Háy János szerző

Háy János

Ezerkilencszázhatvanban született Vámosmikolán, messze a civilizált világtól egy eldugott kis településen. Volt ugyan anyja és apja is, de annyira szegények és annyira vidékiek voltak, hogy Háyt az egyszerűség kedvéért nevezhetjük a nép gyermekének. Első szava sem a polgári körökben szokásos autó vagy pénztárca volt, hanem a vetőmag. Háy gyökerei ebben a tiszta népi talajba kapaszkodtak, bár személyiségének szárba szökkenését már a főváros dekadens kultúrája határozta meg. Tanárai aggódva kísérték tevékenységét. Számtalan rossz jeggyel próbálták jó útra téríteni. Külön kiemelendő az a bukás magyarból, ami végérvényesen elidegenítette szerzőnket az akadémikus irodalomfelfogástól. Pályaválasztáskor az orosz és történelem szakokat jelölte meg, s tett néhányszor sikertelen felvételit a Szegedi Egyetemre és Főiskolára, majd egy sikereset. Mit keresett hősünk Szegeden? Egy hegyvidéki legény a pusztákon? A válasz egyszerű: a barátnőjét, aki oda járt angolra. És mit ad isten, meg is találta. Háy a gimnáziumi éveket követően megismerkedett a budapesti élet legsötétebb bugyraival. Haverjai a társadalmi normák tekintetében kétséges alakok voltak. A költészetről nem mondott le, de titokban rockzenei karriert dédelgetett. Aktívan zenélt, majd 81-ben immáron szegedi főiskolásként megalakította az Originál Láger nevű zenekart, amely néhány demo-felvételt követően feloszlott, mert a zenekar azon tagjai, akik tudtak zenélni sérelmezték a hullák mennyiségét a szövegekben. Ez a csalódás végérvényesen derékba törte Háy rockzenei karrierjét. Maradt a költészet. Első kötete a 76-85-ig terjedő időszakot zárja le, de a kor természetéből adódóan csak 89-ben jelenik meg (Gyalog megyek hozzád a sétáló uton). A kötet első mondata: „Háy János nevű személy nem létezik.” Ez a nemlétező személy aztán megjelentet több tucat könyvet, versesköteteket, novellákat, regényeket, s még egy irodalomtörténetet is (Kik vagytok ti?). Születnek neki gyermekei, elvégzi az ELTE esztétika szakát. Háy író, költő és amatőr képzőművész, de álmaiban még mindig ott áll egy színpadon és a Szaljut nevű szovjet gitárral nyomja a rokendrolt.

Háy János művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Háy János: Házasságon innen és túl antikvár
antikvár

Házasságon innen és túl

Palatinus Kiadó, 2007

Ez még szerető, az már feleség ez még feleség, az már szerető. Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szere...

1 790 Ft - 3 990 Ft

Bérczes László; Cseh Tamás: Cseh Tamás - Beszélgetőkönyv antikvár
antikvár

Cseh Tamás - Beszélgetőkönyv

Húsz beszélgetés, amelyben Cseh Tamás, az előadóművész, évtizedek óta hűséges és karizmatikus kortársunk, elmeséli az életét. Mit csinált...

4 390 Ft - 17 990 Ft

Háy János: A gyerek könyv
könyv

A gyerek

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2008

A gyerek című regény, minden bizonnyal az utóbbi évek magyar irodalmának egy kivételes darabja, olyan eseményeket vizsgál, amelyek meghat...

Előjegyezhető

Háy János: Meleg kilincs könyv
könyv

Meleg kilincs - Versek, 1976-2003

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2008

Háy János költői útját – az utóbbi évek átütő sikerű prózaköteteinek és drámáinak (Xanadu, A Gézagyerek, a Házasságon innen és túl, A gye...

Előjegyezhető

Erdős Virág: A merénylet könyv
könyv

A merénylet - Drámák

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2008

Ézsau, a hajléktalan kilőtt vadként fekszik Jákob előtt összekuporodva a földön. Jákob, a vadász egyik lábát Ézsau hátára helyezve eléged...

