carlsen Verlag GmbH, 2025

Das Trimagische Turnier beginnt: Harry Potter steht vor seiner größten Herausforderung Harrys viertes Schuljahr in Hogwarts beginnt und e...

Online ár:

22 008 Ft

Eredeti ár: 23 166 Ft

J. K. Rowling: A kviddics évszázadai - (TUDOR HUSHPUSH ÁLNÉVEN) antikvár
antikvár

A kviddics évszázadai - (TUDOR HUSHPUSH ÁLNÉVEN)

Animus Kiadó, 2001

Ha Önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a grukó, és miért díszíti e...

 

1 710 Ft - 2 190 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter und die Heiligtümer des Todes idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und die Heiligtümer des Todes - Die Jubiläumsausgabe

Der Hörverlag [9], 2019

Rufus Becks Lesung in der prachtvollen Jubiläumsausstattung An eine Rückkehr nach Hogwarts ist für Harry nicht zu denken. Er muss alles d...

Online ár:

16 174 Ft

Eredeti ár: 17 025 Ft

J. K. Rowling: Ein Plötzlicher Todesfall antikvár
antikvár

Ein Plötzlicher Todesfall

Als Barry Fairbrother mit Anfang vierzig plötzlich stirbt, sind die Einwohner von Pagford geschockt. Denn auf den ersten Blick ist die en...

 

4 490 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter 4 Et la coupe de feu idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter 4 Et la coupe de feu

Gallimard, 2023

Online ár:

9 129 Ft

Eredeti ár: 9 609 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Feuerkelch (Harry Potter 4) idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Feuerkelch (Harry Potter 4) - Neuausgabe des Kinderbuch-Klassikers ab 10 Jahren über den bekanntesten Zauberer der Welt

Carlsen Verlag GmbH, 2025

Detailreiche und prachtvoll veredelte Neugestaltung aller sieben Bände Harrys viertes Schuljahr in Hogwarts beginnt und ein Wettkampf häl...

Online ár:

11 002 Ft

Eredeti ár: 11 581 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince  (Adult Edition) antikvár
antikvár

Harry Potter and the Half-Blood Prince (Adult Edition)

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bloomsbury, 2005

A mű szövege teljesen megegyezik a hasonló című - Harry Potter and the Half-Blood Prince (Children's Edition) - könyvvel, kizárólag borít...

Online ár:

3 100 Ft

Rowling, J. K.: Phantastische Tierwesen und wo sie zu finden sind idegen
idegen
Rowling, J. K.

Phantastische Tierwesen und wo sie zu finden sind - von Newt Scamander

Der Hörverlag [9], 2022

Entdecken Sie Scamanders magische Tierwesen! Seit seiner Veröffentlichung ist Newt Scamanders Meisterwerk Pflichtlektüre an der Hogwarts-...

Online ár:

5 652 Ft

Eredeti ár: 5 949 Ft

J. K. Rowling: J. K. Rowling - Die Märchen von Beedle dem Barden - Ein Klassiker aus der Zaubererwelt von Harry Potter antikvár
antikvár

J. K. Rowling - Die Märchen von Beedle dem Barden - Ein Klassiker aus der Zaubererwelt von Harry Potter

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Carlsen Verlag, 2008

Online ár:

3 250 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter 7 Et les reliques de la mort idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter 7 Et les reliques de la mort

Gallimard, 2023

Online ár:

9 747 Ft

Eredeti ár: 10 259 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Halbblutprinz (Harry Potter 6) idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Halbblutprinz (Harry Potter 6) - Neuausgabe des Kinderbuch-Klassikers ab 10 Jahren über den bekanntesten Zauberer der Welt

Carlsen Verlag GmbH, 2025

Detailreiche und prachtvoll veredelte Neugestaltung aller sieben Bände Seit Voldemort, der gefährlichste schwarze Magier aller Zeiten, zu...

Online ár:

10 584 Ft

Eredeti ár: 11 141 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince (Children's Edition) idegen
idegen

Harry Potter and the Half-Blood Prince (Children's Edition)

A mű szövege teljesen megegyezik a hasonló című - Harry Potter and the Half-Blood Prince (Adult Edition) - könyvvel, kizárólag borítójába...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Phantastische Tierwesen: Grindelwalds Verbrechen (Das Originaldrehbuch) idegen
idegen
Rowling, J. K.

Phantastische Tierwesen: Grindelwalds Verbrechen (Das Originaldrehbuch)

Carlsen Verlag GmbH, 2018

In 'Phantastische Tierwesen und wo sie zu finden sind' wurde der mächtige schwarze Magier Gellert Grindelwald mit Unterstützung des Magiz...

Online ár:

8 134 Ft

Eredeti ár: 8 562 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter i Insygnia Śmierci (Harry Potter és a Halál ereklyéi lengyel nyelven) idegen
idegen

Harry Potter i Insygnia Śmierci (Harry Potter és a Halál ereklyéi lengyel nyelven)

Siódmy tom bestsellerowego cyklu w poważnej, "dorosłej" okładce. Po śmierci Dumbledore'a Zakon Feniksa wzmaga swoją działalność, próbując...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára