Dr. Natasha Campbell-McBride

Dr. Campbell-McBride neurológus, dietetikus, kitüntetéssel szerezte meg diplomáját 1984-ben a Bashkir Orvosi Egyetemen Oroszországban. Később posztgradulális képzésen vett részt, ahol neurológiát tanult. Azt követően, hogy öt éven át neurológusként majd három éven keresztül idegsebészként dolgozott családot alapított és Angliába költözött. Röviddel azután, hogy kisfiát autizmussal diagnosztizálták a gyógyulási módszereket kezdte kutatni. Ekkor állította fel elméletét a táplálkozás és a neurológiai zavarok közötti kapcsolatról és végezte el második posztgraduális képzését táplálkozástudományból Angliában a Sheffield Egyetemen. Miután kisfiát kigyógyította az autizmusból, Dr. Campbell-McBride ismét visszatért betegeihez és 2000-ben és megalapította a Cambridge Nutrition Klinikát. Táplálkozási alapokra helyezte a gyógyítást, és ma világszerte elismert szakértője a tanulási nehézségekkel küzdő, valamint az egyéb mentális, emésztési ill. immunrendszeri zavarokban szenvedő gyerekek és felnőttek kezelésének.

Dr. Natasha Campbell-McBride: Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata
könyv Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

Reneszánsz Könyvkiadó, 2013

Dr. Natasha Campbell-McBride neurológus, második szakdiplomáját táplálkozástudományból szerezte Angliában. Kisfiáról 3 éves korában állap...

15%
3 500 Ft 2 975 Ft
Dr. Natasha Campbell-McBride: Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata
könyv Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

Reneszánsz Könyvkiadó, 2011

Dr. Natasha Campbell-McBride neurológus, második szakdiplomáját táplálkozástudományból szerezte Angliában. Kisfiáról 3 éves korában állap...

Előjegyezhető
Dr. Natasha Campbell-McBride: Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata
antikvár Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

Reneszánsz Könyvkiadó, 2011

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Dr. Natasha Campbell-McBride neurológus, második szakdiplomáját táplálkozástudományból szerezte Angliában. Kisfiáról 3 éves korában állap...

9 990 Ft