Előjegyezhető

Alkonyattól pirkadatig könyv
könyv

Alkonyattól pirkadatig - Hajléktalan művészek antológiája

Barrus Könyvkiadó, 2008

2004-ben jelent meg az Alkonyzóna című antológia, amely hajléktalan emberek verseit, novelláit, grafikáit tartalmazta. Négy év elteltével...

Előjegyezhető

Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei könyv
könyv

Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2008

"A Palatinus Kiadó népszerű sorozatában – egy (két) hang – a kortárs magyar költészet kiváló képviselői válogatnak klasszikus elődeik éle...

Előjegyezhető

Háy János: Meleg kilincs - Dedikált könyv
könyv

Meleg kilincs - Dedikált

PALATINUS, 2008

Háy János költői útját – az utóbbi évek átütő sikerű prózaköteteinek és drámáinak (Xanadu, A Gézagyerek, a Házasságon innen és túl, A gye...

Előjegyezhető

Alkonyattól pirkadatig antikvár
antikvár

Alkonyattól pirkadatig

Barrus Könyvkiadó, 2008

2004-ben jelent meg az Alkonyzóna című antológia, amely hajléktalan emberek verseit, novelláit, grafikáit tartalmazta. Négy év elteltével...

1 690 Ft - 2 300 Ft

Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei antikvár
antikvár

Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei

2008

"A Palatinus Kiadó népszerű sorozatában – egy (két) hang – a kortárs magyar költészet kiváló képviselői válogatnak klasszikus elődeik éle...

940 Ft - 1 290 Ft

Szép versek 2008 antikvár
antikvár

Szép versek 2008

Magvető Könyvkiadó, 2008

940 Ft - 1 290 Ft

Erdős Virág: A merénylet antikvár
antikvár

A merénylet

2008

Ézsau, a hajléktalan kilőtt vadként fekszik Jákob előtt összekuporodva a földön. Jákob, a vadász egyik lábát Ézsau hátára helyezve eléged...

2 390 Ft - 5 990 Ft

Háy János: Meleg kilincs antikvár
antikvár

Meleg kilincs

2008

Háy János költői útját – az utóbbi évek átütő sikerű prózaköteteinek és drámáinak (Xanadu, A Gézagyerek, a Házasságon innen és túl, A gye...

2 290 Ft - 4 990 Ft

Háy János: Egymáshoz tartozók könyv
könyv

Egymáshoz tartozók

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2009

A viharos sikert és fölzaklató vitákat kavaró regény, A gyerek, valamint összegyűjtött versei, a Meleg kilincs után ismét kisprózakötette...

Előjegyezhető

Karácsonyi történet könyv
könyv

Karácsonyi történet - Magyar írók novellái

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2009

Jólesik legalább egy rövid órára megállni a csudavilágot termő fenyőfa alatt, ahonnan az élet zsibvásárján meggyötört lélek a hit bensősé...

Előjegyezhető

Szilágyi Tibor: Emlékszilánkok könyv
könyv

Emlékszilánkok - Versek

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2009

A kitűnő színész verseiből már hallhattunk kisebb válogatást egy hangoskönyv lemezén, kötettel azonban Szilágyi Tibor most mutatkozik be ...

Előjegyezhető

Karácsonyi történet antikvár
antikvár

Karácsonyi történet - Újszerű állapotban.

Alba Antik Litera Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2009

Jólesik legalább egy rövid órára megállni a csudavilágot termő fenyőfa alatt, ahonnan az élet zsibvásárján meggyötört lélek a hit bensősé...

Online ár:

1 650 Ft

Háy János: Egymáshoz tartozók antikvár
antikvár

Egymáshoz tartozók

2009

A viharos sikert és fölzaklató vitákat kavaró regény, A gyerek, valamint összegyűjtött versei, a Meleg kilincs után ismét kisprózakötette...

3 100 Ft - 9 999 Ft

Szilágyi Tibor: Emlékszilánkok antikvár
antikvár

Emlékszilánkok

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2009

A kitűnő színész verseiből már hallhattunk kisebb válogatást egy hangoskönyv lemezén, kötettel azonban Szilágyi Tibor most mutatkozik be ...

1 990 Ft - 9 990 Ft

Háy János: Egy szerelmes vers története könyv
könyv

Egy szerelmes vers története

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2010

A kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója hol novellákkal, hol regényekkel, hol drámákkal lepte meg a közönségét. Most az e...

Előjegyezhető

Tóth; Dragomán György; Háy János; Parti Nagy Lajos: Expander könyv
könyv

Expander

Alexandra Kiadó, 2010

Különleges könyv! Először is, mert négy szerzője a jelen magyar irodalom legjobbjai közül való. Tartalomjegyzék szerinti sorrendben: Drag...

Előjegyezhető

Háy János: Egy szerelmes vers története hangos
hangos

Egy szerelmes vers története

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2010

Hangos könyv és annál több is a Háy János könyvéből készült lemez. A közönség és szakmai sikert aratott kötet CD változata három alkotó k...

Előjegyezhető

Háy János: Egy szerelmes vers története antikvár
antikvár

Egy szerelmes vers története

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2010

A kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója hol novellákkal, hol regényekkel, hol drámákkal lepte meg a közönségét. Most az e...

5 390 Ft - 5 490 Ft

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia antikvár
antikvár

A bogyósgyümölcskertész fia

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2010

Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, az...

Online ár:

2 599 Ft

Tóth; Dragomán György; Háy János; Parti Nagy Lajos: Expander antikvár
antikvár

Expander

Alexandra Kiadó, 2010

Különleges könyv! Először is, mert négy szerzője a jelen magyar irodalom legjobbjai közül való. Tartalomjegyzék szerinti sorrendben: Drag...

2 400 Ft - 4 490 Ft

Háy János: Háyland könyv
könyv

Háyland

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2011

Évek óta nagy figyelem kíséri, hogy vajon milyen lesz az új Háy-kötet borítója. Hiszen köztudott, hogy a borítóképeket a szerző festi. A ...

Előjegyezhető

Jézus bölcsessége könyv
könyv

Jézus bölcsessége

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2011

Az evangéliumok legszebb mondatait és példázatait gyűjti össze a kötet, hogy segítségünkre legyen örömben és bánatban, a mindennapok nehé...

Előjegyezhető

Háy János, Térey János, Vörös István, Závada Pál: Rivalda 2011 könyv
könyv

Rivalda 2011 - ÖT MAI MAGYAR DRÁMA

Magvető Könyvkiadó, 2011

A 2010-es év színházi bemutatóiból választotta ki Fábri Péter rendező, Hegedűs D. Géza színművész-rendező és Radnai Annamária dramaturg a...

Előjegyezhető

Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei könyv
könyv

A pitbull cselekedetei - Négy színdarab

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2011

A Palatinus kiadó, szinte egyedüliként vállalta, hogy a kortárs, és a színházakban egyre népszerűbb magyar szerzők színműveit megjelentet...

Előjegyezhető

Háy János: Háyland antikvár
antikvár

Háyland

2011

Évek óta nagy figyelem kíséri, hogy vajon milyen lesz az új Háy-kötet borítója. Hiszen köztudott, hogy a borítóképeket a szerző festi. A ...

6 390 Ft - 6 500 Ft

Jézus bölcsessége antikvár
antikvár

Jézus bölcsessége

Palatinus Kiadó, 2011

Az evangéliumok legszebb mondatait és példázatait gyűjti össze a kötet, hogy segítségünkre legyen örömben és bánatban, a mindennapok nehé...

4 590 Ft - 4 790 Ft

Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei - Négy színdarab antikvár
antikvár

A pitbull cselekedetei - Négy színdarab

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2011

A Palatinus kiadó, szinte egyedüliként vállalta, hogy a kortárs, és a színházakban egyre népszerűbb magyar szerzők színműveit megjelentet...

1 590 Ft - 3 900 Ft

Háy János, Térey János, Vörös István, Závada Pál: Rivalda 2011 antikvár
antikvár

Rivalda 2011

Magvető Könyvkiadó, 2011

A 2010-es év színházi bemutatóiból választotta ki Fábri Péter rendező, Hegedűs D. Géza színművész-rendező és Radnai Annamária dramaturg a...

1 690 Ft - 2 790 Ft

Háy János: A gyerek - Hangoskönyv MP3 hangos
hangos

A gyerek - Hangoskönyv MP3 - Előadja: Rátóti Zoltán

Titis Kft., 2012

A „gyerek” egy tehetséges vidéki fiú, akit a szülei tudósnak nevelnek, a fővárosba szánnak, és aki végül egy főiskola elvégzése után a fa...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 6 000 Ft

Háy János: A gyerek - Hangoskönyv antikvár
antikvár

A gyerek - Hangoskönyv

Eiffel Bazár

jó állapotú antikvár könyv

Titis Kft., 2012

Online ár:

2 800 Ft

Háy János: Xanadu - Föld, víz, levegő könyv
könyv

Xanadu - Föld, víz, levegő

Európa Könyvkiadó, 2013

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy...

Előjegyezhető

Háy János: A mélygarázs antikvár
antikvár

A mélygarázs

Európa Könyvkiadó

Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy,...

1 990 Ft - 4 000 Ft

Karafiáth Orsolya, Kollár-Klemencz László, Kemény István, Háy János, Grecsó Krisztián, Erdős Virág, Szálinger Balázs, Kardos-horváth János, Beck Zoltán, Másik János, Szűcs Krisztián: Rájátszás - költészet popritmusban antikvár
antikvár

Rájátszás - költészet popritmusban

Bookline Könyvek

Popikonok sztárköltőkkel – pár éve, 2011-ben mutatkozott be először a közönség előtt a hazai popélet egy merőben új vállalkozása, a Ráját...

2 690 Ft - 14 500 Ft

Háy János: A mélygarázs antikvár
antikvár

A mélygarázs

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Európa Könyvkiadó, 2013

Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ...

Online ár:

3 600 Ft

Bérczes László; Cseh Tamás: Cseh Tamás - Beszélgetőkönyv 2. kiadás könyv
könyv

Cseh Tamás - Beszélgetőkönyv 2. kiadás

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2014

Húsz beszélgetés, amelyben Cseh Tamás, az előadóművész, évtizedek óta hűséges és karizmatikus kortársunk, elmeséli az életét. Mit csinált...

Előjegyezhető

Háy János: A mélygarázs - hangoskönyv hangos
hangos

A mélygarázs - hangoskönyv

Titis Kft., 2014

Három monológ, három nagyszerű színész előadásában. Egy valaha volt szerelmi háromszög három résztvevője. Három szerep; az elhagyott fele...

Online ár:

4 590 Ft

Eredeti ár: 5 400 Ft

Háy János: Napra jutni antikvár
antikvár

Napra jutni

Európa Könyvkiadó

A Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. ...

990 Ft - 2 990 Ft

Háy János: A mélygarázs könyv
könyv

A mélygarázs

Európa Könyvkiadó, 2015

Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy,...

Online ár:

2 720 Ft

Eredeti ár: 3 200 Ft

C. S. Lewis: Narnia 3. könyv
könyv

Narnia 3. - A ló és kis gazdája

Harmat Kiadó, 2015

"Peter király hosszú évek óta ül Cair Paravel trónján, és uralmával aranykor köszöntött a birodalomra. Narnia egén viszont sötét viharfel...

Előjegyezhető

Háy János: Hozott lélek könyv
könyv

Hozott lélek

Európa Könyvkiadó, 2015

Minden életnek egy változata van, az, amit élünk. Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest,...

Előjegyezhető

Háy János: Házasságon innen és túl könyv
könyv

Házasságon innen és túl - Tíz új darabbal

Európa Könyvkiadó, 2015

Ez még szerető, az már feleség ez még feleség, az már szerető. Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szere...

Előjegyezhető

Háy János: Hozott lélek antikvár
antikvár

Hozott lélek

Európa Könyvkiadó

Minden életnek egy változata van, az, amit élünk. Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest,...

1 890 Ft - 8 190 Ft

Háy János: Ország, város, fiú, lány könyv
könyv

Ország, város, fiú, lány - Útravaló

Európa Könyvkiadó, 2016

Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok, légy a kísérőm, állj mellém, s nézd azt, amit én látok. Amerika, London, Párizs, mondd, hogy nem...

Előjegyezhető

Babiczky Tibor, Bereményi Géza, Berg Judit, Bödőcs Tibor, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Gerlóczy Márton, Háy János, Horváth Viktor, Kemény István, Kiss Tibor Noé, Maros András, Márton László, Rainer M. János, Szécsi Noémi, Totth Benedek, Vámos Miklós: A másik forradalom könyv

Online ár:

2 546 Ft

Eredeti ár: 2 995 Ft

Háy János: A gyerek könyv
könyv

A gyerek

Európa Könyvkiadó, 2016

Akinek nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek. Most megt...

Előjegyezhető

Háy János, Barna Imre (szerk.): Ország, város, fiú, lány - Útravaló (Egyedi termékfotóval) antikvár
antikvár

Ország, város, fiú, lány - Útravaló (Egyedi termékfotóval)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Európa Könyvkiadó, 2016

Fülszöveg Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok, légy a kísérőm, állj mellém, s nézd azt, amit én látok. Amerika, London, Párizs, mond...

Online ár:

2 490 Ft

Háy János: Ország, város, fiú, lány antikvár
antikvár

Ország, város, fiú, lány

Európa Könyvkiadó

Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok, légy a kísérőm, állj mellém, s nézd azt, amit én látok. Amerika, London, Párizs, mondd, hogy nem...

2 090 Ft - 2 790 Ft

C. S. Lewis: Narnia 1. könyv
könyv

Narnia 1. - A varázsló unokaöccse

Harmat Kiadó, 2017

Tudni szeretnél valamit Narniáról? Ez az a birodalom, ahol megszólalnak az állatok, ahol a legváratlanabb pillanatban egy boszorkány karm...

Előjegyezhető

C. S. Lewis: Narnia 2. könyv
könyv

Narnia 2. - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

Harmat Kiadó, 2017

Narnia a jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy vidéki ódon kastély eldugott sz...

Előjegyezhető

Háy János: Otthonunk könyve könyv
könyv

Otthonunk könyve

Európa Könyvkiadó, 2017

Ez az a könyv, amiben mindannyian benne vagyunk. Ebben a könyvben születünk meg és növünk fel. Itt vagyunk gyerekek, kamaszok, apák és an...

Előjegyezhető

Háy János: Az öregtó felé könyv
könyv

Az öregtó felé

Európa Könyvkiadó, 2017

Itt van az ember, itt van újra, itt a feje, keze, lába, itt a füle, szeme, szája, itt az epéje, a mája, itt a gyomra, a szive, itt ...

Online ár:

2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl e-Könyv
e-Könyv

Házasságon innen és túl

Európa Könyvkiadó, 2017

"Ez még szerető, az már feleségez még feleség, az már szerető.Ez még elvált, az már házas,ez még házas, az már elvált.Ez még szeret,...

Online ár:

2 799 Ft

Háy János: A gyerek e-Könyv
e-Könyv

A gyerek

Európa Könyvkiadó, 2017

Akinek nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek.Most megtud...

Online ár:

2 620 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk